Andy Vajna jogerősen elvesztette azt a pert Farkasházy Tivadar ellen, amiben a humorista arra utalt, hogy Vajna nem véletlenül nem megy vissza Amerikába, írja Nol.hu
Farkasházy két éve a Heti hetesben azt mondta a producer-kormánybiztosról: Vajna úgy beszél, mintha minden dolga rendben lenne Amerikában, de nem véletlenül nem megy vissza. Az is elhangzott, hogy ő az életében soha nem csinált művészfilmet. Mindezek miatt a producer kétmilliós kártérítést követelt.
A művészfilmre vonatkozó kitételt a bíróság egyértelműen véleménynyilvánításként értékelte. Az ítélet szerint az, hogy a producer miért nem tér vissza Amerikába, valós tények alapján levont okszerű következtetésként értékelhető. Farkasházy ügyvédje ezt a perben több olyan hírrel illusztrálta, amely szerint a producernek jelentős összegű adótartozása volt az Egyesült Államokban. Ezek miatt korábban büntetőeljárás indult, amit végül lezártak, mert Vajna befizetett hat és fél millió dollárnyi adóhátralékot.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!