Béla
4 °C
15 °C

Kikutatták: Hollywoodban tombol a kulturális egyenlőtlenség

139787017
2016.09.07. 19:46 Módosítva: 2016.09.07. 19:46

A Dél-kaliforniai Egyetem (USC) kutatói nemrég kiadott tanulmányukban Hollywood kulturális és társadalmi viszonylataival foglalkoztak, az eredménytől pedig nem voltak elragadtatva. Annyira nem, hogy a "kulturális egyenlőtlenség epicentrumának" nevezték a filmipar fellegvárát, írja az MTI.

A tanulmány 2015 száz legfontosabb filmjét vizsgálta, majd a kapott adatokat össze is hasonlította az előző, 2007-es eredményekkel. Ebből számos érdekes dolog derült ki:

  • a szöveges szerepeknek csak 31,4 százalékát játszották nők, 2008-ban ez a szám még 32,8 százalék volt,
  • leszbikus, meleg és transznemű karakterek az ilyen szerepeknek kevesebb, mint egy százalékát kapták,
  • nem volt változás a korábbi tanulmányhoz képest a fekete (12 százalék), latin (5 százalék) és ázsiai (3,9 százalék) karakterek arányában,
  • a vizsgált filmekben minden megszólaló női szereplőre 2,2 férfi jutott,
  • mindössze egyetlen transznemű karaktert ábrázoltak,
  • 107 rendező között csupán négy volt fekete vagy afroamerikai, hat ázsiai vagy ázsiai-amerikai, valamint nyolcan nők – ez utóbbi a legmagasabb arány 2008 óta,
  • a nőket a férfiaknál háromszor gyakrabban mutatták kihívó ruhában vagy meztelenül,
  • a női fő- és mellékszerepek száma 2014 óta 11 százalékkal nőtt,
  • csak három filmben fordult elő egy-egy etnikai csoportból származó fő- vagy mellékszereplő, közülük egyik sem volt ázsiai.

„Akár a nemet, a fajt, az etnikumot, az LMBT-embereket vagy a fogyatékkal élőket vizsgáljuk, minden esetben megfigyelhető, hogy alig jelenik meg valaki, aki nem heteroszexuális, egészséges, fehér férfi” - mondta Stacy Smith, a tanulmány szerzője, az USC kutatója. Szerinte sok a beszéd és kevés a cselekvés, a filmstúdióknak pedig a valódi világot kéne megmutatniuk.

Az idén nem ez az első eset, amikor reflektorfénybe kerül ez a téma, elég csak az Oscar-nevezések körüli mizériára gondolni. Akkor Cheryl Boone Isaacs, az Amerikai Filmakadémia elnöke azt nyilatkozta, rendkívül frusztrált és csalódott a faji változatosság hiánya miatt és megígérte, az Akadémia drasztikus lépéseket fog tenni az egyenlőtlenségek eltörlése érdekében. Emellett többen bojkottálták is az Oscar-gálát.