Egy magyar nő, aki Salvador Dalítól kapta az első csókját

Jó ég tudja már, hogyan, az internet melyik bugyrában akadtam rá Ildy Lee munkásságára, csak arra emlékszem, hogy mekkora hatással volt rám. A kis sziget című dalát hallva és a hozzá készült videót látva vadul nyomozni kezdtem utána. Arra gondoltam, egy Wikipédia-oldallal gyorsan képbe hozom magam, de nem találtam ilyet – a hosszú ideje Los Angelesben élő Ildy Lee honlapján viszont egy olyan, hihetetlennek tűnő életút rajzolódott ki előttem, hogy magam sem hittem el, hogy van ilyen.

Tanácstalanságomban megkerestem Bokor Balázst, volt Los Angeles-i főkonzult, a Magyar Hollywood Tanács elnökét, valamint Az én Hollywoodom című könyv szerzőjét, hogy megkérdezzem, esetleg ismeri-e őt, vagy el tudja-e oszlatni a kételyeimet. Bokor a telefonban elmondta, nemcsak hogy ismeri őt, hanem a Los Angeles-i főkonzulsága idejéből számos kedves emléket is őriz vele kapcsolatban. És ami számomra a legfontosabb volt: az életrajz teljesen hiteles. Ezután emailben vettem fel a kapcsolatot az állandóan pörgő, magyarságára kifejezetten büszke Ildy Leevel, aki főleg éjszakánként válaszolt a leveleimre.

Hosszú levelezésünk ideje alatt sok minden történt vele, egy alkalommal belső vérzéssel szállították kórházba (azóta szerencsére jól van), illetve időközben felfedezte őt az RTL Klub is, ahol azóta Lady Los Angeles néven hetente jelentkezik be, és tudósít Amerikából a Reggeli nézőinek, akiket nemcsak dalaival szórakoztat, hanem különböző történeteivel is, például Donald Trump kézfogásáról vagy a Bob Dylannel való fiatalkori találkozásáról.

„Az RTL-lel egy a célunk: a Los Angeles-i heti információkon és érdekességeken túl fel akarjuk vidítani a nézőket, hogy jókedvvel, pozitívan vágjanak neki az előttük álló napnak. Szerencsés vagyok, mert egy csodálatos, fiatal és energikus csapatra találtam, akik pozitív hozzáállással dolgoznak, úgy, mint nálunk, Amerikában” – meséli az együttműködésről Ildy, aki egyelőre még nem tudja, meddig láthatjuk a tévéképernyőn, de amíg van elég ötlete, addig mindenképp szórakoztatni szeretné a nézőket.

Ildy Lee elméje pedig ritkán lankad. „Annyi a tervem, mintha örökké élnék!” Önéletrajzi ihletésű könyvéből szeretne filmet készíteni, illetve egy díjnyertes novellája is forgatókönyvre vár. Emellett összesen több mint ötszáz dalt jegyez, amelyeket három nyelven – magyarul, angolul és franciául – énekel, a magyar nyelvű szerzeményeit pedig hamarosan albumformátumban is megjelentetné. Ildy ezeken túl női Elvis-imitátorként szeretné elvinni a produkcióját Las Vegasba, egy készülő filmben pedig karakterszínészként lesz majd látható, egy gonosz, fekete hajú nő szerepében.

„Mivel 32 hobbim és foglalkozásom van, így egész nap, és bizony sokszor egész éjjel dolgozom. De mivel mindent, amit csinálok, szenvedéllyel teszem, így a munka nem terhes, hanem öröm. Ezáltal a vele járó állandó stressz sem ártalmas, mivel sok jó érzés fonódik hozzá. Én nem járok moziba, színházba, a híreket leszámítva nem nézek televíziót, nem járok bulikba, és évek óta nem voltam nyaralni sem: csak dolgozom, dolgozom és dolgozom! Nekem a kemény munka hoz örömet az életembe.”

Menekült kislányból francia tinisztár

Ildy Lee, azaz Leh Ildikó Újvidéken született, ami akkor éppen, 1941 és 1944 között, ideiglenesen újra Magyarországhoz tartozott. Amikor Jugoszláviához csatolták, a család üldözött kisebbségként hátrahagyott mindent, és Magyarországra költözött. Édesapja nemesi származása miatt az egész család osztályidegennek és a rendszer ellenségének számított. „A börtönök tele voltak grófokkal és bárókkal. Az a tény, hogy apám francia származású is volt, nyolc nyelven beszélt, és párizsi doktorátusa volt mint ügyvéd, hozzájárult, hogy gyanús személynek nyilvánítsák. A deportálástól félve minden este egy batyut készítettünk az ágyunk mellé, hogy ha éjjel értünk jönnek, és elvisznek, legyen legalább alsóneműnk és fogkefénk. Anyám sokat sírt és panaszkodott, hogy mindenünket elvesztettük, és hogy állandó rettegésben kellett élni, de apám boldog és optimista tudott maradni.”

Az édesapa egyébként hadirokkant volt, akinek egy Stuka (német zuhanóbombázó, egy ilyen pusztított Picasso Guernica című munkáján is) bombája szaggatta le a jobb karját. Sérülése ellenére, és főleg nagy tudása miatt, fontos beosztásokban dolgozhatott, például a miskolci cementgyár főügyészeként. Ám amikor a nép ellenségeként bélyegezték meg, elvesztette állását, a családnak pedig költöznie kellett. „A nép ellensége? Ő? Aki egy mélyen humanista, igazságos és jó ember volt? Aki mindig segítette és felemelte embertársait? Ő, akit mindenki tisztelt és szeretett?” – értetlenkedik még ma is Ildy, aki a megpróbáltatások ellenére is szép emlékeket őriz a gyerekkorából, holott tudja, hogy valójában félelmetes és kiszámíthatatlan volt.

A család 1957-ben hagyta el Magyarországot, méghozzá útlevéllel, ami akkoriban szinte lehetetlen volt. Cserébe azonban mindenüket hátra kellett hagyniuk, mindössze egy bőröndöt tudtak magukkal vinni, Franciaországban pedig kezdetben nehéz volt megszokniuk.

Mint hontalan, nincstelen menekült kislány, aki nem beszélte a nyelvet, nagyon egyedül éreztem magam, sokat voltam levert és szomorú.

Ildy aztán a zenéhez menekült, napi öt-hat órát zongorázott, ami feledtetni tudta vele a nehézségeket. „Csak ilyenkor éreztem magam boldognak. A zene álmokat és szárnyakat adott. Már gyermekkoromtól kezdve verseket írtam, így amikor az első ötven francia szót megismertem, azonnal azt kerestem, hogy melyik szavak rímelnek egymásra.”

A fordulópontot Ildy tizenhatodik születésnapja hozta el a család életébe, az édesapja ugyanis egy gitárral lepte meg a lányát, amit ugyan alig tudott kifizetni, de a hangszer hamarosan teljesen felforgatta a kamaszlány életét. Ildy dalokat kezdett írni, majd jelentkezett egy francia tehetségkutatóra, amelyet a tévé folyamatosan közvetített, és ahonnan több francia sztárénekes, többek közt Françoise Hardy, is kikerült. „Egy pár rádióadásban együtt léptünk fel karrierünk kezdetén, de nem voltunk igazán barátnők, habár én is ott voltam azon a bulin, amelyiken Bob Dylan illetlenül viselkedett Françoise Hardyval” – meséli Ildy, aki szemében a fiatal Dylan furcsának, ápolatlannak, egyenesen visszataszítónak tűnt.

A fiatal magyar lány végül meg is nyerte a tévés tehetségkutatót, így szinte egy szempillantás alatt megváltozott az élete: tévés fellépések, interjúk és koncertek váltották egymást, arcával mintegy ötezer plakát díszítette a francia főváros metróállomásait, fellépett a párizsi Olympia színpadán, ahol Yves Montand (Édith Piaf felfedezettje), Simone Signoret (az Ördöngösök, a Hely a tetőn és az Árnyékhadsereg színésznője) és Gilbert Becaud (a Nathalie énekese) tapsolt neki az első sorban, sőt, Tino Rossi partnernőjeként szerepelt egy operettben, hajót neveztek el róla, A Tábornokként emlegetett Charles de Gaulle díszvendége volt a párizsi operaházban a belga király és királynő tiszteletére tartott partin, Alain Delon pedig piros rózsával próbálta meghódítani, de nem sikerült neki, románca egy marokkói herceggel viszont még dalt is ihletett.

„Fergetegesen gyorsan történt minden, és igazán nem voltam felkészülve rá. Akárhányszor felismertek az utcán, vagy megrohantak autográfért a koncertek után, mindig meg voltam döbbenve, mert nem éreztem magam méltónak az ovációkhoz, a szívem mélyén még mindig ugyanaz a magányos, nincstelen politikai menekült kislány voltam” – meséli Ildy, aki szerint igazi Hamupipőke-történet az övé. A sztárok egyenrangú félként kezelték, a francia anyukák pedig odáig voltak a copfos, gitározó menekült kislányért.

Ildy Lee első ismert dala, a Bonsoir Johnny volt, amit Johnny Hallydaynek írt, miután egy cannes-i tévés fellépés után bemutatták őket egymásnak. A fiatal lány azonnal belezúgott a szépfiúba, akit ráadásul a francia Elvisként emlegettek, kimutatni azonban nem merte az érzelmeit, pedig mindez még azelőtt történt, hogy Hallyday összejött volna Sylvie Vartannel, akivel aztán igazi álompárt alkottak.

„Miután rám mosolygott a hófehér fogaival és a gyönyörűen kék, mandula alakú szemeivel, a szívem összevissza kalimpált, de próbáltam mindenáron cool  és blasé maradni. Emiatt Johnny csak mint egy dal maradt hátra a szívemben – meséli Ildy, aki több hasonló emléket is őriz. – Néha a fantázia, amit elképzelsz egy kapcsolatról, izgalmasabb, mint maga a realitás. Ezért van annyi dalom!”

Salvador Dalí szörnyű nyelve

Ildy Lee életének talán legelképesztőbb története, hogy élete legelső csókját mindjárt Salvador Dalítól kapta, akivel az első tévés szereplése után találkozott a párizsi Szent Mihály sugárúton (Boulevard Saint-Michel). A különös, bőrkesztyűs férfi előbb gratulált neki a szerepléshez, így Ildy kezdetben csak egy rajongónak hitte, ám egyre furábban kezdett el viselkedni. 

„Dalí akkor még nem volt olyan ismert, nekem pedig fogalmam sem volt, hogy ki ez az excentrikus alak nevetséges bajusszal, agyonparfümözve, földig érő bundában, miközben uniformisba öltözött sofőrje egy luxusautóval követi a lépéseit a járda mellett.

Mondta, hogy szeretne lefesteni, kibontott hajjal, mint egy Madonnát, kisbabával az ölemben.

Gondoltam, ez kicsit bolond, majd kérte, hogy menjek el vasárnap a hoteljébe, ahol lesz egy nagy estély, és hozzam a gitáromat is – meséli Ildy, aki fiatal lányként egyre kellemetlenebbül kezdte el érezni magát. – Én, az ártatlan kis szűzlány elmenjek a hoteljébe? Ez az ember most már kezd szemtelen lenni, gondoltam, de ideadta a legelegánsabb párizsi szállodának számító Meurice Hotel címét, és furcsa, színpadias mozdulatokkal aláírta azt.” Ildy akkor még nem sejtette, hogy az aláírás egyszer egy vagyont fog érni.

„Az emberek kezdtek körülállni bennünket, mind az én imádóim, gondoltam, és ez az ügyetlen alak itt kompromittál engem.

Búcsúzásul megkérdezte, hogy megcsókolhat-e, de nem várta meg a választ, és egy olyan rettenetes csókot adott, hogy majdnem megfulladtam a szörnyű méretű nyelvétől.

Prüszkölve letöröltem a számat, és sírva mentem a legközelebbi bisztróhoz kimosni a torkom, amikor egy szőke lány felsóhajtott: »Jaj, milyen szerencsés vagy! Egy vagyont adnék, hogy Salvador Dalí megcsókoljon!« Ekkor kezdett derengeni, hogy igen, láttam már valahol ezt a bohócot.”

A parti másnapján aztán a lapok Dalí estjével voltak tele, amelyen a tudósítások szerint a művész felesége, Gala is részt vett, így Ildy kicsit megbánta, hogy kihagyta a bulit, hiszen így talán mégsem lett volna veszélyes elmenni, és a portréja most lehet valamelyik múzeum falán függne – Madonnaként, kisbabával az ölében, pont ahogy Dali elképzelte. A kéretlen csók mindenesetre egy újabb dalt ihletett.

Egy álomesküvő és az amerikai álmok

Ildy egy müncheni tévéadás után megismerkedett egy fiatal ügyvéddel, aki épp azon dolgozott, hogy egy repülőtársaságot megmentsen a csődtől. „Szerelmesek lettünk egymásba, és eljöttem meglátogatni Amerikába egy bőrönddel két hétre… és is itt ragadtam!” A szerelmesek Las Vegasban akartak megesküdni, elvileg titokban, de a házasság terve valahogy kitudódott, és egy egész repülőnyi vendég érkezett a városba. Köztük volt John McDonnell, a McDonnell-Douglas repülőgyár tulajdonosa is, aki az ifjú pár egyik tanúja volt. Ildy eredetileg miniszoknyában szeretett volna férjhez menni, de a váratlan vendégsereg miatt borult a terve. „Csak két órám maradt arra, hogy menyasszonyi ruhát találjak magamnak egy idegen városban, nem ismerve a nyelvet. Majdnem elkéstem a saját esküvőmről!” Ildy azonban végül befutott a híres Caesars Palace-ba, ahol az esküvőjüket tartották.

„A Capitol Records szerződést ajánlott, egy Las Vagas-i hat hónapos fellépéssel összekapcsolva. De a férjem kijelentette, hogy ez a házasságom végét jelentené. Ezek szerint én a családi életet választottam. Míg két szép gyermeket neveltem, addig folytattam egyetemi tanulmányaimat a UCLA-n. Nappal kismama voltam, éjjel pedig tanultam, verseket és könyveket írtam, illetve komponáltam. Azonkívül business-asszony is lettem: először egy kis házat vettem, amit átalakítottam, majd az ár kétszereséért adtam el. Abból egy nagyobb házat vettem, amit még nagyobbá alakítottam át, amíg évtizedek alatt el nem jutottam, hogy végre egy márványpalotát építsek kristálycsillárokkal, úszómedencével és hatalmas pálmafákkal a tengerparton.”

Ildy kislányként ugyanis három dologról álmodott:

1. hogy Párizsban járhasson egyetemre;
2. hogy egy nap ő is a sztárok életét élhesse;
3. és hogy legyen egy tengerparti palotája Hollywood közelében.

Ildy Lee pedig mindhárom álmát megvalósította. „Az osztálytársnőim a hasukat fogták, úgy nevettek. De vajon nevetnének-e ma is, miután mindhárom álmomat megvalósítottam?” A sikereket azonban kemény munkájának és kitartásának köszönhette. „Amíg a családom aludt, addig én átdolgoztam az éjszakát, terveztem, és falakat mozgattam papíron. Még a nyersanyagokat is én szereztem be, vagy alkudtam le. Amerika nemcsak alkalmat adott, hogy a különböző tehetségeim sikeresen fejlesszem és terjesszem, hanem meg is jutalmazott érte.” Ildy rengeteg jótékonysági és közösségi munkát végzett, önzetlenségével nehéz sorsú gyerekek életét tette jobbá, valamint sokat tett a kultúráért és a környezetvédelemért is, amiért több kitüntetést, illetve Ronald Reagan beiktatásakor még meghívót is kapott a Fehér Házba.

Ildy hosszú évtizedekig ápolta és terjesztette a magyar kultúrát Kaliforniában, az amerikai magyar közönség számára pedig Szörényi Éva (többek közt A Noszty fiú esete Tóth Marival) fedezte fel, aki az ‘56-os forradalom leverése után kényszerült arra, hogy elhagyja hazáját. „Egy Los Angeles-i újság írt rólam egy egész oldalas cikket, és Éva erre reagált, aztán jó barátnők lettünk. Itt a Négy asszonyt szeretek című darabban játszottam a riválisát. Óriási tehetség volt, és nagy magyar. Imádta a gyermekeim, akik akkor picik voltak.”

De nemcsak vele ismerkedett meg a híres amerikai magyarok közül, hanem például Teller Edével, Zsigmond Vilmossal, Szász Lulával, Szász Endre özvegyével, de találkozott például Tony Curtisszel, Gene Simmonsszal a Kissből, vagy a szintén magyar származású Cornel Wilde-dal, akit Frédéric Chopin megformálásáért az 1945-ös, A Song to Remember című filmben Oscar-díjra jelöltek.

Ildy Lee hosszú ideje nem járt Magyarországon, utoljára akkor volt itt, amikor Bródy János bemutatta őt a Zenebutikban, Ildy pedig elénekelte a Filléres emlékeim francia változatát, amit ő maga fordított le Bródynak, amikor nála vendégeskedett. „Nagy élmény volt újra Magyarországon lenni. Részt vettem egy ünnepségen is, és amikor megszólalt a magyar himnusz, egyszerűen nem tudtam megállítani a könnyeimet.” Ildy egyébként szívesen visszatérne Magyarországra. „Budapest csodálatos város. Imádom az atmoszféráját, és az emberek is udvariasak, kedvesek. Különben a testvérem, dr. Leh Tibor párizsi ügyvéd, aki Magyarországon is praktizál, tehát sokat jár oda, így vele is jó lenne találkoznom.”

Ildy egyébként hat évvel ezelőtt indította el YouTube-csatornáját, amelyen több mint száz videó érhető el. „Az előző csatornám jelszavát ártatlanul átadtam valakinek, majd a profil másnap a félmillió nézőmmel hirtelen eltűnt" – mesél Ildy, akinek a váratlan veszteség sem vette el a kedvét a videók gyártásától. Amikor arról kérdezem, hogy eszébe sem jutott-e még soha visszavonulnia, kifakad: „Visszavonulni? Az micsoda? Ilyen szó még nem létezik az én személyi szótáramban!"

Ildy szerint azért van ennyi energiája, mert szenvedéllyel szereti, amit csinál, a legjobban pedig az inspirálja, hogy élettapasztalatait megosztva könnyítse meg mások életét. „Mivel nem csukott szemmel jártam, megértettem az ok és okozat törvényét, odafigyeltem arra, hogyan dolgozik a karma: amit kiadsz, azt előbb-utóbb visszakapod. Néha húsz vagy negyven év múlva, de visszajön.” Ildy munkái – dalai, versei, könyvei, szemináriumai stb. – pedig mindenekelőtt a szeretetről és az összetartozásról szólnak.

És Ildy Lee ugyan már hosszú ideje elhagyta Magyarországot, hazáját és anyanyelvét mégsem tudta elfeledni, Los Angelesben is azon jár az esze, hogyan tudná a magyarokat szolgálni. „A magyar nép a történelem során sokat szenvedett, ezért hajlamosabb a melankóliára és a negatív hozzáállásra, mint mondjuk az amerikai. Én ezen szeretnék egy kicsit változtatni. Hálás vagyok, ha alkalmat kapok arra, hogy egy kis mosolyt varázsoljak az emberek arcára, esetleg egy kis bátorítást vagy boldogságot hozzak a szívükbe. Igen, én ezért vagyok!"