Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMJunior Prima díjat kapott az Index videósa, Szabó Péter
A Junior Prima díjat a Prima Primissima díjakhoz hasonlóan minden évben több kategóriában adják át, 30 év alatti, munkájukban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiataloknak. Idén összesen 60 jelölés volt a magyar sajtó kategóriában.
Junior Prima díjat kapott kollégánk, Szabó Péter is!
Összesen hatan kaptak Junior Prima elismerést ebben a kategóriában: Borbás Barna (Heti Válasz), Csudai Sándor fotós (Magyar Hírlap), Mészáros Tamás (MTI), Zsiborás Gergő (Forbes), B. Simon Krisztián és az indexes Szabó Péter. A Junior Prima díj az elismerés mellett nettó 2 millió forintos támogatással is jár.
Az idei zsűri kilenc főből állt: Vitray Tamás, Kálmán Olga, Krizsó Szilvia mellett Gazsó L. Ferenc, az MTI igazgatója, Simon Zsolt, a TV2 elnöke, Balogh Gabriella, a CEMP Zrt. igazgatósági tagja, a Prima Alapítvány kurátora, Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Krisán László, a Kavosz vezérigazgatója.
Krisán László kiemelte, hogy minden díjazottnak komoly szakmai múltja van, ami ebben a korban nagy teljesítmény.
A Kavosz Zrt. 2003 óta a Prima Primissima díjak támogatója, és tavaly vállalta a Junior Prima díj magyar sajtó kategóriájának a támogatását; mint elmondták, azért, mert munkájukhoz az elmúlt években igen nagy segítséget nyújtottak a sajtó munkatársai. Krisán László elmondta, fontosnak tartják a fiatal újságírók támogatását, és szerintük ez a díj és a hozzá járó juttatás ösztönzés lehet mindenkinek. A Kavosz Zrt. fő tevékenysége a Széchenyi-kártya program szakmai irányítása és működésének koordinálása.
Tavaly is kapott Junior Prima elismerést indexes újságíró, akkor Jenei Miklóst díjazták.
Szabó Petinek nagyon gratulálunk, az általa készített kedvenc videóinkat itt tekintheti meg: