A színésznő, aki majdnem Petőfi felesége lett

Prielle Kornélia neve sokaknak már csak egy kelenföldi utcát jelent, pedig egyik magyarországi látogatása során még Sissi is mindenképpen látni akarta az éppen rettenetes fejgörcstől szenvedő színésznőt, aki végül kizárólag a királyné kedvéért állt aznap este a színpadra. Petőfivel csak azért nem keltek egybe, mert sem sem a katolikus pap, sem a református lelkész nem volt hajlandó összeadni őket. A forradalom költője mellett más férfiak szívét is elrabolta, pedig állítólag nem is volt annyira szép.

Priel Antónia 1826. június elsején születettet a mai Románia területén, Máramarosszigeten, ahonnan többek között Kőszegi Margit, Leövey Klára és a Nobel-díjas Elie Wiesel is származott. Apja, Prielle Jó­zsef szíj­gyár­tó mes­ter volt, aki egy francia emigráns fiaként került a városba, anyja, Székely Eleonóra pedig egy színházkedvelő erdélyi asszony, aki gyakran magával vitte gyermekeit a máramarosszigeti e­lőadásokra. Kornélia az élmények hatására már tízévesen elhatározta, hogy egyszer híres színésznő lesz, majd álmait meg is valósította.

Kornéliát (mert csak a keresztlevelében szerepelt az Antónia név) a helyiek vi­rá­go­kat kedvelő, áb­rán­dos kis­lánynak ismerték, aki hamar elvesztette édesanyját. Csupán 12 éves volt, amikor az asszony megszülte öccsét, Pétert, majd gyermekágyi láz következtében meghalt. Ezt követően ő maga foglalkozott testvérei nevelésével, anyjuk színházszeretetét pedig sikerült továbbadnia, hiszen valamennyien – Lilla, Emília és Péter is – színi pályára léptek.

A gyerekek anyjuk halála után (anyai) nagybátyjukhoz, Kilényi Dávidhoz kerültek, aki az első magyar vándorszínész-társulat igazgatója volt, illetve az első magyar opera-énekesnő, Déryné Széppataki Róza sógora. A tehetséges kislányt ezután Déryné tanítgatta, aki élete alkonyán így írt tanítványának:

Ne vedd üres hízelgésnek soraimat - mert tudod, mindég szerettelek - s ha éltem is többé világomban körülötted, de a kerítésen kívül - mindig tudnivággyal gyönyörködtem szeretteim tündöklő sikerein. Tündökölj hát soká, soká, jó Nellim, ragyogjon csillagod a nagy művészet egén, mert fájdalom, vajmi kevés a beavatott csemete, mely virágot hajtson.

Tizenöt éves korában, 1841 nyarán lépett először színpadra Szatmárnémetiben, ahol egy kisfiút alakított a Két gá­lya­rab cí­mű rém­drá­má­ban. Ezután a nagybácsi társulatával járta Erdélyt, az egyik állomáson pedig felfigyelt rá a Nemzeti Színház drámaírója, Szigligeti Ede, aki mindjárt fővárosi szerződést ajánlott a számára. A lány némi habozás után igent mondott, így egy évad erejéig Pestre került. 1844 decemberében lépett fel először a Nem­ze­ti Szín­ház­ban, Szigligeti Zsidó című darabjában. 19 éves volt ekkor csupán: sokat tanult, de még túl fiatal volt ahhoz, hogy megbecsülje a lehetőséget.

Az egyetlen napig tartó szerelem

A pesti évad után újra vidéken játszott, például Kolozsváron, Pozsonyban, Székesfehérváron, Nagyszebenen és Debrecenben, ahol megismerkedett Petőfi Sándorral, akihez majdnem hozzá is ment feleségül. A történteket így idézte fel a Művelődés folyóirat: "1845 ok­tó­be­ré­ben Deb­re­cenben Kor­né­lia Szig­li­ge­ti Két pisz­toly cí­mű da­rab­já­ban Len­két, a bá­ró­kis­asszonyt ját­szot­ta. Egy­szer csak él­jen­zést hal­la­nak a szí­né­szek a le­eresz­tett füg­göny mö­gül: Petőfi ér­ke­zett meg Erdődről. Ép­pen az a je­le­net kö­vet­ke­zett, mely­ben a Len­két ját­szó színésznő aty­ja es­té­lyén éne­kel. Prielle Kor­né­lia az est tüntető ün­nep­sé­gé­nek hó­dol­va azon sze­ren­csés gon­do­lat­ra jött, hogy az előírt dal he­lyett Petőfi egyik is­mert da­lát éne­kel­te el:

A vi­rág­nak meg­til­ta­ni nem le­het

Hogy ne nyíl­jék, ha jön a szép ki­ke­let:

Ki­ke­let a lyány, vi­rág a sze­re­lem,

Kikeletre virítani kénytelen. "

A közönség óriási tapssal jutalmazta a színésznőt, az akkor már jegyben járó Petőfi pedig a színfalak mögé sietett, ahol "for­ró kéz­szo­rí­tás­sal és so­kat­mon­dó pil­lan­tás­sal" viszonozta a váratlan meglepetést. Másnap ismét meglátogatta a lányt, együtt töltötték a délelőttöt, közösen ebédeltek. Petőfi fellángolt, nyomban megkérte az akkor húszéves lány kezét, és délután már azon fáradoztak, hogy papot találjanak, aki összeadja őket. Ez azonban adminisztratív okokból nem sikerült: a keresztlevelük és a szülők belegyezése nélkül sem a katolikus pap, sem a református lelkész nem volt hajlandó összeadni őket.

A meghiúsult frigy után mindketten folytatták az útjukat. Petőfi egy évvel később elvette legnagyobb múzsáját, Szendrey Júliát, bár szerelmüket barátja, Jókai Mór nem nézte jó szemmel, szerinte Kornélia sokkal jobban illett volna hozzá. "Júlia és Sándor kapcsolata nem a tankönyvekből ismert pátoszos idill volt, hanem pontosan olyan hullámvölgyek és -hegyek története, mint bármilyen húszéves-kori szerelemé. Egy nagykárolyi táncmulatságon találkoztak először, de az első találkozás nem sikerült valami fényesen. Júliának tetszett Petőfi, de hogy a másik ne bízza el magát, hideg maradt. Petőfi elkönyvelte magában, hogy ennek a lánynak nem érdemes udvarolnia, le is lépett a bálról. Később Júliának kellett felhívnia magára a figyelmet, és akkor már sikerrel is járt. A leánykérés is forradalmian sikerült: Petőfi beállított Szendreiék villájába, végigvetette magát a drága kanapén és megkérte a minisztérium tisztviselő lányának a kezét. Persze nemleges választ kapott, az öreg Szendrei úgy gondolta, hogy erre az alakra nem lehet rábízni polgári jómódhoz szokott lánya életét" – írta korábbi cikkünkben Nyáry Krisztián.

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia azonban egybe keltek, és a frigy hírére Prielle Kornélia is nyomban megházasodott: ő Szerdahelyi József zeneszerző és színész fiához, Kálmánhoz ment hozzá. Mindketten fiatal színészek voltak, akikről úgy tartották, hogy nemcsak a színpadon, hanem az életben is egymásnak lettek teremtve. Az idősebb Szerdahelyi ekkoriban egy vidéki társulatot vezetett, az após azonban kivette menyét a darabokból, nem engedte játszani. A hazafias férj az 1848-as szabadságharc idején honvédnak állt, amire ráment a házasságuk is.

Ha há­rom évig hű léssz hoz­zám, s vé­ge a há­bo­rú­nak, megint egy­má­séi le­szünk

– mondta neki Kálmán, Kornélia azonban nem várta meg. Amíg a férje harcolt, ő egy hadikórházban segédkezett, és közben megismerkedett Hidassy Ele­k földbirtokos huszárkapitánnyal, aki miatt aztán Szerdahelyit otthagyta. A színházkedvelő férfi miatt elvált férjétől, majd új házasságot kötött, ezzel azonban három évre visszavonult a színjátszástól. Hidassy közben saját társulatot alapított, ám azt a pazarlásával csődbe juttatta – ivott, kártyázott és közben többször is megcsalta feleségét. A csalódott Kornélia ezek után elvált tőle, és visszatért a színpadra.

Házasság második nekifutásra

Ekkor újabb vándorévek következtek, több városban is megfordult, valószínűleg ezekre az évekre tehető, amikor egy színészekkel és színházi kellékekkel megrakott szekérkaraván egyik utasaként a még aprócska, tiltott házasságból született Blaha Lujzát babusgatta, aki iskolába ugyan nem járt, írni és olvasni azonban a társulat kedvenceként így is megtanult.

Közben a Nemzetiben is vendégszerepelt, ahol állást ajánlottak a számára, de megtudta, hogy kollégája, Egressy Gábor kárára, aki a Szózatot megzenésítő Egressy Béni bátyja volt, nem mellesleg Petőfi barátja is egyben. A színésznő emiatt nem fogadta el az ajánlatot, így az idősebb Egressy fivér egészen az élete végéig a színház tagja maradhatott: 1866 nyarán egy előadás közben szélütést kapott, és még aznap meghalt.

Közben 1859-ben Prielle Kornéliát mégiscsak leszerződtette a Nemzeti Színház, ezúttal már nem mások kárára. Katona József Bánk bánjában debütált, méghozzá Melinda szerepében, majd idővel újra összehozta az élet egykor csúnyán elhagyott férjével, Szerdahelyi Kálmánnal. Eleinte csak a színpadon alkottak egy párt, majd rövidesen az életben is újra összejöttek, sőt, másodjára is összeházasodtak. A második nekifutásra 15 évet töltöttek együtt, 1872-ben Szerdahelyi ugyanis meghalt. Kornélia ezzel nemcsak férjét, hanem szakmai partnerét is elvesztette.

46 éves volt, mikor megözvegyült, a haja is korán őszült, így rövidesen idősebb nőalakokat formált meg a színpadon. Csiky Gergely – aki a híres Kisfaludy Társaság másodtitkára is volt – kifejezetten az ő számára írta A nagymamát, amivel még Bécsben is vendégszerepeltek. A darab sikere miatt a Nem­ze­ti Szín­ház új igaz­ga­tó­ja, Podmaniczky Fri­gyes 6000 fo­rin­tos fi­ze­tést és élet­fogy­tig­lan tartó szerződést aján­lott ne­ki, amivel elsőként kapta meg a színház örökös tagjának járó megtiszteltetést.

A színésznő alakításainak híre ekkorra már Erzsébet királynéhoz is elért, így amikor épp Magyarországon járt, határozott kívánsága volt, hogy Prielle Kornéliát a Nemzeti Színház színpadán láthassa. "Csak­hogy azok­ban a na­pok­ban, ami­kor az előadásra sor ke­rült vol­na, a művésznőt ret­te­ne­tes fej­görcs gyö­tör­te, ami ná­la rend­sze­rint el­tar­tott 24 órá­ig. Ma­ga Radnótfáy in­ten­dáns ment el ér­te, hogy fel­kér­je a sze­rep­lés­re. A szo­ba­lány be sem akar­ta en­ged­ni szenvedő asszo­nya szo­bá­já­ba, s ami­kor vég­re si­ke­rült be­szél­ni ve­le, Kor­né­lia rosszul­lé­té­re hi­vat­koz­va vissza­uta­sí­tot­ta.

– Le­he­tet­len – mond­ta.

– Te­gye meg, no, gyógy­ul­jon meg. Őfelsége a csá­szár­né a Gauthier Mar­git­ban kí­ván­ja lát­ni!

Er­re a megtisztelő hír­re va­la­hogy csak ma­gá­hoz tért „Gauthier Mar­git”, és ra­gyo­gó­an el is ját­szot­ta sze­re­pét. A ki­rá­lyi ven­dég az előadás vé­gé­ig ott­ma­radt pá­ho­lyá­ban, és le nem vet­te lát­csö­vét a szín­pad­ról. A hal­dok­lás je­le­ne­tét pá­ho­lyá­ból ki­ha­jol­va néz­te vé­gig a fel­sé­ges asszony, és ő kezd­te meg a tap­sot" – idézte fel a történteket a Művelődés.

A szerelemhez sosincs késő

Prielle Kornélia csak a Nemzeti Színházban (tehát a vándoréveket nem számolva) közel háromszáz szerepben volt látható mintegy 1900 al­ka­lom­mal. Élettörténetét már életében megírták, amikor pedig a Nemzeti Színházban eltöltött hatvan évét ünnepelte, nemcsak munkahelyén rendeztek emlékműsort a tiszteletére, hanem országszerte is megemlékeztek a pályájáról.

78 éves ekkor, és nemcsak, hogy a színpadtól nem köszönt még el, hiszen még ekkor is új szerepet tanult, hanem még szerelmi életet is élt. Közel nyolcvan éves volt, amikor feleségül ment egy nála közel negyven évvel fiatalabb Rozsnyay Kálmánhoz, aki a gyermekkönyveket illusztráló Walter Crane tikára volt. A férfi Anglia után Párizsban is élt, íróként, újságíróként és műfordítóként is tevékenykedett. Sydney Carton álnéven írt, de apja után (Würbenthali van der Hoschke Ferenc) Hoschke és van der Hoske néven is jegyezték. Mikor visszatért Magyarországra, továbbfolytatta izgalmas életét, lakásán állandóan művészeket fogadott, és egy ilyen partin ismerkedett meg a nála jóval idősebb színésznővel is. A románcuk persze sokakat megbotránkoztatott, egyesek szerint Prielle Kornélia ekkor már "bomlott elmével" élt. Őket azonban nemigen foglalkoztatták a rossz nyelvek.

Bánom is én, akármit fecsegnek rólunk. Sok boldogtalanság és rosszul végződő házasság után ismét boldog vagyok.

A szerelem azonban nem tarthatott sokéig, hiszen nem sokkal az esküvő után, 1906. február 25-én Prielle Kornélia meghalt. Természetesen a Nemzeti Színházban ravatalozták fel, majd koporsóját felvitték a színpadra, úgy mondták el búcsúbeszédét. Végső nyugalomra Szabadszálláson helyezték, a városhoz azonban nem ő, hanem férje kötődött. A tiszavirág-életű házasság után megözvegyült Rozsnyay a temetést követően ismét külföldre költözött, és nem tudni arról, hogy később még megházasodott volna.