Meghalt a buborékházak magyar tervezője
Kilencvennégy éves korában elhunyt szombaton Franciaországban Antti Lovag, a híres buborékházak budapesti születésű tervezője. Antti Lovag anyja finn, apja pedig orosz volt, ő mégis magyarnak tartotta magát. A világhírű tervező halálhírét a család közölte.
Antti Lovag 1920-ban született Budapesten. Hajóépítő mérnöknek tanult Stockholmban, majd 1947-ben Párizsba ment, ahol az École nationale supérieure des beaux-arts hallgatója lett. ú
A francia fővárosban mások mellett a híres építész, Jean Prouvé volt a tanára. Az 1960-as évek elejétől Lovag építész helyett habitológusnak nevezte magát, és társai - mások mellett Pascal Haüsermann, Jean-Louis Chanéac és Jacques Couelle - oldalán a természet által ihletett formákkal kezdett kísérletezni. Céljuk olyan életterek megteremtése volt, amelyek természetesek és harmóniában vannak az emberi testtel. Terveikben még a bútoroknak is az épületek ívét kellett követniük.
1968-ban látott hozzá első buborékháza, a Maison Gaudet megvalósításához Tourette-sur-Loup településen. Az épületet - amely 30 évig készült - 1998-ban műemlékké nyilvánították. 1975 és 1991 között építette Pierre Bernard mágnásnak a Palais Bulles-t. A Théoule-sur-Merben lévő világhírű buborékházat 1992-ben Pierre Cardin divatcézár vásárolta meg.
A buborékház-tervezőket tömörítő Homme et habitat nevű szervezet elnöke, Christian Roux szerint Antti Lovag meghatározó alakja volt az építészet fejlődésének. Mint mondta, a tervező forradalmasította az építészetet, az ő elképzeléseit idézi például a manapság egyre inkább terjedő 3D-s nyomtatás. Antti Lovag az Azúrparton is több épületet is tervezett.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.