Van-e Magyarországon öt politikamentes művész?

Arról van szó, hogy mi most nem szeretjük egymást, nagyon nagy válság van

– adta meg a POSzT-ról szóló szakmai beszélgetésen az alaphangot a fesztivál alapítója, Jordán Tamás. Az ország legfontosabb színházi találkozóján több ilyen, tetemre hívás jellegű beszélgetés is volt, többen pedig – köztük Jordán is – azon az állásponton van, hogy ebben a politikai megosztottságban egyáltalán nem érdemes folytatni a POSzT-ot. „Van-e esély arra, amiről én kezdettől fogva álmodozom: kiszorítani a tevékenységünkből a politikát és azt képviselni, hogy egymás szövetségesei vagyunk, egy szent ügyért közösen dolgozunk?” – tette föl a kérdést Jordán, a Magyar Teátrumi Társaságnak és a Magyar Színházi Társaságnak pedig a csatározás színteréül a kispályás focit javasolta, hiszen ott legalább egyből lehet eredményt hirdetni.

Bár Jordán szerint nincs színész, aki nála a fitymáló legyintés több fajtáját ismerné (és a legyintgetés néha olyan erős, hogy már-már bíztatásnak tűnik), de javaslattal élt: a POSzT keresse azt a jövőt, melyben olyan művészek irányítanak művészi kérdéseket, akiknél kétség sem fér, hogy politikailag intaktak, érintetlenek, és csak a művészi értékeket tartják szem előtt. Persze Jordán szerint is kérdés, jelenleg Magyarországon található-e hét, vagy legalább öt ilyen politikailag nem elkötelezett művész, akire rá lehet bízni a POSzT művészeti vezetését. Emellett ő kivonná a jobb- és baloldali színházi társaságot is a tulajdonosi körből, és Pécs városának ajánlaná fel a POSzT megszervezését.

Jordán úgy gondolja, a baloldali színházi társaság tehetségtelen az összefogásban és az érdekérvényesítésben, míg a Teátrumi Társaság imponáló módon, célirányosan, a saját szempontjait szem előtt tartva működik, megszervezi magát. „A másik egy bedarálható társaság, és ha úgy nézzük, meg is érdemli, hogy bedarálják” – tette hozzá. Csizmadia Tibor, a Magyar Színházi Társaság elnöke erre úgy reagált, szervezetük görcsösen ragaszkodik a tagszervezeteinek megkérdezéséhez, ernyőszervezetként működik. „Ez lehet, hogy nem korszerű, hogy bedarálható, hogy a tagszervezeteink nem elég aktívak.” 

A Magyar Teátrumi Társaság titkára, Szabó László a beszélgetés során végig azt hangsúlyozta, hogy a vitás kérdésekben mint a POSzT két kisebbségi tulajdonosa eddig mindig meg tudtak egyezni a másik társasággal, és kompromisszumos döntéseik után nem volt kibeszélés. „Nagyon jó dolog, ha mindenki szeret mindenkit, ha átlengi a levegőt a közös szerelem, de ilyen helyzet egyszerűen nincs. Mindig vannak érdekellentétek, értékviták, pénzügyi viták, felelősség viták. Jó, ha egyetértésre törekszünk, de mindenben soha nem fogunk egyetérteni” – mondta el Szabó László. A fesztiválról szóló tanulmány azonban rámutat, hogy a színházi találkozó imázsát súlyosan rombolják ezek a viták, a POSzT hívószavai a szakmaiatlan, vitatott, átláthatatlan, visszalépett.

Vidnyánszky Isten ostora

A POSzT két, a versenyprogramba beválogatott előadásával gyakorlatilag leírható a politikailag megosztott Magyarország egésze, annyira mást gondol a világról az Isten ostora és a Hamlet. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója és a Magyar Teátrumi Társaság elnöke évek óta nem vett részt szakmai vitán a POSzT-on, most az Isten ostora című előadása szakmai beszélgetésével kivételt tett, bár megjegyezte, vele itt sosem finomkodtak a kritikusok. Az Isten ostora (Bánffy Miklós A nagyúr című műve alapján) Attila hun vezér attilaságának megfejtésére vállalkozik egy sűrű, sok zenével, füstölővel, óriási agancstrónnal, sámánasszonnyal és főtáltossal operáló költői színházban.

„Az téboly, hogy a magyar történelemkönyvekben háromszor annyi van Nagy Károlyról, mint Attiláról, miközben csöppet sem volt kisebb hadvezér, és nem volt kegyetlenebb sem. Nálunk mintha ki akarnák őt radírozni, holott az egyszerű emberek lelkében hun tudat van” – fejtette ki véleményét a rendező, majd hozzátette: „Attilának finoman sem volt jó sajtója Nyugaton.” Vidnyánszky ars poéticáját is elmondta az Isten ostora kapcsán: „Én nem a néző agyához akarok szólni, az agyat lehet a leginkább manipulálni, a szívet nem lehet manipulálni.” Sándor L. István kritikus tette föl a kérdést, hogy szükség van-e erre a kérlelhetetlen erőre, amely föltornyosul az előadásban, Vidnyánszky szerint pedig bár a színház 40-50 éve deheroizál, a hősöknek vissza kell térnie a színpadra, hiszen tele van hősökkel és nagy tettekkel a mi kis életünk is. 

Mit tesz az értelmiség egy stadionnyi országban?

Ahogy az Isten ostora is országképet fest keleti és nyugati nyitásról, Európáról és a különböző néplelkekről, úgy az Örkény Színház a versenytől visszalépett, de a fesztiválon nagy közönségsikert arató Hamletje (Bagossy László rendezése) sem véletlenül játszódik egy stadion lelátóján.

Az előadás azonban nem ragad le egy egyszerű Orbán-parafrázisnál: „Nem arról van szó, hogy meglátom a lehetőséget arra, hogy valami politikai performanszot csináljak a Hamletből, és mindenféle aktuális utalásokkal politikus-paródiákat gyártsak a Hamlet örvén. Nem így ügy a Hamlet. Ha ügyesek vagyunk, ha jól csináljuk a dolgunkat, rá kell, hogy ismerjünk társadalmi problémákra, de olyan sok szálon fut ez a történet, és olyan gazdag, hogy aki ebből politikai pamfletet próbálna gyártani, az a legnagyobb igénytelenség lenne” – mondta el a rendező. A Hamletet zseniálisan, hatalmas energiákkal alakító Polgár Csaba szerint ez a Hamlet arról szól, hogy a főhős, mint bárki más, nem tud a családi nyomásból szabadulni, a problémákat az előző generáció a következőre tolja, majd felteszi a kezét: bocsánat, elmegyünk, meghalunk, csináljátok ti. 

Sándor L. István kritikus a záróképet emelte ki, ahol magyar apokalipszist látunk, ráadásul a sírt, ahol egy nemzet süllyed el, a szomszéd népek (Fortinbras és a norvég civilek) ha körbeveszik, inkább csak szelfiznek és fotózkodnak, ahelyett, hogy gyászkönny ülne a szemükben. 

Szociopoly – Gazdálkodj, ahogy tudsz

A társadalmi kérdéseket azonban nem csak a versenyelőadások boncolgatják, a POSzT-on hangsúlyosan megjelenik a színházi nevelés is. Az egyik legerősebb, nem csak diákoknak szóló érzékenyítő színházi társasjáték a Szociopoly volt, melyet a nemrég megszűnt Szputnyik Hajózási Társaságból megalakult Mentőcsónak Egység készített mélyszegénység-kutatók segítségével.

A játék során a rögtönzött, nézőkből álló családoknak át kellett élni a mindennapi megaláztatásokat, kirekesztést és nyomort, melyet a mélyszegénység jelent, túlélni segélyből egy hónapot, sakkozni azon, hogy lehet feketén munkát vállalni, mit kell tenni a közmunkáért, és hogyan kerülje el a család az uzsorás csapdáját. Az elképzelt borsodi falu polgárait, a polgármestert, kocsmárost, boltost és vállalkozót pedig színészek alakítják. Az előadás gyomron vág és elgondolkodtat, és nem csak azért, mert a legsikeresebb család is mínusz 22 ezer forinttal zárta a hónapot, a másik családtól pedig az első körben elvették csecsemőjüket, mert nem volt pénz tápszerre.

A XV. POSzT szombatig tart, ekkor kerül díjazásra a 10 versenydarab is. Eddig egy előadás maradt el a fesztivál során, a kedd esti Brandot (Nemzeti Színház, Zsótér Sándor rendezése) a Brand anyját alakító Törőcsik Mari betegsége miatt nem tudták megtartani.