Törőcsik Marival osztálytársak, majd házastársak voltak

2016.04.27. 19:14

Nemsoká indul egy projektünk az SZFE 150. jubileumára. 

- Nagy Marcell hívta fel a figyelmünket a SZFE 150 kezdeményezésre, amikor a Sorstalanság évfordulója kapcsán megkerestük, hogy mostanság miket is csinál. Mesélt egy csomó mindenről, és mintegy mellékesen megemlítette, hogy csinálnak egy ilyen projektet is. Úgyhogy a maga módján az Index is beszállt a dologba, és rendszeresen követtük a kezdeményezést. 

A 150 éves Színház- és Filmművészeti Egyetem három végzős diákja, Damokos Attila, Szórád Máté és Nagy Marcell indította be a dolgot, amiből eleinte annyit lehetett látni, hogy a legkülönbözőbb emberek fotózták magukat

#szfe150

feliratú trikóban. Ezeket az szfe150 instagramon azóta is rendszeresen publikálják, vicces idézetek kíséretében.  

Az szfe 150 nevű tumblrre pedig folyamatosan kerültek fel az egyetem meghatározói arcairól készült fotók, gifek és videók. Az első ilyenen Törőcsik Mari szerepel, egy körhintával, hiszen egy Körhinta című filmmel lett filmsztár, majd jött Cserhalmi György, Szabó István, Makk Károly és így tovább.

Most a projekt végén a Fúgában és a Katona József Színházban állítják ki a képeket: az #SZFE150Portrék a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt és jelenlegi hallgatóiról kiállítás április 28-án, csütörtökön zár, úgyhogy még van egy egész nap, hogy elkapják a képeket.

Ízelítőül íme néhány kép, kattintson!