Nándor
8 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Valójában Debrecen volt a miskolci EFOTT házigazdája

2014.07.22. 19:47

A múlt héten derült ki, hogy a Miskolci Egyetem és a szervezők közti, bérleti díjról kialakult vita miatt majdnem elmaradt az idei EFOTT fesztivál. Az egyetem rektora, Torma András hétfői közleményében azzal indokolta, hogy bérleti díjat kértek a fesztiválhelyszínért, hogy korábbi szándéknyilatkozata az egyetem hallgatói önkormányzatának szólt, és nem az EFOTT Kft.-nek, a vonatkozó jogszabályok pedig tiltják, hogy költségvetési szerv a vagyonkezelő szervezeti egységén kívüli, harmadik személynek, ingyenesen adjon használatba területet.

Vita volt abból is, hogy az egyetem elállt az esemény rendezését lehetővé tevő 7,8 millió forintos házigazdai marketingszerződéstől, amit végül a Debreceni Egyetem vett át. Erről Torma azt írta, hogy több megállapodás-tervezet is készült, amelyek szerint az egyetemnek 7,8 millió és 2,8 millió forint plusz áfa közötti összeget kellett volna fizetnie az EFOTT részére. Az egyetem a legalacsonyabb összeg mellett foglalt állást, ezt azonban az EFOTT Kft. elutasította. 

Körösparti Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke, a rektor közleményére reagálva, az MTI-nek elmondta: a helyszín ingyenes biztosításáról szóló rektori szándéknyilatkozat az EFOTT Menedzsment részére benyújtott pályázat szerves része volt, és nem a helyi hallgatói önkormányzat nevére szólt, vagyis az EFOTT szervezői jóhiszeműen hitték úgy, hogy a területet térítésmentesen használhatják.

A HÖOK-elnök azt is hozzátette: a nemzeti vagyonról szóló 2011-es törvény rendelkezik arról, hogy az állami tulajdonú terület milyen formában bocsátható térítésmentesen harmadik fél rendelkezésére. Szerintük az EFOTT – mint elsősorban hallgatóknak szóló rendezvény – megfelel a jogszabályi kritériumoknak.

Hogy a vitában melyik félnek van igaza, jogos-e a szervezők kártérítési igénye az egyetem irányába, majd a bíróság eldönti

– írta Körösparti, aki szerint indokolatlan volt az is, hogy az esetleges károk fedezeteként 10 millió forint kauciót igényelt az egyetem.

A HÖOK szerint az EFOTT egyetlen árajánlatot készített, amelynek összege végig 7,8 millió forint volt, a 2,8 millió forintos ajánlatot az egyetem készítette és próbálta a szervezőkkel elfogadtatni.

Körösparti azt is elmondta: a miskolci egyetem így végül csak bérbeadóként vett részt az idei EFOTT-on, annak tényleges házigazdája a Debreceni Egyetem és annak hallgatói önkormányzata volt.

A cívódások és a félrenyomtatott karszalag ellenére a idei EFOTT rekordmennyiségű, több mint 90 ezer fesztiválozót vonzott Miskolctapolcára.