Hogyan hódította meg az országot egy gonosz eszkimó?

Európában elsőként Magyarországon dobtak piacra fagyasztott élelmiszert,1943-ban. A második világháború közepén ugyanis a magyar iparban még volt annyi lendület, hogy a Pozsony melletti Diószegen, a Georgia Mezőgazdasági Ipari Rt.-ben létrehoztak egy gyorsfagyasztó üzemet. A termékeket Frigelite márkanévvel hozták forgalomba, rögtön hatalmas sikerrel. Mivel Diószeg a háború után elkerült Magyarországról, az üzemet Csepelen létesítették újra, immár a mindenki által ismert Mirelite névvel. Az új márkanév első három betűje a Mezőgazdasági Ipar Rt. rövidítését jelentette, az elite kifejezés pedig a termék jó minőségére utalt. A márkanév aztán a köznyelvbe is átvándorolt, és ma már mindent fagyasztott terméket mirelitnek hívunk. 

Az ötvenes évekre, amikor már szinte minden háztatásba eljutott a hűtő és a fagyasztó, a Mirelite-termékeknek akkora sikere lett, hogy nem győzték kielégíteni az igényeket.  A Mirelite védjegyét, az eszkimógyereket  (korrektebben fogalmazva inuit), minden magyar megismerte, a márkára teljes marketing épült fel – ennek a történetéből nyílt most kiállítás a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipar Múzeumban, „Hideget meleg szívvel! – 70 éves a MIRELITE" címmel.

A Mirelite annyira szerves része lett a szocialista étkezési kultúrának, hogy folyamatosan nyitni kellett az új gyárakat. Az 1950-es években a csepeli hűtőház mellett Szegeden, Kecskeméten, Debrecenben, Győrben és Kaposváron működtek hűtőházak. A miskolci gyárat pedig 1960-ban nyitották meg, a várostól 5 km-re, vasúti összeköttetéssel. Minden gyárnak megvolt a saját specialitása, a fagyasztott földieper és a gyorsfagyasztott gombóc üzemi gyártását például Békéscsabán fejlesztették ki. A legtöbb fagyasztott magyar gyümölcs és zöldség nem az itthoniaknak készült, hanem már a szocialista időkben is nyugati exportra – a ma is virágzó Mirelite cég termékei nagy részét ma is Európán kívülre exportálja.

A fagyasztott zöldségek, gyümölcsök és húsok mellett az 1950-es évektől egyre nagyobb számban már készételeket is gyártott a cég szilvás gombóc, fagyasztott tésztafélék, süteményalapok, levesek, töltött káposzta, pörkölt stb. Frank Júlia még külön mirelites szakácskönyvet is írt! A Mirelite vadasmártás valószínűleg minden szocializmusban felnőtt ember ízlelőbimbóiba örökre beleégett, a levesbetét májgaluska is rengeteg levesben ott figyelt, a cég bélszínrolója pedig annyira legendás, hogy még hamisítják is. Voltak persze ennél jóval meredekebb dolgok is, mint például a Mirelite tüdővagdalék-levese. 

A kiállítás három részből áll, a mai is működő cég története és elért sikerei mellett természetesen a látogatók számára legérdekesebb a Mirelite cég marketingje, amit rettentő tudatosan építettek fel. Mirelites szalvétától kezdve, falinaptáron át, kötényig minden volt, de még pálinkáspohár is. Ezekből a tárgyakból nagyon sok megmaradt, amikor a múzeum gyűjtést szervezett, a weboldalon sokan küldtek be tárgyakat. Az ez alapján kibontakozó kép szerint a mirelite-es tárgyaknak egész rajongótáboruk van Magyarországon. Olyannyira, hogy sokan az eredeti csomagolásokat is őrizgetik, így látható a kiállításon például gyermekkorunk bélszínrolója, mélyfagyasztott palacsintatésztája, amikből a szocialista a háziasszony gyors vacsorát tudott alkotni. A cég minden fronton biztatta a kor asszonyát, hogy fagyasztott termékből főzzön, ma is fellelhető még a Vendégvárás Mireliteből című plakát.

A kiállítás persze jó reklám a ma is működő cégnek, de nem csalódik a látogatók azon fele sem, amelyik fogékony a szocialista retróra. Ettől függetlenül ki lehetett volna ebből többet is hozni, a cégtörténet és a cég ajnározása meglehetősen fölösleges és sok, valószínűleg nem sok mindenkit érdekelnek a Mirelite kupái és oklevelei, amiket szintén kiállítottak. És úgyszintén csak kevesek fogékonyak a hűtőipari fejlesztésekre. 

A kiállítás szerves kísérője a folyosón látható, Visszapillantás a hetvenes évek reklámvilágára című tárlat, mely az eszkimó figurát kitaláló, a szocialista mesekönyveket stílusával erősen meghatározó Solymosi Xénia grafikáit mutatja be. Solymosinak szinte minden gyerekújságban vagy éppen társasjátékon ott voltak a rajzai, de hozzá köthetők például az IBUSZ-plakátok is. Sőt, ma, 87 évesen is rajzol még a Dörmögő Dömötörbe. A negyvenes évek mirelite-es eszkimója még egy gonosz szőrmók volt, hőmérővel a kezében. A hetvenes években kérte fel a cég Solymosi Xéniát, hogy dolgozza át a figurát, ekkor jött létre a ma is használt eszkimógyerek, aki tálcán tartja a napot. A grafikus életművének jelentős darabjait idén a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumnak ajándékozta, így ez a tárlat valóban egyedülálló.

Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Korona tér 1. A kiállítás megtekinthető május 10-ig