Közel hat évet kapott a brit pedofil tévés

2014.07.05. 00:00

Szemérem elleni erőszakért öt év és kilenc hónap börtönre ítélték Rolf Harris brit tévés műsorvezetőt. A most 84 éves Harris nem mutatott megbánást a bíróság előtt.

A vádak szerint a BBC 84 éves médiaszemélyisége húsz éven keresztül négy 8-19 éves korú gyermek és fiatal lány ellen követett el szexuális visszaélést. A bíróság 12 esetben mondta ki bűnösnek. Az ítéletet hozzátartozói láthatóan megkönnyebbüléssel vették tudomásul, a tévés ugyanis akár tíz évet is kaphatott volna.

Az ausztráliai születésű Harris évtizedeken át a brit közszolgálati tévé legnépszerűbb arcai közé tartozott. A hetvenes években gyermekek milliói nézték a Rolf Harris Showt. Rolf Harrist a királynő is kitüntette.  000 ARP3610785 

A bíróság előtt egyik áldozata az mondta: fiatal lányként karrierről és családról álmodott, de az átélt traumák miatt ebből nem lett semmi. A nő gyermekkorában Harris lányának legjobb barátnője volt. Harris először 13 éves korában molesztálta, és legalább tíz éven keresztül élt vissza a helyzettel. "Hogy mondhattam volna nemet egy ilyen nagy sztárnak" - mondta a bíróság előtt a nő.   

Harris egy másik áldozata, az ausztrál Tonya Lee a bíróság előtt úgy nyilatkozott: Harris a legbenső énjét vette el tőle. A lányt Harris 15 éves korában egy nap alatt háromszor molesztálta, amikor egy színházi turnén vettek részt. A nő szerint  Harris számára ez valószínűleg csak egy könnyen felejthető eset volt, nála azonban örökre elveszett valami.  Az ítélet indoklásában is elhangzott, hogy Harris áldozatait játékszerként kezelte és visszaélt ismertségével, sztárstátuszával. 

Harris az Operation Yewtree elnevezésű rendőrségi projekt eredményeként akadt horogra, miután több mára felnőtt nő is azt állította, hogy Jimmy Savile, a BBC " Top of the Pops" nevű zenés adásának műsorvezetője szexuálisan zaklatta őket. A program legelső részében magát Savile-t vizsgálták, a másodikban már Savile-t és körét. Ennek keretében több médiaszemélyiséget is elkaptak, akiket többnyire nemi erőszakkal és egyéb pedofil bűncselekményekkel gyanúsítottak. Így jutott rendőrkézre többek közt Gary Glitter glamrock-sztár, Freddie Starr komikus, Max Clifford újságíró, a Savile mellett felszólaló Jim Davidson és Rolf Harris is.