A TIME címlapjáig jutott egy hobbifotós, aki a baltimore-i zavargásokat fotózta Instagramra

2015.04.30. 16:27

Nem sok fotós mondhatja el magáról, hogy a teljes ismeretlenségből néhány nap alatt hip-hop a Time címlapjáról köszön vissza a fotója. A 26 éves Devin Allen viszont már igen:

19002 822728414442405 217073075552230922 n

Devin Baltimore-ban él, ahol az elmúlt napokban rendkívüli állapotot hirdettek, miután zavargások törtek ki a városban egy rendőri őrizetbe belehalt fekete fiatal temetése után.

Néhány sarokra lakik attól a helytől, ahol Freddie Gray halálos sérüléseket szerzett a rendőröktől, és ott volt az elsők között, akik utcára vonultak a hétvégén. Arról beszélt a Time-nak, hogy szerette volna a helyiek szemével bemutatni a történéseket, ezért kezdte feltölteni a képeit a hétvégi békés demonstrációkról Instagramra - ahová addig leginkább színes virágokról és modellekről posztolt.

Az utcán maradt akkor is, amikor a temetés után a megemlékezés zavargásokba fordult át, és elég vakmerő helyzetekbe állt bele, hogy megmutathassa, ami körülötte történik.

Az őszinte fotóit hamar felkapták a közösségi médiában. Tízezrek kezdték el megosztani a tüntetőkről készített képeit, amikhez egy-egy rövid sztorit is írt - az ott élők gondolatait és a saját érzéseit fogalmazta meg a helyzetről. Még Rihanna is megosztotta egy fotóját Instagramon, aki a szerény 17 millió követőjével adott egy nagy lökést a képek terjedéséhez. Devin fotóinak sikere innentől megállíthatatlan volt.

legjobb képére, ami a következő Time magazin címlapja is lesz, azonnal ráakadt az ikonikus jelző. Bele lehet látni mindent, ami az elmúlt egy hétben rosszra fordult körülötte, és ami megtörtént már egyszer, ugyanitt, 1968-ban: egy maszkos fekete fiú szalad a képen, akit a háttérben közeledő seregnyi rohamrendőr üldöz (?) gumibotokkal - az erőteljes kép, és a mozgalmi hangulatú szöveg, amit mellé írt "most már nagyon elegünk van" futótűzként terjedt az interneten.

Devin aznap folyamatosan fotózott az utcán és csak akkor ment haza, amikor az amatőr fotósokat már elzárással fenyegették a rendőrök, és csak azok maradhattak kinn, akik fel tudtak mutatni valamilyen sajtóigazolványt. Csak a nap végén esett le neki, hogy mindeközben híres is lett. 

Devin egy pillanatig sem tagadta, hogy helyi lakosként mélyen érintik az események, és nem foglalkozik azzal, hogy pártatlanul mutassa be az eseményeket, a képei mégis megkerülhetetlenül népszerűvé váltak, emiatt rengeteg fotóriporter betámadta most Instagramon.

A szakmabeliek azért dühösek rá, mert Devint nem kötik elvárások az obejktív tájékoztatáshoz, nem kell szakmai-etikai szabályokhoz alkalmazkodnia, hogy elfogadják a képeit - azok mégis sokkal népszerűbbek a forradalmi hangulatú személyes kommentek miatt, mint az elfogulatlannak tartott sajtófotók. 

Hihetünk-e Devin fotóinak?

Ez egy nagyon izgalmas kérdés, amit a Time magazin dobott fel azzal, hogy címlapra emelte Devin képét. Miért ne mutathatná az igazságot egy fotó, csak azért, mert nem profi fotós csinálta? Viszont, a teljes igazságot kibontják-e azok a képek, amik nyíltan kampányolnak az egyik oldal mellett? 

Önöknek mi a véleményük? Tényleg érdekel, hogy mit gondolnak. Írják meg nekem!