Bocsánatot kértek a templomi divatbemutató miatt
Megintette Kató Béla püspök az illetékes református egyházközség elnökségét, amiért lehetővé tette, hogy divatbemutatót tartsanak a kolozsvári Farkas utcai református templomban — írja az MTI. A november 13-ai divatbemutató nagy vitát váltott ki a kolozsvári magyar közéletben. A ZAIN-Design Expressions című rendezvény keretében tartott bemutatón két fiatal tervező, Ovidiu Pop és Irina Voinea kollekcióját mutatták be. Az eseményen 450-en voltak ott, zenei aláfestés is volt zongorával és szoprán áriákkal.
![12244658 1668260953441744 9062393912178751816 o](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1047/10478/104783/10478311_6461d1c0fc73f1f14206782235c12913_wm.jpg)
A református gyülekezet képviselői azt követően járultak hozzá a rendezvény megszervezéséhez, hogy előzetesen megtekintették a bemutatandó ruhakollekciókat. A kritikák hatására azonban megváltozott az álláspontjuk és az egyházközség elnöksége elnézést kért azoktól, akiket az esemény megbotránkoztatott.
„Alapvetően az a probléma, hogy templom szent hely, Isten számára megszentelt szakrális tér, nem pedig a magamutogató materialista világ számára szánt építmény. Egy román rendezvénynek, ahol románok mutogatták magukat románoknak, vajon mennyi köze van a magyar református egyházhoz, a hely szentségéhez, vagy - Istenhez? Semmi!” — idézett a kirobbanó vitából egy Facebook-posztot a Maszol.
Mint az erdélyi lap írja, mások álszent felháborodásnak tartják a kifogásokat. „A református egyház - akárcsak a többi történelmi protestáns egyház - sokkal progresszívabb, evilágibb, mint a dogmatikáikba és babonáikba burkolózó, minden megújulást ellenző ortodoxok” — fordította meg magyar-román viszonylatban az értékelést egy másik posztoló.
![12244580 1668257070108799 7650631635675767936 o](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1047/10478/104783/10478353_bd06acc2eb7bd2374d5c1d03d093181d_wm.jpg)