Vidnyánszky mindent megnyert a botrányos széthúzásban

Míg a tavalyi Pécsi Országos Színházi Találkozón úgy tűnt, a színházi szakma a legfontosabb színházi fesztivál idejére hajlandó békét kötni, és a jobboldali (Magyar Teátrumi Társaság) és a baloldali (Magyar Színházi Társaság) képes létrehozni közösen egy színvonalas fesztivált erős versenyprogrammal, idén, a tizenötödször megrendezett fesztiválon ismét borult minden, és a POSzT közben is többször felvetődött, hogy ilyen formában nincsen szükség a színházi találkozóra.

A POSZT ma azt sugallja, hogy állnod kell valahová, tartoznod kell valamelyik oldalhoz, ha érvényesülni akarsz. Ami egyben azt is jelenti, hogy minél korábban meg kell tanulnod ellenségként kezelni a színházról tőled eltérően gondolkozó kollégákat

– írta nyílt levelében a k2 Színház Társulata, és talán ez a nagyon fiatal és nagyon tehetséges társulat fogalmazta meg a legjobban, miért van végtelenül elegük a mostani rendszerből, és miért szorul sürgős reformokra a POSzT. Szerintük mindegy, hogy Csáki Judit vagy Vidnyánszky Attila, egyszerűen nem érdekli őket egy, a „ti” és “mi” filozófiája alapján elképzelt országos színházi találkozó.

A megoldás a politika és a két színházi társulat kizárásában körvonalazódott a POSzT jövőjéról szóló vitaindító beszélgetéseket, de erősen kérdéses, létezik-e olyan apolitikus színházi szaktekintélycsoport, akire rá lehetne bízni a fesztivált, amelyre egyébként nagy szüksége van a színházi szakmának, a közönségnek és Pécs városának is. 

A zsűri összetétele kapcsán kirobbant viták után a versenyprogramba beválogatott 14 előadás (6 fővárosi, 5 vidéki, 3 határon túli előadás) közül 4 visszamondta a versenyben való részvételt, köztük igazán fontos és erős előadások is, többek között az eddig mindegyik POSzT-on versenyprogramba kerülő Örkény Színház két előadása, vagy a közelmúltban megszűnő Szputnyik Hajózási Társaság költői hattyúdala, A heilbronni Katica. 

A maradék 10 előadás közül Vidnyánszky Attila, aki egy személyben a Nemzeti Színház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke és a kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese, az Isten ostora című, Attila hun vezérről szóló darabjáért zsebelhette be a legfontosabb díjakat. A győztes mindent vitt a fesztiválon.

Törőcsik Mari és Kara Tünde nélkül

Vidnyánszky Attila Nemzeti Színházából két előadás került be a POSzT versenyprogramjába. A Brand című Ibsen-darabot az egyik legfontosabb magyar rendező, Zsótér Sándor rendezésében azonban Törőcsik Mari rosszulléte miatt csak egyszer tudták eljátszani. Az idén 80. életévét betöltő színművésznő nélkül nem akarták megtartani az előadást, így a zsűri csak videófelvételről láthatta azt. 

A Békéscsabai Jókai Színház két hete kényszerül nélkülözni Kara Tündét, a 41 éves, Jászai-díjas színésznőnek egy felújítópróbán állt meg a szíve, és kellett újraéleszteni. A Koldusoperát, melyben a színésznő az egyik főszerepet, Peachumnét alakítja, így is eljátszotta a társulat a POSzT-on, de beugró nélkül, a szövegeket a súgólyukból felolvasva. Kérdés, hogy bár ez a megoldás heroikus a társulat részéről, egy csonka produkció hogyan értékelhető egy versenyprogramban, ahol elvileg az évad a legjobb magyar nyelvű előadásait láthatnák a nézők. 

Magyar-e vagy, Bánk bán?

A tavalyi POSzT-on nagyot söprő Újvidéki Színház erősen politikus Opera Ultimája után idén talán még erősebb, és még megosztóbb darabbal került be a legfontosabb magyar színházi verseny versenyprogramjába, Perényi Balázs válogató javaslatára. Urbán András Bánk bánja arra kereste a választ, mit jelent magyarnak lenni, mi a hazaszeretet, és hogy ezek a fogalmak hogyan értelmezhetőek egy vajdasági, határon túli magyar társulat tagjai számára. A lecsupaszított és ezzel felerősített Bánk bán történet olyan erős gesztusokkal él, mint a Melinda nevét üvöltve maszturbáló Ottó, de legalább ennyire erőteljes a színészek reflexiója magyarságtudatukra. Ebben a részben előkerül a csevap és a burek, melyek számukra gyerekkoruk magyar ételei, felhangzik a Székely Himnusz, és hogy egy faág szétszakításáról és összeillesztéséről asszociálhat-e másra egy magyar, mint Trianonra, vagy lehet-e egymás mellett a Nagy-Jugoszlávia és a Nagy-Magyarország térkép. Az előadás végén felolvasnak az Aranybullából, amelynek pontjai kíséretiesen mainak hatnak, mintha 1222 óta semmi sem változott volna:

Ha külföldiek, tudniillik tisztességes emberek, jönnek az országba, az ország tanácsa nélkül méltóságokra ne emeltessenek. Hogy izmaeliták és zsidók tisztséget ne viseljenek.

Az előadás végi „nemzetelhagyó” performansz kisebbfajta botránnyal zárult.

Ókovács Szilveszter zsűritag, a Magyar Állami Operaház főigazgatója leállította a játékot, és felháborodva kérte számon, ki szerint szól erről a Bánk bán. Balogh Tibor válogató a szakmai beszélgetésen elmondta, hogy bár neki nagyon tetszett a színre vitel, politikai okokból mégsem támogatta a versenyprogramba kerülést.

„Rendjén valónak tartottam ezt a záró performanszot is, Újvidéken. Azért Újvidéken tartottam rendjén valónak, mert a haza elhagyása, a menekülés fogalma egy háborútól nemrég sújtott országban más hangsúlyú, mint Magyarországon, ahol éppenséggel arra próbálnak rájátszani, hogy Magyarországról megélhetési okokból külföldre távozó emberek nyakába varrják azt, hogy azért kell elmenni Magyarországról, mert az egy politikailag élhetetlen hely. És mert ilyen kampány folyik, azt gondoltam, ezzel a performansszal ne hozzuk a darabot.”

A rendező szerint azonban nem az a botrány, ha egy néző – jelen esetben zsűritag – a performansz alatt közbeszól, vagy felháborodik, hanem az, hogy a magyar kultúrterület legrangosabb színházi fesztiváljának szelekciója olyan alapon dől el, hogy politikailag milyen üzenetet hordoz Magyarország megítélésével kapcsolatban.

Egy ilyen hangulatú, a megosztottságot bebetonozó fesztiválstruktúrában működő POSzT-tal a legnagyobb probléma éppen az, hogy sem a szakmai díjakat, sem a válogatást nem lehet nem politikai gesztusokként értelmezni, és ahogy arra Sándor L. István kritikus is rávilágított, dühből és indulatból lehetetlen szakmailag értékelni, viszont sokan úgy értékelnek, hogy nem is a saját szempontjaikat nézik, hanem hogy milyen halmazba tartoznak. Márpedig Vidnyánszky Attila győzelmét (a legjobb előadás, a legjobb rendezés, a legjobb férfi főszereplő, a legjobb látvány) a legtöbben nem színházszakmai, hanem politikai szempontból fogják értelmezni, ez pedig tovább mélyíti majd a szakadékot a színházi világban.

A 2015-ös POSzT díjazottjainak teljes listáját itt lehet megnézni.