Kirúgott vezető hívta a végrehajtót a Snétberger-központra
További Kultúr cikkek
-
Megvett egy medvét, hogy megmentse az anyját
- Megkezdődött Salman Rushdie támadójának pere
- A román rendőrség szabályozása miatt rekedt Marosvásárhelyen magyarországi múzeumból kölcsönzött anyag
- Szacsvay Lászlónak haza kellett vinnie a feleségét a hospice-házból, mert a nővér szerint zavarta a haldoklókat
- Tompos Kátya-emlékestet tartanak a Müpában
A múlt héten megírtuk, hogy a Snétberger Ferenc alapította, felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központ ellen végrehajtás indult, amely az intézmény jövőjét veszélyezteti. A fiatal, hátrányos, helyzetű, elsősorban roma tehetségek zenei képzését segítő iskoláról most kiderült, hogy egy minden részletében elképesztő ügy miatt került veszélybe a létezése.
Végrehajtás miatt került veszélybe a Snétberger-iskola
Snétberger Ferenc a hátrányos helyzetű, roma tehetségek hangszereit és jövőjét félti.
A 24.hu cikkéből az derül ki, hogy Tromposch Julianna operatív igazgató, és az iskola működtetéséért felelős cég, a Camp Europe Felsőörs Oktatási Közhasznú Nonprofit Kft. munkatársa áll a végrehajtás mögött. Tromposcht 2017 elején bocsátották el, személyi ellentétek miatt.
![Áder János (b2) és felesége Herczegh Anita (b) a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központban Tromposch Julianna a központ operatív igazgatója (j2) és Snétberger Ferenc művészeti igazgató (j) társaságában 2015. július 8-án.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1806/18060/180606/18060631_15e456cb20ff4f1574998e1df08f8e77_wm.jpg)
Ezután a volt vezető nevében inkasszózták a Camp Europe Kft. számláján lévő teljes, több tízmillió forintnyi készpénztartalékot, majd egy végrehajtó is megjelent, hogy vigye a cég nevén lévő ingóságokat. A cikk szerint Tromposch a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában a saját szellemi termékeként regisztráltatta a roma gyerekek mentorálásának módszertanát, majd erre hivatkozva a jogosulatlan használatért 85 millió forintot számolt fel, plusz 5 millió forint sérelemdíjat, valamint 55 milliót szerződésfelmondásért, így jött ki a 145 milliós követelés.
A 24.hu cikke szerint az iskola viszont nem értesült erről időben, ugyanis trükkös módon a fizetési meghagyást Tromposch szintén elbocsátott embere vette át az utolsó munkanapján, és nem értesítette róla az intézmény vezetőit, akik csak akkor értesültek az egészről, amikor már lejárt az ellentmondásra rendelkezésre álló 15 nap, és a jogerőre emelkedés után elindult a végrehajtási folyamat.
Az iskola társalapítója, Mészáros Zoltán szerint a tehetségközponttal szembeni követelés súlyosan arányt tévesztett, de a jogi alapja is nyilvánvalóan megkérdőjelezhető: "Még inkább megdöbbent, hogy mindenfajta érdemi vizsgálat, jogorvoslati lehetőség nélkül végrehajtásra kerülhetett" - mondta a társalapító a 24.hu-nak.
(A Snétberger Központról és az ott tanuló diákokról készült tavaly egy film Janovics Zoltán és Kopp Krisztina jóvoltából, itt nézhető meg.)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Befutottak az első reakciók az Amerika Kapitány legújabb részéről
Február 13-tól már Magyarországon is látható a Marvel-film.
55 perce
- Kultúr
Figyelembe vették a hallgatók követeléseit: megerősítik a MOME szenátusának jogköreit
Közleményt adott ki az egyetem.
február 7., 15:33
- Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?
Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.
február 8., 07:33
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
4 órája
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Kultúr
Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya
Harmincéves mozijegyek hullottak ki a falból.
február 8., 06:09
- Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat
A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.
február 8., 09:40
- Kultúr
Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt
A város önkormányzata megszólalt az ügyben.
február 8., 10:44
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
1 órája
- Kultúr
Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot
Itt van három küldetés az olvasó-kalandoroknak, hogy leszámoljanak a gonosz erőkkel.
február 8., 14:05
- Kultúr
Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút
Borbély Alexandra élete alakítását nyújtja.
február 8., 15:06
- Kultúr
Fordulat a Pesti Magyar Színház ügyében, megszólalt a NAV
Egyértelmű választ kaptunk.
február 6., 07:07
- Kultúr
Ezt rejti az időkapszula, amit megtaláltak Gábriel arkangyal szobrában
Most bárki fotózkodhat Budapest leghíresebb angyalával.
február 6., 06:48
- Kultúr
A 30 éves Mandoki Soulmates előtt tisztelegtek Amerikában
Többen is elismerően nyilatkoztak Leslie Mandokiról.
február 7., 13:39
- Kultúr
Tizennégy évesen nyomorgott, ma világhírű, pedig már 36 éves korában meghalt
Nyolcvan éve született a reggae legnagyobb alakja, Bob Marley.
február 6., 07:49
- Kultúr
David Lynchre emlékeztek az Amerikai Filmintézet díjátadó gáláján
A Los Angeles-i tűzoltók előtt is tisztelegtek.
február 7., 12:46
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget
Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.
9 perce
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Kultúr
Meg kellett műteni Straub Dezsőt, így érzi most magát a színész
Tapasztalatairól vallott a Jászai Mari-díjas művész.
február 7., 12:50
- Kultúr
Megnevezte a Kossuth- és Széchenyi-díjakról döntő bizottság idei tagjait Orbán Viktor
Vidnyánszky Attila és Eperjes Károly neve is felkerült a listára.
február 6., 21:02
- Kultúr
Szabad utat kapott Horvát Lili a Jegyzeteim a Marsról című film gyártásához
Több mint félmilliárd forinttal támogatja a Filmszakmai Döntőbizottság.
február 6., 11:26
- Kultúr
Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról
Az orvosai bizakodóak és pozitív kilátásokkal kecsegtetnek.
február 6., 10:24
- Kultúr
Az idő csak illúzió, és az ebédidő a legnagyobb átverés
Engedd el a dolgokat, mielőtt elveszik tőled!
február 6., 17:07
- Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért
Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.
44 perce