Mindössze nyolcan voltak Uhrin Benedek búcsúztatóján
A Blikk úgy tudja, hogy mindössze nyolc ember vett végső búcsút a február 10-én elhunyt Uhrin Benedektől, a magyar internet hőskorának legnagyobb sztárjától. A Szent László-templom gyászmiséjén néhány barát, a 93 éves énekes sofőrje és koncertszervezője, valamint rokkantnyugdíjas fia vett részt.
![uhrinbenedek 003](https://kep.cdn.index.hu/1/0/785/7854/78547/7854765_cf2160fd75b2e6f868d1884b436e6b05_wm.jpg)
A gyászolók várták Hajdú Pétert is, aki kifizette a szertartás 200 ezer forintos költségét, de ő nem ment el az énekes búcsúztatójára. A lapnak Uhrin Benedek fia úgy nyilatkozott, hogy apját Gyomaendrődön fogják eltemetni, a helyi plébános felajánlása szerint térítésmentesen.
Uhrin Benedek, a Kispatak és a Rebeka című dalok előadója, a 2000-es évek elején többször fellépett a Sziget Fesztiválon is. Itt lehet elolvasni az Index közel 15 évvel ezelőtti riportját a művészről.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.