Vendel
11 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Büdös és megríkat a Shrek-musical

2016.05.29. 20:53 Módosítva: 2016.05.29. 21:59

Nagyon szeretnék belemászni annak az embernek a fejébe, aki leült egyszer, és kitalálta, hogy egy baj van a Shrek című rajzfilmmel: nem kosztümös, hús-vér emberek éneklik egy színpadon el a történetet. Vagyis ez csak egy szófordulat, egyáltalán nem szeretnék belemászni a fejébe, mert  rideg, profitorientált hangulat lehet benne, ahol az a legfőbb gondolat, hogyan sajtoljunk ki még több pénzt a tizenöt évvel ezelőtt bemutatott, három hivatalos folytatást kapó, nevetségesen népszerű rajzfilmből.

Régen láttam utoljára, de az én fejemben úgy él a Shrek, mint egy vicces, elég cinikus, de azért szerethető rajzfilm, ami ugyan kinevette az összes elcsépelt mesét, de paródia helyett egy önálló üzenettel bíró dolog volt. Most megérkezett Magyarországra a hivatalos Shrek-musical, két előadás erejéig, pont gyereknapon, és hát erre is igaz, csak a különbség annyi, hogy

  • ebben mindenki énekel, raádásul magyarul
  • mindenki egy élő ember
  • az egész egy színpadon zajlik
  • nem sokkal többet ad ahhoz az érzéshez, mint amikor megnézzük a Shreket messziről egy tévén, miközben szól a Megasztár.

Nyilván én követtem el a hibát, hogy egyáltalán elvállaltam azt, hogy elmegyek, megnézem, és írok a Shrekről, és ezt a hibát nagyjából abban a pillanatban beláttam, amikor az első színpadképben megjelentek Shrek szülei, és énekben tudatták a hétéves Shrekkel, hogy neki most takarodnia kell a mocsárból, menjen élni egyedül, de lehetőleg vigyázzon az emberekkel, mert elevenen el fogják égetni.

kukucs

klaaargh (@klaaargh) által közzétett fénykép,

Aztán a színpad közepére rakott máglyát megpörgették, és kiverekedte magát belőle a felnőtt főszereplő, Feke Pál, akinek az ogréra maszkírozott, leginkább egy hatalmas kerék sajtra emlékeztető feje mindenkibe beleivódott, aki az utóbbi pár hónapban tömegközlekedett Budapesten. Shrek megjelent a színpadon, dicsőségesen, látványosan, és csend lett az Arénában. Akkor azt hittem, hogy irtó nagy bukás lesz ebből, de aztán az előadás második felében volt egy hosszú fingó-, és böfögőpárbaj, szerintem az megvett mindenkit.

A cinikus máza ellenére a Shrek – akárcsak a szereplője – tényleg réteges, mint egy hagyma: egyrészt benne van a mesék paródiája, hiszen ki a manót érdekel már egy Piroska vagy egy Csipkerózsika, másrészt meg egy szép történet az elfogadásról és a szerelemről, azaz ha valaki úgy néz ki, mint egy sminkpróba a Maszk című filmből (kettő van abból, de bármelyikre igaz), akkor még találhat magának szerelmet. Főleg akkor, ha erre egy két lábon járó szőrfetisisztának öltözött, napszemüveges Csonka András bújtja fel énekszóval.

13327558 1406641066302148 3297352838872695199 n
Fotó: Shrek a Musical Hivatalos Oldal / Facebook

Van oka annak, hogy a Shrek egy animációs film, méghozzá az ok az, hogy nagyon hülyén néz ki egy valóságos szörny, meg egy beszélő szamár, és hát szegény Feke Pálnak és Csonka Andrásnak rendesen feladták a leckét. Fekének nincsen olyan hangja, mint Mike Myers skót akcentusa, vagy akár Gesztesi Károly szépen beszélő, de egy picit proli magyar hangja, inkább hasonlít egy fiatal Máté Gáborra, amit hogy ha tetézünk azzal, hogy a hatalmas protézisek miatt szinte lassított felvételben mozog, az ő nem a színpad leghívogatóbb eleme. Csonka András szintén messze van Kerekes József/Eddie Murphy-től, és mintha a poénokat is egy-két pillanat késéssel ontotta volna magából, amitől nem a frappáns visszavágások mestere lett, hanem a viccből a nyuszika, aki ismeri a frappáns visszavágások mesterét. Egyedül Szinetár Dóra járt jól, ő kapta messze a legtöbb önálló számot, mondjuk sajnos Fiona egy sokkal alpáribb figura, mint a rajzfilmben, ráadásul totális karaktertévedésként a nyitánynál egyszerűen meghekkeli az előadást, és úgy csinál, mintha a saját musicalje indulna el. Én nem emlékeztem arra, hogy Fiona egy igazi szemétláda lenne. De végül is egyszer pukizóversenyt tart a főszereplővel, szóval meg lehet szeretni. Szegény Serbán Attilának meg a kis növésű Farquaad nagyúrként a térdén kell csúsznia végig, a hasáról pedig két műláb lifeg, ami kicsit olyan, mintha az Emlékmásból ismert Quato nőtt volna ki a hasából, lábból előre. Tóth Gabi a sárkányként (ami egyébként egy óriási bábként is megjelenik) pedig még mindig úgy énekel, mint egy nagyon mérges Christina Aguilera, mondjuk neki az a mentsége, hogy ő a sárkány.

A musicalváltozat többé-kevésbé követi az eredeti sztorit, egy-két kilengéssel (megtudjuk, hogy kicsoda Farquaad apja, amit inkább nem mondok el), a legnagyobb változás értelemszerűen az, hogy az amúgy sem túl acélos dalokat magyarra ültették át, aminek köszönhetően az egész egy jövőbeli időkapszula lesz arról, hogyan nem beszéltek egészen biztosan a fiatalok: v'ok, lájkolom, posztolom, közben pedig egyszer hivatkozási alap lesz Bagi és Nacsa, egyszer a BKV, amitől meg az egész kapott egy dohos napilapos jelleget. A legjobb az, hogy a sztori lúzerei, a kitiltott mesefigurák elnevezik magukat Gáz Gézáknak, a közönség első soraiban végighúznak statiszták egy hatalmas Gáz Géza-feliratú lepelt, és az egész végén esett csak le, hogy egy számot tudtam megjegyezni, aminek az a refrénje, hogy „Gáz Gézák!”

Amikor vége lett az előadásnak, a mellettünk ülő néni felállt, és tapsolva táncolt. Amikor felgyújtották a villanyokat, akkor körbenézett, és lefitymálóan annyit mondott:

Hihetetlen, hogy a nagymama táncol, a fiatalok meg nem. Nincs ritmusérzékük.

Szerintem nem ritmusérzék kérdése, hogy nem táncoltam állva a Shrek-musicalen.