Robbie Williams is drágította az idei Szigetet

2015.08.07. 10:58

Gerendai Károly, a Sziget főszervezője nyilatkozta a Népszabadságnak, hogy az idei, 23. fesztivál összesen 4,7 milliárd forintos költségvetéssel dolgozik, ami jóval több, mint a tavaly 3,65 milliárd. Gerendai szerint amúgy is többet akartak költeni a programokra, de a fellépti díjak 30-40 százalékos emelkedése miatt muszáj volt még rápakolni. A szervező sajnos nem árulta el, hogy a mínusz egyedik napon fellépő Robbie Williams mennyit kér, csak azt, hogy az ő gázsija a legtöbb és "százmilliókról beszélhetünk". Az ilyen költségek miatt kellett megemelni a jegyárakat is, átlagban 10 százalékkal.

Összehasonlításképpen a Volt 800 milliós, a Balaton Sound 1,25 milliárdos költségvetéssel dolgozott. Mindkét fesztivál pozitívan zárt.

A költségvetést olyan viszonylagos apróságok is növelték, mint az 55 milliós reklámadó vagy a 70 milliós területfoglalási díj a főváros felé. A szponzori bevétel nagyjából a költségek 13 százalékát állja, a vendéglátósoktól 7-8 százalék jön vissza. A rendezvény 50 milliós állami támogatást kapott, akárcsak a Volt és a Balaton Sound.

Gerendai szerint jól állnak a jegyeladásokkal, és reméli, hogy a tavalyi 415 ezres rekord látogatottságot sikerül megugrani idén. Azt is elmondta, hogy a bérletesek 90, a napijegyesek 25 százaléka külföldi.

A Népszabadság szerint Gerendai lát esélyt arra, hogy a Sziget Kft. idén is nyereséggel zárjon, ami segíthetne visszafizetni a kölcsönt, amit a főszervező személyesen vett fel a Videoton-vezért Lakatos Pétertől.