Nagy Kriszta megint milliókat kaszált Orbánnal

2014.10.16. 08:56

Nagy Kriszta festő (másik ismert nevén Tereskova) már a harmadik Orbán-sorozatát festi. Nem csoda, hogy nem tud leállni, hiszen az Orbán-portrék nagyon jól mennek, az első sorozatból az Orbán család is jócskán bevásárolt. Nagy Kriszta továbbfejlesztette a képeket: most már nemcsak Orbán Viktor miniszterelnök arcképét festi rá a vászonra, hanem egy-egy tőle származó idézetet is. Így még nagyobb nyomatékot adhat Orbán nagyságának. A képekre emellett egy-egy ismert műtárgy reprodukciója is rákerült.

f
Fotó: Index

Nagy Kriszta remek anekdotát mesélt el a Borsnak, melyben kifejti: „az első kép ötlete úgy született, hogy ültem otthon a tévé előtt, és bemondták, hogy Orbán Viktor kétharmaddal nyert. Azt mondtam magamban: ezzel foglalkozni kell.”

A harmadik Orbán-sorozatot még alig állította ki a művész a Godot Galériában, máris eladott belőlük 30 darabot. Egy képért 89 ezer forintot kér, így ezt megszorozva harminccal, rögtön szép kis összegről beszélünk. De ott van még a másik harminc kép is, ráadásul Nagy Kriszta a végtelenségig festheti az orbános képeket. Abban is reménykedik ugyanakkor, hogy az Orbán-képek gyűjtői rákapnak a művészetére, és más festményeket is vásárolnak tőle.

Sokan egyszerre több képet is vesznek, és a festőnő arra legbüszkébb, hogy még Nancy G. Binker is vásárolt tőle. Azt egyelőre nem mondta, mikor készül el a negyedik sorozat.

„Ő most a megélhetésem záloga. Azért dolgozom, hogy pénzt keressek. Mint mindenki más” – indokolta Nagy Kriszta az Indexnek, hogy miért pont Orbán Viktort választotta legújabb kiállítása fő alanyának.