Vége a minden celebet vegzáló lesifotóshordák garázdálkodásának Los Angeles nemzetközi repülőterén: átadták a LAX frissen átalakított Delta-terminálját, aminek egyik újítása a celebek személyiségi jogait hivatott megőrizni. A Delta öt évet és 229 millió dollárt szánt a legendásan elavult 5-ös terminál felújítására.

A Hollywood Reporterben megjelent cikkben részletesen beszámolnak a celebek számára elérhető VIP-csomagról, amit az első osztályú jegy mellé lehet igényelni 350 dollárért (mivel egy ilyen jegy mondjuk London-LA viszonylatban 1,5 millió forintba kerül retúr, ez az újabb 100 000 már nem oszt, nem szoroz), és jár vele egy Porsche Panamera vagy egy Cayenne SUV, ami az utast a géptől közvetlenül egy titkos kapun át egy még titkosabb helyre viszi, ahol saját sofőrje várhatja, és nem a lesifotósok.
Félreértés ne essék, a celebek ezzel a leszállást követő tortúrából (félórás sorban állás a bevándorlási tisztségviselő előtt, vagy az útlevélvizsgáló automatánál a “beolvassa vagy nem olvassa” játékban való részvétel) is kimaradnak, hiszen nem is kerülnek be az épületbe: az ő kedvükért egy külön lépcsőt tolnak a géphez. A Hollywood Reporter megkérdezett egy lesifotóst is, hogy mi lesz most vele, mire azt a választ kapták, hogy ez van, ha nem jönnek be az épületbe, nem kerülnek lencsevégre.
Ugyanígy kifelé menet is jár a különleges bánásmód: a Delta VIP várójába futhatnak be az autóval, ott kiszállva megejtik a csomagok leadását, és egy külön folyosón, csak az ő részükre fenntartott biztonsági ellenőrzőponton át lépnek be a tranzitba, természetesen egy külön VIP-váróba, ahol, ha igénylik, saját, zuhanyzós lakosztály jár az embernek, bizony.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!
Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.
március 24., 12:01
- Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek
A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.
március 24., 05:49
- Kultúr
Mostantól magyarul is elérhető a szólásszabadság kézikönyve
A könyv négy évvel ezelőtti megjelenésekor éppen heves viták dúltak a szólásszabadság jogáról.
március 24., 10:53
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Címlapon
Utánajártunk, mikor törlik el az óraátállítást
Az európaiak döntő többsége már búcsút intene neki.
2 órája
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – Jó hírek poloskáknak
Márkó és Barna szerint rengeteg „jó hír” érkezett az ország állapotáról, és az is jó, hogy ezekről mind elvonja a figyelmünket a gyűlöletkeltés.
március 24., 08:09
- Kultúr
Kétszer is eltemették, utolsó útjain több száz cigány hegedült
A magyar nóta fejedelme 44 évet élt.
2 órája
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Kultúr
Pierre olyan trehány húst kapott, hogy még a pincér is megkóstolta, ehető-e
Rendhagyó beszámoló, név nélkül...
március 24., 06:22
- Kultúr
A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete
A Tubi tudja, hogyan kell megfeszíteni a húrt.
március 24., 06:00
- Címlapon
Ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma Mianmarban – folytatódik a túlélők utáni kutatás
Több ország mentőalakulatokat és segélyszállítmányokat küldött az ázsiai országnak.
31 perce
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Kultúr
A szerelemvonaton nincs fék, ismét rekordot döntött a Hogyan tudnék élni nélküled?
Megváltották a 750 ezredik jegyet a filmre.
március 24., 15:29
- Kultúr
Továbbgyűrűzik a vita a tudóstársadalomban, megszólalt a főigazgató
Még mindig nem került pont a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat átalakulásáról szóló ügy végére.
március 24., 12:13
- Kultúr
Példátlan összefogás, Alföldi Róbert ikonikus jelmeze is kalapács alá kerül
Társadalmunk legégetőbb problémáinak enyhítésén dolgoznak.
március 24., 17:59
- Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Kultúr
Oscar-díjas színésszel debütál a Gyilkos a házban következő évada
Egyelőre még titkosak az új karakter- és cselekményrészletek.
március 24., 12:36
- Címlapon
J. D. Vance Grönlandra látogatott, meglepte a mínusz 18 fokos hideg
Az amerikai alelnök élesen kritizálta Dániát.
1 órája
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot
Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.
március 23., 11:10
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
tegnap, 21:25
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
tegnap, 18:32
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
tegnap, 17:52
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
tegnap, 16:46
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
tegnap, 19:51
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait
A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.
március 22., 21:22
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott
Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?
március 22., 19:59