Két új nemzet színésze kell
Sztankay István és Avar István halálával két hely is megüresedett a nemzet színészei között, a Blikk pedig elkezdett találgatni, hogy kik jöhetnek szóba.
A lap szerint fontos az új tagok választásánál a cím jelenlegi viselőinek szimpátiája. A jelöltnek legalább 62 évesnek kell lennie és legalább 40 évet vagy 20 évadot el kellett töltenie a Nemzeti Színház színpadán, évadonként legalább egy szerepben. A Blikk szerint az a szokás, hogy férfi helyére férfit választanak.
Az újságnak ők a tippjei a helyre:
- Blaskó Péter
- Sinkó László
- Jordán Tamás
- Mécs Károly
- Bitskey Tibor
- Balázs Péter
- Bálint András
A Blikk megjegyzi, hogy Blaskó Péter minden kritériumnak megfelel, ráadásul 2008-ban azért nem fogadta el a Kossuth-díjat, mert ezzel a gesztussal tiltakozott az ellen, hogy Gyurcsány Ferenc az ország miniszterelnöke. Orbán Viktortól már átvette a díjat. Jordán Tamás nyilatkozott a lapnak, és azt mondta, hogy óriási megtiszteltetés lenne a cím, bár vannak kollégái, akik ugyancsak megérdemelnék.
A titulus mellett a Nemzet Színésze cím halálig tartó havi nettó 630 ezer forintos juttatással jár.