Hortenzia, Gergő
8 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Aki nem csak fotózta a nyomort

2014.05.26. 14:29
Száz éve halt meg Jacob Riis, dán származású amerikai újságíró, fotós, a New York-i nincstelenek és bűnözők életének krónikása. Riis azonban nem elégedett meg azzal, hogy bemutatta a szegények éltét, ő változtatni akart a sorsukon, felébreszteni a segítő szándékot a gazdagokban. És nem hiába küzdött: többek között az ő érdeme volt az a szociális reform, ami felszámolta a nyomortanyákat.

Jacob August Riis 1849-ben született egy tizenöt gyerekes dán családban. Apja tanár volt, aki alkalmanként újságcikkeket is írt. Jellemző a kor viszonyaira, hogy a tizenöt testvér közül csak hárman voltak olyan szerencsések, hogy megélték a XX. századot is. Jacob volt az egyik. A boldog gyerekkor akkor ért véget számára, amikor 11 éves korában egy évvel fiatalabb öccse, Theodor megfulladt. Jacob Riis egész életében nem tudta elfelejteni anyja mély gyászát.

Bár apja azt szerette volna, ha írással foglalkozik, Jacob inkább ácsnak állt. 21 éves korában emigrált Amerikába, ahol eleinte ácsmunkákat vállalt. Amikor megérkezett New Yorkba, annak a negyven dollárnak a felét, amit barátai adtak össze neki, és ami az összes pénze volt, egy revolverre költötte, hogy megvédje magát a ragadozóktól, legyenek azok emberek vagy állatok. Később mégis olyan közel ment a veszélyes, kiéhezett, elkeseredett és ezért sok mindenre képes nincstelenekhez, amennyire csak lehetett.

1870 körül, amikor Riis elkezdte megismerni New Yorkot, tömegével áramlottak a városba a szegények. Részben a vidéki amerikaiak, részben a Riishez hasonló bevándorlók. New York Lower East Side városrésze volt ekkoriban a világ legsűrűbben lakott része. Egy szobában 10-15 ember is nyomorgott, hihetetlen mocsokban, fertőző betegségekkel és éhséggel küzdve éltek. Eleinte Riisnek sem volt jobb sorsa, hajléktalan volt, előfordult, hogy összeesett az éhségtől az utcán. Mindenféle alkalmi munkákat vállalt, dolgozott téglagyárban, ügynökösködött vasalókat árulva.

Végül szerencséje lett és felvették a News című laphoz, ahol keményen dolgozott, szerkesztő lett, a lap mégis csődbe ment. Ez lett Riis nagy esélye, ekkora már volt egy kis megtakarítása, otthonról is kért pénzt, és megvette a lapot. Jó érzékét bizonyítja, hogy később a sokszoros áron tudta eladni annak a politikai körnek, amelyik korábban is birtokolta. Később a New York Tribune című lap ajánlott neki rendőrségi tudósítói munkát. Az iroda a hírhedt Mulberry Streeten volt, nem kellett messzire menni a gyilkosságokért és rablásokért, ez volt ugyanis a New York-i bandák központja. Rejtély, hogy érte el, de egészen közelről fotózhatta a legkeményebb bünzözőket, a legveszélyesebbnek tartott bandákat.

Riis nem csak róluk írt, érdeklődése egyre inkább a nyomornegyedekben élők felé fordult. Ő lett az egyik képviselője a leleplező, trágyahordó újságírásnak nevezett műfajnak, amely úgy mutatta be a szegények életét, hogy közben egyre hangosabban követelte a változásokat. Egy idő után érdeklődése az írás felől a fotózás felé fordult. Úgy érezte, hogy a képek többet mondanak, a fotózással jobban fel tudja hívni a figyelmet az utcagyerekek, a pincékben nyomorgó családok, a tömegszállásokon, árvaházakban élők helyzetére. Ebben a technika fejlődése is segítette, hiszen korábban nehezen lehetett beltéri képeket készíteni. A magnéziumpisztoly, amit erre célra használtak, tűz- és robbanásveszélyes volt. Később megjelent helyette a magnéziumszállal töltött izzó, új lehetőségeket nyitva a fényképezésben.

Fotóit több könyvben jelentette meg többek között Ahogy a másik oldalon élnek, a Szegénység gyerekei, Harc a nyomornegyeddel vagy Túl a Mulberry Streeten címmel. De nem egyszerűen bemutatni akarta a nyomort, azt akarta elérni, hogy megváltozzon a nincstelenek élete. Már jóval annak elnökké választása előtt jó viszonyba került Theodore Roosevelttel, aki azt mondta róla, hogy nagy a kísértés, hogy Riist nevezze a legjobb amerikainak, aki csak ismert. (Riis meg könyvet írt róla később.) Roosevelt nem sokat túlzott: részben Riis munkájának eredménye volt, hogy a nyomortanyák helyén új házak, parkok épültek, hogy javult a város vízellátása, köztisztasága.