Kórházban a Red Hot Chili Peppers énekese, koncertet mondtak le

2016.05.15. 10:54

Kórházba szállították a Red Hot Chili Peppers énekesét, ami miatt a banda egy koncerjét is le kellett mondani. Habár korábban nem lehetett tudni, hogy mi baja van Anthony Kiedisnek, a későbbi híradásokban már azt írták, hogy

súlyos hasi fájdalmakra

panaszkodott.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ez érinti-e a budapesti koncertjüket.

A frontember kórházba szállítását az együttes basszusgitárosa, Flea jelentette be a színpadról szombaton egy kaliforniai fesztiválon, ahol fel kellett volna lépniük.

Anthonyt éppen kórházba szállítják, ezért nem tudunk játszani ma este. Nagyon sajnáljuk

- mondta Flea az AP beszámolója szerint. "Sajnos ez egy orvosi ügy, amit meg kell oldani" - szólt az indoklás.

Az egyelőre nem világos, hogy az 53 éves Kiedis mikor térhet vissza a koncertezéshez. A Red Hot Chili Peppers következő koncertje május 17-én lenne, és a tervek szerint  szeptember elején Budapesten is fellépnek, egymás után kétszer is.

Az eredetileg meghirdetett, szeptember elsejei koncertre közel egy óra alatt elfogytak a jegyek , úgyhogy szeptember 2-ára meghirdetettek egy újabb időpontot, amire már lehet jegyet venni .

A legolcsóbb belépő 15 ezer forintba kerül, a legdrágább kiemelt állóhelyért 34 ezer forintot kérnek.

Kiedis kórházi ügyével kapcsolatban a The Wrap megjegyezte, hogy a bandát 1983 óta vezető énekes 2004-es önéletrajzi könyvében arról írt, hosszú ideig küzdött heroin- és kokainfüggőséggel.