Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAB: Fekete György a művészeti szabadság ellen van
- Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Fekete György féle Művészeti Akadémia nem semleges.
- Az MMA-t azóta támadják azzal, hogy kirekesztő, és ideológiai alapon befolyásolja a művészeti életet, hogy Makovecz Imre jobbos művészeti klubját a Fidesz beleírta az alkotmányba.
- A köztestületté emelt, milliárdos juttatással, és intézmények egész sorával megajándékozott MMA-nak kellene képviselnie a teljes magyar művészetet.
- Két évvel a kritikák után az AB is megállapította, hogy a jobboldali magánszervezet utódja erre nem képes.
- Mindennek azonban semmilyen jogi következménye nincs, mert azóta olyan sok minden történt.
- Az MMA csütörtökre ígért választ
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szervezetének, összetételének meg kell felelnie a művészeti szabadság alkotmányos értékének - mondta ki határozatában az Alkotmánybíróság, amely megállapította, hogy az akadémiát köztestületté nyilvánító törvény nem áll teljesen összhangban a művészeti alkotás szabadságát biztosító semlegesség és pluralizmus követelményével.
Az Ab alkotmányos követelményt fogalmazott meg, de semmilyen jogszabályt nem semmisített meg, mert a köztestület már működik, újabb jogviszonyok keletkeztek, a kifogásolt jogszabályi rendelkezés akár visszaható, akár jelen idejű megsemmisítése pedig a jogbiztonság sérelmét idézné elő.
A Művészeti Akadémia nem semleges
Az MMA ügyében az ombudsman fordult az Ab-hez, mert álláspontja szerint az állami semlegesség követelményét sérti, hogy csak az 1992. január 31-én alapított civil szervezet, a Magyar Művészeti Akadémia egyesület tagjai válhattak a későbbi köztestület alakuló közgyűlésének résztvevőivé, így a szervezet rendes tagjaivá és a tagfelvételről kizárólagosan döntő grémiummá.
Az Alkotmánybíróság a határozat indokolásában rámutatott: az alapjogok összhangját az állam művészeti kérdésekben tanúsított semlegessége biztosíthatja, vagyis az, hogy az államnak lehetővé kell tennie és biztosítania kell a művészeti alkotás sokféleségét, egyetlen irányzatot vagy szemléletet sem tekinthet kizárólagosnak.
Az Ab honlapján szerdán közzétett összegzés szerint az MMAközhatalmi jogköröket nem gyakorol ugyan, de a kulturális támogatások szétosztásával, kulturális intézmények tulajdonlásával kapcsolatban olyan státust kapott és olyan döntéseket hoz, amelyek ténylegesen érintik a művészeti alkotás szabadságát.
Mindezen jogosítványoknak a művészeti alkotás szabadságát ténylegesen érintő jellegéből következően az MMA-nak az Alaptörvényben foglalt követelménynek eleget téve, annak értékrendjét meg nem sértve, a művészeti alkotás szabadságát, sokszínűségét, irányzatait, áramlatait egyaránt védelemben kell részesítenie.
Makovecz magánakadémiájából lett állami szervezet
"Ezt a követelményt a törvényhozónak is - mind az MMAtagsági összetételére, mind pedig a tevékenységére vonatkozó szabályok kialakítása során - tiszteletben kell tartania, maga a köztestület pedig szervezeti felépítése és működése során a művészeti tevékenyég pluralizmusát kell, hogy tükrözze, illetve elősegítse. AzMMA-nak egyenlő esélyeket kell biztosítania a művészek számára azMMA-tagságra, és ezen keresztül arra is, hogy a művészeti életre befolyást gyakorolhassanak" - olvasható az összegzésben.
Mindezek alapján az MMA-ról szóló törvénynek azon bekezdése, amely szerint csakis egy adott civil szervezet tagjai válhattak az akadémia megalakuláskori rendes tagjaivá és a későbbi tagfelvételről kizárólagosan döntő grémiummá, nem állt teljes összhangban a művészeti alkotás szabadságát biztosító semlegesség és pluralitás követelményével.
De már késő megsemmisíteni a törvényt
"Tekintettel arra, hogy a hivatkozott rendelkezések alapján létrejött köztestület működését megkezdte, létrejötte további jogviszonyok keletkezését eredményezte", a jogszabályi rendelkezés akár visszaható, akár jelen idejű megsemmisítése a jogbiztonság sérelmét idézné elő.
Az Alkotmánybíróság által meghatározott alkotmányos követelményt azMMA-nak és a jogalkotónak - akár a törvény esetleges módosítása, akár a működés feltételeinek szabályozása során - a továbbiakban szem előtt kell tartania - mondja ki a határozat.
A határozathoz a 15 tagú testületből Balsai István, Juhász Imre, Salamon László és Szívós Mária alkotmánybírók különvéleményt csatoltak.