Menyhért, Mirjam
17 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Barterkoncert a Vasfüggöny mögött: filmmel fizettünk az első Queen-koncertért

Az első magyarországi Queen-koncert és koncertfilm története

86-07-27 Budapest 05
2017.11.04. 15:08
November 4-én szombat este a Papp László Sportarénában lép fel a Queen + Adam Lambert. 1986-ban járt először Magyarországon a zenekar, még az eredeti, klasszikus felállásban, Freddie Mercuryval az élen. Az egyik első nagykoncert Budapesten, a Queen első fellépése a vasfüggöny mögött: a legendás koncertről, ahol Freddie Mercury elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című magyar népdalt, egy legendás film készült Magic - a Queen Budapesten címmel. A mai ésszel már fel sem fogható, lehetetlennek tűnő munkára a film egyik vágója, Pósán Zsuzsa emlékszik vissza.

Welcome back to Budapest, Queen! Welcome to my Heart, Adam Lambert!

1986. július 27-én, a végnapjait élő szocializmus idején történelmi jelentőségű esemény zajlott Budapesten, a Népstadionban.

Kelet-Európában először koncertezhetett egy stadionnyi tömeg előtt egy nyugati világsztár zenekar, a Queen.

Pár órára elhozták a szabadság levegőjét 76 ezer ember számára. Rést ütöttek a pajzson, megremegett a vasfüggöny.

Az eseményről szenzációs koncertfilm készült, címmel, amelyet 2012-ben digitálisan felújított képpel, 5.1. hangminőségű hanggal, dokumentumfilmmel kiegészítve, Hungarian Rhapsody - Queen Live in Budapest címen újra kiadott a zenekar. Az eredeti film Magyarországon és a keleti blokkban mozi forgalmazásra került, világszerte VHS-kazettán adták ki. A felújított változatot az Amerikai Egyesült Államoktól Nagy-Britannián át, húsz ország mozijaiban vetítették, és világszerte forgalmazták DVD-n, Blu-Ray-en. A film 1987-ben, Londonban a British Video Awards díjkiosztóján elnyerte az év Legjobb zenés videója díjat. A magyar filmművészet legjobbjai által jegyzett koncertfilm világsikert aratott, nemrég a Budapesti Klasszikus Film Maratonon vetítették a digitálisan restaurált változatát. 

Hogy mindez megtörténhetett, elsősorban Hegedűs Lászlónak, a Multimedia Organisation Ltd. vezetőjének köszönhető, aki elhozta hozzánk a zenekart, miközben megküzdött az akkori adminisztráció minden fórumával és szereplőjével. Meggyőzte a Queent, hogy számukra is előnyös, ha belemennek a forgatásba, a filmhez szükséges pénzt biztosító állami vállalatok segítségével. Nem volt egyszerű feladat.

Hegedűs László: Évekig nyaggattam őket. 1983-ban Jim Beach, a zenekar menedzsere azt mondta, nagyon érdekli őket a dolog, de jelenleg nem turnéznak, majd beszéljünk róla, ha lesz turné. ‘85-ben a Live Aiden dolgoztam önkéntesként, ahol fantasztikus sikere volt a Queen-nek, robbant, szabályosan. Utána volt egy ünneplés a Hard Rock Cafeban, ahol Jim azt mondta: László, lehet, hogy ez fordulópont az életünkben, lesz turné. Beszéljünk, jelentkezzél! Jelentkeztem, természetesen, már egy héttel később. Kihívtak Londonba egy megbeszélésre valamikor 1985 novemberében, akkor már a '86-os nyári turnét tervezték. Csináltunk egy költségvetést, hogy mibe kerülne egy budapesti koncert. Láttam a számokból, Magyarországon mindenki elájul, ha ezt meglátja.

Bulányi elvtárs, az Országos Rendező Iroda tótumfaktuma majdnem sikeresen elállta az utat, de néhány, az ötlettel szimpatizáló fejes, pl. Schmitt Pál, egykori köztársasági elnök, ekkoriban MOB-főtitkár és Berecz János, a KB propaganda titkárának segítségével zöld utat kapott a koncert. De ezzel még nem oldódott meg a pénzügyi háttér. Ehhez kellett a film, ami eredetileg csak a finanszírozás miatt merült fel.

Hegedűs László: Felvetettem az ötletet Jim Beachnek, hogy a Queen szokásos költségeinek finanszírozására lehetne egy filmet csinálni Budapesten. Jim azt mondta, hogy ők benne vannak, csak ez egy komoly költségekkel járó ötlet. Hogyan csináljuk?

A Mafilm vállalta a film finanszírozását. A forgalmazási jogokat keleti és nyugati jogokra osztották. A fellépésért a Queen megkapta a film nyugati forgalmazás jogait. Mihály György foglalkozott a Multimédiánál a filmes és tv-s ügyekkel.

Mihály György: Úgy indultunk neki, hogy egy kézfogásunk volt a menedzserükkel, Jim Beach-csel, nem volt aláírt szerződésünk a filmről. A koncertről igen, de a filmről nem. Akkor már olyan nagy lett a Queen, hogy csak stadion koncertet vállaltak, óriási apparátussal, olyan magas üzemeltetési költséggel, hogy azt a magyarországi jegyárakkal nem lehetett fedezni.

Hegedűs László: Meglátták a filmben az üzletet, mi meg így tudtuk finanszírozni a koncertet.

A nyugati világban akkor már hatalmas üzlet volt a videokazetta.

Leültünk tárgyalni az EMI-jal, akik rögtön ráéreztek, hogy ebből nagyon sokat el lehet adni. A nyugati oldalon is rengeteg finanszírozási feladat volt. Kellett ide egy hangstúdiót telepíteni, ami felveszi a hangot, kellett egy utómunkálati stúdió, amivel korrigálják a hangot, és azután össze lehet rakni a filmet. Nagyjából megosztottuk a feladatokat, a hang rész az angoloké, a kép rész a magyaroké.

A magyar filmgyártás legjobbjai vettek részt a Dialóg Filmstúdió által gyártott, 35 mm-es nyersanyagra forgatott film elkészítésében. A film rendezését Zsombolyai Jánosra, több zenés film rendező-operatőrére bízta Mihály György és Hegedűs László.  Tizenhat magyar operatőr tizenhét kamerával forgatott a koncerten. A vezető operatőr Ragályi Elemér volt, mellette Andor Tamás, Balog Gábor, Dávid Zoltán, Gulyás Buda, Gurbán Miklós, Jankura Péter, Kardos Sándor, Kende János, Klöpfler Tibor, Máthé Tibor, Novák Emil, Pap Ferenc, Szabó Gábor, Vecsernyés János, Zentai László dolgozott, az utómunkák során öt vágó és Kovács György hangmérnök játszották a főszerepet. A Queen rajongók számára kultikussá vált filmnek én lehettem az egyik vágója.

Dönt-ő

A kívülállók valószínűleg nem is tudják, milyen jelentősége van a vágásnak bármilyen film esetében, hiszen a film, amit látnak, számukra az egyetlen lehetséges változata az adott műnek. Nem láthatják soha a teljes felvett nyersanyagot, nem érzékelhetik, mi lett volna, ha más döntéseket hoztak volna az alkotók. A vágás döntések sorozata, amelyet egy adott koncepció mentén hoznak meg, de a koncepció változhat menet közben, ha a felvett anyag tiltakozik ellene, mást sugall, vagy az alkotóknak új elképzelésük támad. Döntünk arról, hogy az adott pillanatban mit, hogyan, milyen ritmusban tálalunk annak érdekében, hogy a mondandót a legerőteljesebben közvetíthessük a néző felé. A megfelelő snittek kiválasztása, a felesleg lefaragása, a ritmus kialakítása a vágói tevékenység alapvető feladatai.

Pósán Zsuzsa dolgozik a felvételekkel.
Pósán Zsuzsa dolgozik a felvételekkel.
Fotó: Kovács Szilvia

A szabadság lehelete

Amikor nyilvánosságra került, hogy a Queen koncertezik Magyarországon, amiről film is készül, felbolydult az ország és a filmszakma. Nem nehéz elképzelni az akkori, zárt társadalom felfokozott hangulatát, ha belegondolunk, micsoda felhajtás lenne még ma is, ha például a Rolling Stones közhírré tenné, hogy Budapesten koncertezik, és magyar szakemberek készítenek az eseményről egy koncertfilmet, világforgalmazásra. 35mm-es celluloidra, tehát a legjobb képminőséget adó nyersanyagra készülő koncertfilm akármelyik nyugati világsztár karrierjében nagy dobásnak számított.

1986-ot írtunk. Még javában zajlottak a rendszer utolsó próbálkozásai, hogy valahogy kordában tartsa a szocialista ember érdeklődését, megpróbálja visszatuszkolni a szabadságvágyát, a fogyasztói igények előretörését, amelynek maga nyitotta, no, ha nem is tágra, de legalább résnyire a kapuit. Mi voltunk a legvidámabb barakk a keleti blokkban, már nem volt újdonság a narancs meg a banán, és a lemezboltban is meg lehetett kapni a Queen legújabb, A Kind of Magic című lemezét. A legtöbb helyen csak pult alól, azért, nehogy már elszemtelenedjenek a népek.

De ment a kazettamásolgatás ezerrel, a rádióban játszották a számaikat, volt már Poptarisznya.

A Hungarian Queen Fan Club is túl volt már a megalakulásán, bár az elvtársak nem nagyon kedvelték a csoportosulást, a klub ezres létszámmal várta a koncertet.

Londonban azt gondolhatták rólunk, valami egzotikus csodabogarak élnek az országban, akikkel nagyon óvatosan kell bánni. Szerencsére a Queen volt oly bátor, és bemerészkedett a Vasfüggöny mögé. Tagjainak valószínűleg fogalmuk sem lehetett, milyen fogadtatásban részesülnek, hogy reagál a stadionnyi tömeg Freddie-re, ismerik-e egyáltalán a dalaikat, megszülethet-e a kapcsolat előadó és befogadó között. A magyar filmszakembereknek, többek között a vágóknak köszönhetően bárki meggyőződhet arról, mi zajlott azon a felejthetetlen estén.

Zsombi

A film rendezője, Zsombolyai János, Zsombi, ahogy mindenki hívta, sajnos már nincs köztünk. Igazi Queen rajongóként, óriási energiákkal vetette bele magát a munkába. Szenvedélyesen mozgatta a szálakat, igazgatta a hatalmas stábot, de nem telepedett rá senkire, engedte a kreativitás kibontakozását. A feszített tempó ellenére sohasem vesztette el a türelmét, szelíd céltudatossággal valósította meg az elképzeléseit.

Hegedűs László: Zsombinak volt zenei érzéke. Sokat gondolkodtunk a rendező személyén. Két-három név is fölmerült, de kicsit öregnek éreztük őket a dologhoz, nem volt közük a rockhoz. Azért maradtunk Zsombi mellett, mert több zenéhez kapcsolódó dolgot csinált, A kenguru például nagyon erős volt zeneileg. Lelkes volt, jól beszélt angolul, és szerette a Queent. Freddie nagyon megkedvelte őt. Egy abszolút flott pali volt, megtalálta a hangot a zenészekkel, remekül kommunikált.

Zsombi azt szerette volna, ha nyugati mércével mérve is ütős koncertfilmet készítünk. Ez a cél egyáltalán nem volt irreális elképzelés részéről, hiszen a magyar filmgyártás fénykorát élte, rengeteg felkészült, tehetséges szakember, művész állt rendelkezésre.

Vágók drogos állapotban

A zenekar rajongójaként, nem volt nálam boldogabb ember a MAFILM területén, amikor Zsombolyai János felkért, hogy legyek a Queen film egyik vágója, pedig valójában fel sem foghattam, milyen csodálatos időszak vár rám. Az kristálytiszta volt, mekkora szakmai kihívást jelent a felkérés, éppen ezért bele akartam ugrani azonnal, lehetőleg fejjel előre. Hasonlóan érezhette magát a többi vágó is.

Mihály György: Zsombi azt mondta, hogy van egy csomó baromi tehetséges, vagány csaj, akik imádják ezt a zenét, jó tempójuk van, nagyon jók lesznek. A korábbi vágók operetten nőttek föl, meg komolyzenén. Hogy lesz ott tempó, hogy lesz ott groove?

Szabó Gábor: Akkor könnyebb volt áttekinteni a filmszakmát, mert mindenki, aki vágó volt Magyarországon, ugyanazon a folyosón dolgozott, egymástól 5 méterre. Mindenki mindenkit ismert. Most nehezen lehet tudni, hogy ki a jó vágó. Nagyon fontos, hogy kivel tud valaki olyan emberi kapcsolatot kiépíteni, hogy együtt dolgozzanak, kivel tud hangot találni, kiben bízik meg.

Zsombolyai János a kiválasztott vágókat, Miklós Marit, Losonci Terit, Tuba (akkor még Pálfia) Mariannt, valamint jómagamat, Pósán Zsuzsát a koncert előtt összehívta egy délután a Filmgyárban. Ma úgy mondanánk, csapatépítő tréninget tartott. Egy vágó a későbbiekben csatlakozott a stábhoz. Bár mindenki önálló vágói felkérést kapott, vagyis nem volt vezető vágó, nem voltak alá- és fölé rendelt pozíciók, azért nem ártott összeterelgetni a társaságot, hogy a cél érdekében képesek legyünk együttműködni.

Levetítette nekünk Tina Turner koncertfilmjét, amitől el voltunk ragadtatva, majd azt mondta: - Na, lányok, ez a mérce, ezt kell túlszárnyalni.

Nevetgéltünk ezen, jó vicc, na, persze. Pedig nem volt vicc. A koncerten pontosan megértettem.

Miklós Mari: Egyszer csak ott találtuk magunkat Zsombi szobájában, Tina Turnert néztünk, és fel voltunk dobva, mintha drogos állapotban lettünk volna. Mintha egy más világba, egy másik dimenzióba kerültünk volna. Egészen elképesztő hangulat volt, szeretet és tisztelet vett minket körül attól a pillanattól kezdve. Az volt az érzése az embernek, hogy vágó az országban így még nem volt megbecsülve. Fergeteges érzés volt, csak azt éreztük, hogy ezt vissza kell adni valahogy.

Tuba Mariann: Hallgattam-e a zenéjüket korábban? Csak amennyit a rádió műsorára tűzött. Bevallom, valahogy nem az én világom. Ma is inkább csak a filmben szereplő dalokat hallgatom szívesen. A barátnőm hívta fel az énekesre korábban a figyelmemet, aki velem együtt komolyzene rajongó, hogy Freddie akár operaénekes is lehetett volna. Képzett jó fekvésű hang, nagy terjedelemben és dinamikában. Be kell, hogy lássam, a dalaik sem simulnak bele az átlagba.

Losonci Teri: A Queent nagyon szerettem, ismertem a zenéjüket, legalább is az ismertebb számokat. Különösen Freddie Mercuryt imádtam. A felkérést egyértelműen Ragályi Elemérnek köszönhetem, mert ő volt a vezető operatőr, ő ajánlott engem Zsombolyai Jánosnak. Már nem voltam olyan fiatal, de szerettem ezt a világot.

Színre lép a Királynő

A zenekar Bécsből vízi szárnyassal érkezett Budapestre. Magyarországon akkoriban nem volt igazi sztár kultusz, nem szerették az elvtársak a felhevült tömegeket. Csak a Beatles filmekből volt ismert az olyan sikítozó rajongó csapat, amilyen a rakparton várta a zenekart. A fogadtatás hangulatát a Freddie Mercury köré szerveződő montázs eleveníti fel. Ezt a feladatot nekem osztotta ki Zsombi. A filmben ez volt az első alkalom, hogy kilépünk a koncert közegéből, frappánsan kellett megoldani. Azt találtam ki, hogy Freddie integetéseivel, terek és idősíkok összetolásával kötöm össze a két részt. A montázs végén az üres stadionban próbáló Freddiet egy huszáros vágással az esti, teltházas koncertre repítettem, miközben szerencsésen lecserélte rikító sárga melegítőjét. Előrehoztam a nézőkkel teli stadionban folyó énekeltetés hangját, így egy stadionnyi tömeg hangja válaszolt Freddienek az üres stadion totálja alatt, majd a kép is visszatér a koncertre. A show folytatódhatott.

Varázslat – a koncert

A koncert hetében gyakorlatilag leállt a magyar filmgyártás. Minden kamera, az eszközök, a szakemberek a Queen filmhez voltak rendelve. Kamerákat külföldről is kellett hozatni, a Mafilm teljes lámpaparkja kiköltözött a Népstadionba. A filmesek a zenekar színpadi látványát nem módosíthatták, de a közönség megvilágítását nekik kellett megoldani. Nézői reakció nélkül nincs koncertfilm. Az operatőrök a stadionbeli próbán igyekeztek megtalálni a legjobb pozíciókat.

Mihály György: 100000 dollár értékű Eastman nyersanyagot vettünk, ami akkor rettenetesen sok volt. Ott álltunk a rengeteg film nyersanyaggal, és az első próbán az egyik operatőr integetett Freddie Mercurynak: Excuse me, visszamennél a dobhoz, és lejárnád nekem mégegyszer az élességnek?

Freddienek kigúvadt a szeme, lenézett, és azt mondta: You must be out of your fucking mind.

Intett a bandának, folytatódott a próba, és soha többet nem figyelt oda a filmesekre. Nekem így leesett, hogy leszerződtünk egy koncertfilmre játékfilm operatőrökkel, akik addig gyakoroltatják a szereplőket, ameddig az élesség meg a kompozíció nem tökéletes, aztán egyszer megnyomják a gombot. Itt meg egyszer lehet megnyomni a gombot és vagy sikerül, vagy nem. Olyan rosszul lettem, húsz órát aludtam a Népstadion gyengélkedőjében. Amikor felébredtem, arra gondoltam, az egész üzleti koncepció egy ökörség.

Azt hiszem, aki ott volt azon a júliusi estén, soha nem felejti el a hangulatát. Tapintani lehetett a várakozás feszültségét a teltházas stadionban a kezdés előtt. Valami csodára vártunk, valami ismeretlen élményre, egy kapu kinyílására, ami mögött olyan mesés dolgok várnak, amiről nem is álmodhattunk. A koncert közben hatalmas energiák áradtak a zene hullámain a színpadról a nézőtér felé, a közönség soraiból a zenészek felé. Freddie Mercury óriási erővel kötötte össze a szálakat. Varázslat, magic. Igen, az volt. A profizmus, a gigantikus zenei és színpadi produkció teljesen lenyűgözött, elvarázsolt, erővel töltött fel. Úgy éreztem, bármire képes vagyok. Nem volt kérdés, a léc milyen magasan van, de már nem volt kétségem, hogy tudok repülni.

Szabó Gábor: Ma is libabőrös leszek, ha rágondolok. A Népstadionban az iszonyatos tömeg energiája áramlott a nézőtérről, elkezdtek fütyülni, sikoltozni. Egyszer csak tök sötét lett, vaksötét, minden lámpát kikapcsoltak, de nem csak a színpadon, hanem az egész stadionban. Érezted, hogy körülötted nagyon sok ember van, de nem lehetett látni őket. Rajta voltam a színpadon, füldugóval a fülemen. Egyszer csak megszólalt az első szám, de olyan hangerővel, hogy a színpad deszkái beleremegtek a lábam alatt, és a gyomromban meg az egész testemben rezonált az a hang, abban a sötétben. Akkor egy iszonyatos üvöltés, egy vakító fény, és berobbant a színpad közepére a Freddie. Nagyon erős hatás volt, olyan, hogy az ember ezt ma sem felejti el.

Irány a vágószoba!

A film prioritást élvezett a Filmgyárban. Gyakorlatilag a vágószobák felét lefoglalták a számunkra. A felkért öt vágó öt vágószobában rendezkedett be, egy-egy saját vágóasszisztenssel és a szükséges technikai eszközökkel felszerelve. Sem előtte, sem azóta nem dolgozott egyszerre ennyi vágó ugyanazon a sok-kamerás filmen a magyar filmgyártás történetében. A hatalmas csapatra szükség is volt, hiszen a július 27-i koncert felvételeiből december 12-ig, a bemutató kijelölt időpontjáig mozi kópiákat kellett előállítani, ami a hihetetlen mennyiségű anyag, valamint a sok-kamerás felvételek nehézsége miatt szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnt.

Adott volt a bemutató időpontja, és ahhoz képest az időben visszafelé haladva kellett beosztani a munkát,

ha az ideálisan szükséges időt vettük volna figyelembe, a vágásnak már jóval a koncert napja előtt el kellett volna kezdődnie.

Ez azt jelentette, hogy minden utómunka folyamatokat le kellett rövidíteni ahhoz, hogy a bemutatóra elkészüljön a film. Mivel a labormunkák és a hangkeverés időtartamát csak minimálisan lehet csökkenteni, a vágásra maradt idő lett irreálisan kevés. Amúgy is szokás, a végén mindig a vágók hátán csattan az ostor, ha határidőkről van szó.

Ki mit vágjon, az itt a kérdés

Mindannyiunknak voltak favoritjai a dalok közül. Zsombi talán tartott attól, hogy konfliktusok lesznek a vágók között, ha mindenki a legismertebb dalokat szeretné megkapni. Ezért nem is hagyatkozott arra, hogy mi magunk küzdjünk meg a kedvenceinkért, magához vette a döntés jogát. A legendás borítékos módszert választotta. Egy papírra rá kellett írnunk azoknak a számoknak a címeit, amiket a legjobban szerettünk volna vágni, kedvelés szerinti csökkenő sorrendben. Egymás között nem beszélhettük meg a választásunkat, sőt a papírt egy lezárt borítékban kellett átadnunk Zsombinak. A döntést ezek alapján hozta meg, és valahogy úgy alakult, hogy szinte mindenki meg volt elégedve a végeredménnyel, legalább is semmilyen konfliktus nem alakult ki emiatt a vágók között. Kettőt én is megkaptam a kedvenceim közül, az A Kind of Magic című számot, és a Radio Ga Ga-t, viszont a legimádottabb Bohemian Rhapsody Miklós Marinak jutott. Megkapta mellé a hozzá csatlakozó rock blokkot is, amitől engem kirázott a hideg. A Mary Lou végül ki is maradt a filmből, mert nagyon kevés felvétel készült hozzá, viszont a Tutti Frutti óriási karriert futott be.

Miklós Mari: Nem vagyok egy szenvedélytelen ember, tehát attól a pillanattól kezdve, hogy megtudtam, hogy ebben részt veszek, Queen megszállott lettem. Akkor már otthonosan mozogtam a számok között, pontosan tudtam, hogy mit szeretek, és mik azok a számok, amiket nem szeretnék vágni. Zsombi azt mesélte, hogy alig volt dolga vele, úgy adódott ki a feladat megosztás.

Tuba Mariann: Törekedett mindenki a számára legjobban kedvelt dalokat „megszerezni”. Ennek ellenére nem emlékszem csak arra, hogy az utolsó felvonás biztosan az enyém volt. Arra vágytam, a koncert végére. Nem volt tudatos a választásom, pedig tudtam, hogy Makk híres mondása szerint a főcím az egyik legfontosabb eleme a filmnek és a vége. Azokat kell nagyon tisztességesen megfogalmazni, megzenésíteni.

Friss hús, néma film

A koncert után a Filmlabor teljes mechanizmusát a filmnyersanyag előhívásának szentelték, hogy minél előbb kézhez kapjuk a felvételeket. Ilyenkor az operatőrök a legizgatottabbak, hiszen ők is csak ekkor szembesülnek azzal, mit sikerült technikailag és művészileg megvalósítaniuk az elképzeléseikből. 

Losonci Teri: Mindig azt mondjuk, ha valaki kritizál bennünket vágókat, hogy hozott anyagból dolgozunk. Ez esetben tomboltunk, mert tizenhat kamera képe állt rendelkezésünkre, persze nem minden pillanatban, mert közben voltak kazetta cserék. De volt olyan, hogy egy karmozdulatot három snittből lehetett összevágni, és ez fantasztikus volt.

A képből még nem lesz koncertfilm, nem árt hozzá némi hanganyag sem. A vágást egy ideiglenes hangra kezdtük meg, mivel a Queen nem volt megelégedve a koncerten készült felvétellel.

Hegedűs László: Idehoztak Pestre egy nagy, német kamionba épített hangstúdiót, rengeteg sávra külön-külön vett mindent, ami létezik, és arra számítottunk, hogy jobb lesz a hang így, de nem lett jó.

A Népstadion akusztikai körülményi tragikusak voltak, azt a visszhangos hangot, amit ott felvettek, lecserélték egy megtisztított szalagra.

Nagy munka volt, mert Freddienek gyakorlatilag az egészet fel kellett énekelnie, hogy vissza tudják venni a zajos hangsávot. Brian a gitárból egy csomó mindent újra vett, de nem azért, mert a játék nem tetszett, hanem a hangzás nem volt elég jó. Három hónap alatt készült el az egész.

A felvett hangot érintetlenül kellett hagynunk, még a tapsból sem lehetett kivágni.

Miklós Mari: A hang volt a vezérvonal, mindig a hang mutatta, hogy mi is történt valójában a koncerten, mert az vágatlan volt. Csak a vágónak volt joga belevágni, ha a vágáskor rövidíteni akart.

A hang és a kép összeszinkronizálása általában a vágóasszisztensek feladata, és játékfilm esetén pofon egyszerű. A felvétel elején, olykor a végén alkalmazott csapó összezáródásának pontját kell összehozni a hangon hallható csattanás hangjával, és máris mindenki önmagával szinkronban beszél a felvételen. Esetünkben a hang alárakása gigászi feladat volt. Természetesen csapózásról szó sem lehetett a koncerten, a szinkronpontokat az énekes szájmozgása, egy-egy hangszer játéka alapján kellett megállapítani, ami néha szinte lehetetlen feladatnak bizonyult. Azoknak a snitteknek a szinkronját, amit az asszisztensek nem találtak meg, a vágóknak kellett megkeresni, hiszen aszinkronban nem kerülhetett semmi a filmbe, annak ellenére, hogy kényszer vagy ötlet szülte csalások akadnak a filmben.

Miklós Mari: Olyan szinkronpontot kellett keresni, ami látható is, meg hallható is, ami nem egy könnyű feladat. Mondjuk, amikor Freddie van a képen, de nem énekel, nem történik semmi, azt rohadt nehéz volt összeszinkronizálni, de amikor a Roger a dobra ütött egy nagyot, azt könnyű. Különösen nehéz volt a totál, vagyis a távoli felvételek szinkronba tétele.

16 az 1-ben

Egy 35 mm-es nyersanyagra, tizenhét kamerával forgatott koncertfilm vágásának nehézségeit valószínűleg a szakmabeliek közül is csak azok tudják értékelni, akiknek maguknak is voltak már hasonló tapasztalataik. Ilyen jellegű feladatban az egész világon csak nagyon keveseknek volt része, a koncertfilmeket a nyolcvanas években leginkább videó kamerákkal rögzítették, videó-vágó berendezésekkel vágták, a későbbiekben digitálisan kivitelezték. A mi módszerünkben a legnagyobb problémát kétségkívül a rengeteg anyag, a párhuzamosan futó kamerák felvételeinek kezelése jelentette.

Losonci Teri: Aztán, hogy ezt a felkérést kaptuk, fel sem tudtuk mérni, micsoda feladat vár ránk, és ha nincs a Szabó Gabi, és a zseniális ötlete, a mai napig ott ülhetnénk.

Szabó Gábor: Nagyon érdekelt a vágás, és elképzeltem azt, hogy kezdenék én hozzá egy ilyen iszonyatos nagy anyagnak a megvágásához, ahol tizenhat kamera forgott, és ráadásul nem is mindig egyszerre. Csak úgy tudtam elképzelni, hogy ezt meg lehet vágni, ha egy időben látja az ember mind a tizenhat kamerának a képét. Ha ma csinálnánk ezt a filmet, akkor ez körülbelül egy csettintés egy ilyet digitálisan megcsinálni, hogy a felvett anyagot 16 részre osztott képmezőre rátesszük párhuzamosan, szinkronban.

Akkor még nagyon az elején voltunk a videó technikának, úgyhogy egy, ma már nevetségesnek hangzó módszert találtam ki.

Bementünk a filmgyár egyik vetítőjébe, a vászonra kivetítettük az egyik kamera képét. Ha elképzeljük a 16 részre osztott képmezőt, 4X4, azaz 16 kis képmező. Beálltam úgy a kamerával, hogy olyan kicsire állítottam a képet, hogy pont beleférjen abba a kis képmezőbe. Utána a következő kamera anyagát egy kockával beljebb, és így tovább, végig a 16-os sakktáblán fölvettünk mindent a maga helyére.

Akkor nem volt még digitális jel montírozás, hanem amit a vetítőben szalagra rögzítettünk, azokat kellett egymásra montírozni. Amikor a 16. képet raktuk rá a végén, az már egy 16-szoros másolat lett, tehát ez egy nagyon sziszifuszi és kezdetleges technológia volt, de működött. Egyszer csak megjelent a tizenhat kép egymás mellett, és meg lehetett nézni a számokat úgy, hogy láttuk a képre rápillantva az összes kamerát egy adott pillanatban, hogy milyen felvételek közül lehet válogatni. Egy hétig csináltuk, de tudtuk, hogy ez elengedhetetlen. Nagyon sok jól vágott zeneszám van a filmben, ami nem lett volna olyan jó, ha nincs ez a megoldás. Egy óriási dolog volt, annyira, hogy amikor

Freddie Mercury meglátogatta a vágást, a vágószobában találkozott ezzel a 16 részre osztott képpel, kerekre tágult a szeme, és kérdezte, hogy ez micsoda.

Ő még ilyennel soha nem találkozott, pedig akkor a legtöbb videoklip velük készült, tehát mindent tudtak a filmkészítésről és a videó készítésről. Nekem Zsombi mesélte ezt, teljesen oda voltak, meg tudtuk őket lepni, és ez büszkeséggel töltött el minket

Miklós Mari: Elképzelésem sincs, hogy vágtuk volna meg a Queen filmet, ha nincs Szabó Gábor. Sokkal hosszabb idő kellett volna hozzá, legalább egy év, az biztos. Egészen elképesztő, amit csinált, nem tudok elég hálás lenni. Még a timecode is rajta volt, 4:3-as képmezőben! Akkor erre még nem volt szoftver, csak a Szabó Gabi agya.

Mihály György: Bőven vágtátok a filmet, amikor kaptam egy kis csomagot. Kiesett belőle az osztott képmezős kazetta hamisítványa, amit Szingapúrban vagy Hongkongban csíptek el. Valaki lemásolta itthon. Akkor mi még nem is értettük, mi az a film védelem, amit aztán később nagyon szigorúan csináltunk. Jim Beach magyarázatot kért, hogy lehetséges ez. Mondtam, ez úgy lehetséges, hogy álmomban sem jutott eszembe, hogy bárkinek ez érdeke volna. Mi buta magyar filmesek vagyunk, itt ilyen még nem volt soha, hogy valaki ki akarná csempészni egy magyar film anyagait. Ezen úgy röhögött, hogy azt mondta, jó, hagyjuk a fenébe. És akkor derült ki igazán, hogy milyen izgalmas ez az egész történet.

Az első érintések

Miklós Mari: Sok idő telt el, mire megkaptuk a kazettát a tizenhat kamera képével, és csak azután lehetett megbontani külön számokra, így utána kezdtünk el dolgozni. Jobb kéznél snitt kosár, bal kéznél egy asztal egy televízióval és egy videó magnóval. Zsonglőrködtünk. Tekercselni előre- hátra a VHS-en, hogy pont azt a képet találjam meg a filmen, ami megtetszett a tizenhat kamerából, majd szinkronba tenni azt a pici, megtalált képet a hanggal, utána megnézhettük szinkronban és kezdődhetett a snitt vágása, sokszor csupán pár kocka hosszúságra. Majd kereshettük a következő vágást, a következő kamera képét.

Elkezdhettük végre a kreatív munkát. Előre vettem a megkapott legkedvesebb Queen számomat, A Kind of Magic-et. A koncertfelvételen sötétségben indul a nóta, a színes reflektorok mozgó fénye és a felvezető zene misztikus hangulatot teremt. Ezt a hangulatot akartam megragadni, és a vágás eszközeivel kiemelni. Ehhez az kellett, hogy a snittek ne legyenek keményen összevágva, hanem valahogy egymásra varázsolódjanak a lehető legpuhábban, szinte észrevétlenül történjen minden. Remek ötletet adtak a zenében megszólaló kis szinti hangok, amelyeket úgy értelmeztem, mint a varázspálca megsuhintásának hangjait. Ezekre adott pontokon, két vágás között vagy egy snitten belül a mozgó lámpák snittjeiből két kockákból álló sorozat vágásokat tettem, amitől a zene és a képek különös, varázslatos összhangba kerültek. Nagy sikert arattam ezzel a megoldással, megkaptam a legnagyobb dicséretet: olyan az egész, mintha nem is lenne vágva. Sokáig viseltem a fejem fölé aggatott glóriát, de amikor visszakaptuk a drága Queenéktől a végleges, újra kevert hangot, kiderült, hogy az én imádott kis szinti varázspálca suhintásaimat szépen eltüntették az eredeti helyükről, amitől ha nem is omlott össze a montázsom, de mindenképpen gyengült. Én viszont majdnem összeomlottam, de nem volt mit tenni.

Miklós Mari: Fáj, hogy én, aki a zenei tudásomra oly büszke voltam, a Crazy Little Thing Called love-ban a mai napig hallom egy hangvágásomat, mert ott rövidíteni kellett, de senki sem hallja, hál istennek, a Queen sem szólt. Amit nem szeretek, a Bohemian Rhapsodynak van egy betét része, ahol kimegy az egész társaság és play backről megy a zene tovább. Villanó fények játszanak a zenére, ami önmagában nem elég. Valaki kitalálta, hogy statisztákkal felvegyük, ahogy zenére mozognak csillagszóróval a kezükben. Sejtelmesen, áttűnésekkel összemontíroztam az egészet, de igazán ezzel soha nem voltam elégedett, miközben az egész filmben azt látom, hogy oda van téve, hogy elegáns, nincs izzadságszaga, jól van kitalálva, elképesztő az operatőri munka, elképesztő a vágói munka, a Queenről nem is beszélve.

Tizenhét kamera forgatott a koncerten, ezek közül tizenhat kamera képét szinkronba tettük, de a legritkább esetben fordult elő, hogy mind a tizenhat kamera egyszerre működött, tehát tizenhat választásunk lett volna. Egyrészt a kamerákban 10 percnyi nyersanyag volt befűzve, amikor kifutott, kazettát kellett cserélni, másrészt egyéb okokból is gyakran leálltak a felvétellel. A tizenhetedik kamera a stadion színpaddal szembeni, fölső részén volt felállítva, az óriás totálokat vette, és egy kameraman üzemeltette. Nem működött folyamatosan, de nem is volt célszerű túl sűrűn alkalmazni a filmben. A nézőtéren bóklászó kamerának az anyagát, amely a közönséget filmezte, nem tettük szinkronba a hanggal. Eleinte soknak tűnt a közönség snitt, nem is nagyon kapkodtunk a tekercsekért, aztán, ahogy haladtunk a vágással, kiderült, hogy aranyat érnek azok a felvételek. Rohangáltunk egymás vágószobájába közönségsnittért kuncsorogni attól, akinek a számához többet vettek fel. Aztán, persze, csalni kellett ezerrel, hogy ne derüljön ki, hogy nem is ahhoz a számhoz tartozik a snitt, amelyikbe be van vágva. A szájszinkronos nézőtéri snittek a gyémántnál is értékesebbek voltak, de le kellett menni jó mélyre a bányába, mert

csak az nyerte el méltó jutalmát, aki hajlandó volt akár órákat azzal tölteni, hogy megpróbálja leolvasni a Józsi szájáról, hogy mit is énekel.

Ha ez megtörtént, még rá kellett jönni, az adott nóta melyik részével van tökéletesen szinkronban, vagyis meg kellett határozni a pontos helyét.

És az izgalmak csak egyre fokozódtak. Jeam Beach-et, a Queen menedzserét vártuk Budapestre, hogy megnézze az első, frissen vágott anyagokat. Még mi sem láthattuk egymás munkáit, mindenki a saját odújában szorgoskodott. Zsombi titokzatosan mosolygott, amikor kérdezgettem. 

Összeállítottunk a vetítésre 12-13 percet a legjobbnak ítélt anyagokkal. Jim Beach egy kísérővel érkezett a Filmgyárba, ahol a sokat látott nagyvetítőben a hangkeverő pult előtti repi üléssorban foglalt helyet. Kétszer is megnézte az összeállítást. Sokáig nem állt fel, de amikor felénk fordult, és megláttam az arcát, tudtam, hogy teljes a győzelem. Szabályosan el volt ragadtatva, mindent őrületesen megdicsért. Rájöttem, álmában sem gondolta volna, hogy itt, a keleti végeken ilyet fog látni. Megleptük. Hatalmas pillanat volt.

Tuba Mariann: Szerintem mindannyian, akik filmben dolgoztak valaha, nagy elismerésre vágytunk. Korábban néptáncoltam, szavaltam és a gyerekkori sikereket rendre besöpörtem. Megszoktam és igényeltem a tapsot, szerettem a közönséget, szerettem megmutatni magam. Nem volt ez másként a filmben nyújtott alkotás esetében sem. Itt is sikerre vágytam. Amikor az első vetítésen együtt néztük a nyersnek azért már nem mondható variánst, láttam, hogy megütöm a mércét, nem lógok ki a sorból, se jobb, se rosszabb nem voltam másnál. A Radio Ga Ga című dal óriási meglepetés volt nekem. Annyival többet és mást adott! Abban volt gondolat, ötlet. Nemcsak ritmusra, ellenpontozásra épült.

Mindenki iszonyatos boldog volt, szárnyaltunk ezerrel. Egymás munkáinak is örültünk, voltak hoppá pillanatok is a vetítőben, az biztos. Számomra egy különleges barátság kezdetét is jelentette a vetítés. Miklós Marival felfedeztük egymást a munkánkon keresztül, egymás inspirálói lettünk a filmben. Bármennyire eltérő karakterek voltunk, nagyra becsültem a tehetségét, kreativitását, a filmhez fűződő szenvedélyét. Mi csak azon vitatkoztunk, hogy a munkái közül nekem a Hammer to Fall volt a kedvencem, miközben szerinte Tutti Frutti volt a legjobb. Mind a kettő zseniális, valószínűleg az rock iránti utálatom a megfejtés kulcsa.

Miklós Mari: Minden héten legalább egyszer vagy kétszer vetítőben ültünk, amikor megnéztük az új termést, hogy ki mit vágott. De nem csak újakat vágtunk, hanem visszatértünk a régi anyagainkhoz is. Mi ketten úgy mentünk át egymás vágó szobájába, hogy nem volt féltékenység, úgy mondtunk egymás anyagáról véleményt, aminél ideálisabbat nem tudok elképzelni. Te is nyitott füllel hallgattad a véleményemet, és én pont ugyanígy voltam veled. Ha kicsit is feltöltődni akartunk, akkor átmentünk a másikhoz. Nekem hasonló emlékem nincs, hogy ennyire önzetlenül segítsünk egymásnak. A lehető legjobb értelemben egymást inspiráltuk. Azáltal, hogy láttam, hogy a tied milyen jó, ennél még jobbat akartam csinálni. Nálunk soha nem fordult az elő, hogy megvágtunk az egyik számot és az kész volt. Akkor volt kész, amikor a Zsombi azt mondta, hogy keverés van, és muszáj volt abbahagyni.

Szabad madarak

Az öt vágószobában a vágók önállóan, egymással párhuzamosan dolgoztak. Zsombi teljes szabadságot adott nekünk a vágás során, élveztük a maximális bizalmát. Önállóan választottuk ki az adott részhez felvett anyagokból a felhasználni kívánt képeket, meghatározhattuk az anyag ritmusát. Ez olyanfajta alkotói szabadságot jelentett, amely inspiráló volt, és legtöbbünkből kihozta a legkreatívabb énünket.

Nagyon meglepő volt számomra látni a teljes, vágatlan felvételeket. Ültem a vágószobában, és rá kellett jönnöm, hogy ezek a világsztárok, akik olyan távoliak és elérhetetlenek számunkra, mintha marslakók lennének, a profizmusukon, az üzleti vállalkozásukon túl, ők is csak emberek. Ugyanúgy imádják, amit csinálnak, mint én. Bosszankodtak, ha elrontottak valamit, összekacsintottak, ha valami jól sikerül, és legfőképpen valóban meg akarták hódítani a szíveket, és boldogok voltak, amikor ez sikerült. Kimondottan törekedtem arra, hogy a kamerák látókörébe került emberi pillanatokat megörökítsem, bevágjam a filmbe, de olyan módon, hogy az ne menjen a produkció rovására. Azt hiszem, sikerült megtalálni egyfajta egyensúlyt. Isteni adomány volt, és persze

nem véletlenül került a filmbe például az a snitt, ahol Freddie arcáról egy izzadságcsepp rendkívül attraktívan lehullott a zongorára.

Nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy Freddie és a közönség kapcsolatát megfelelően jelenítsem meg a vágással, hisz ez volt a kulcsa a koncertnek. Volt abban a július 27-i estében valami különösen varázslatos, amit sikerült a filmben megfogni, és közelebb hozni azokhoz is, akik nem az első sorokban álltak.

Finis

Amikor végül összetettük, amink volt, vagyis összeállt az első, jól megvágott anyag, a film majdnem két órás lett, amiből muszáj volt rövidíteni. Volt olyan szám, amihez nagyon kevés felvétel állt rendelkezésre, ezért ki kellett hagyni, más számok túl hosszúak voltak, azokat meg kellett rövidíteni. Végül a kész film 1óra 31 perces lett, és amikor Londonból megkaptuk az újrakevert, kijavított hangot, kezdődhetett a keverés. Ennél könnyebb keverési feladat talán nem is volt a film készítés területén. Kovács György hangmérnöknek leginkább a közönség jelenlétét kellett érzékeltetnie, a megfelelő arányokat meghatároznia. A laborban startra készen várták a kész film pozitívját, hogy a legrövidebb idő alatt elvégezzék a negatív vágást, és megszülessenek az első kópiák.

Mihály György: A laborban az eredeti, megvágott negatívról az első, ellenőrző kópia után készült egy dup-negatív, mert Jim Beach olyan előrelátó volt, hogy azt mondta, ezt a negatívot meg az eredeti hangokat úgy, ahogy van, beteszi egy klimatizált páncélba, és majd meglátjuk, hogy mikor lesz rá szükség. Amikor pár évvel ezelőtt elővették a filmet, akkor ezt a negatívot használták, amiről egyetlenegy kópiát húztak le, tehát semmiféle sérülés nem volt rajta.

A bemutatót 1986. december 12-én tartották a Kongresszusi Központban, ahová speciális hangtechnikát kellett telepíteni, hogy jól szóljon a zene.

Hihetetlen volt az érdeklődés! Sokáig úgy volt, hogy Freddie Mercury is eljön, végül Brian May és a menedzserük, Jim Beach képviselte a zenekart az eseményen. Őrületes tapsot kapott a film és Brian May, aki végigölelgetett mindenkit a színpadon. Egy tünemény volt.

Miklós Mari: Minden film befejezése egy kis halál. Mikor valaki kimondja, hogy kész a film, és többet nem nyúlunk hozzá, az ember lába alól kihúzzák a talajt. Elveszett lesz, nagyon kiürül. Egy dolog rángatja ki az embert, a bemutató, ami egy újabb csoda volt. A csilláron is lógtak, óriási volt a siker, ami azért szakmai közönségnél nem egy gyakori dolog. Mikor jöttünk ki a vetítésről, és találkoztunk a kollégákkal, elkezdődtek a találgatások. Valaki odajött hozzám, és mondta, fogadjunk, hogy a Tutti Fruttit te vágtad, az annyira jó volt!

1332x1882 00024
Fotó: Jelenet a filmből

Csóközön

Az elkészült filmet elnézve, ma is úgy gondolom, túlteljesítettünk minden elképzelést, elvárást. A Hungarian Rhapsody a Queen legszínvonalasabb, korszakos jelentőségű koncertfilmje, amely kiállja az összehasonlítást más, filmre forgatott, híres koncertfilmekkel is.

Hegedűs László: Én nagyon jónak tartom, minőségében egyenrangúnak érzem a nemzetközi filmekkel, de nyilván elfogult vagyok. A zenés filmeknek, koncertfilmeknek az alkotók szempontjából az a hátránya, hogy állati erősen a zenén meg a zenészeken múlik a minősége. De, ha a film nem jól és szeretettel van csinálva, és nem alapos, tönkreteheti az egészet.

A legfontosabb számunkra nyilvánvalóan a zenekar véleménye volt. Jó lett volna kifülelni, hogy beszélnek rólunk, az egész projektről úgy igazán őszintén egymás között.

Hegedűs László: A végeredménnyel már ők is abszolút boldogok voltak, de amíg nem tudták, milyen lesz, addig azért elég idegesek voltak a hangfelvétel miatt. Amikor elkészült, nagyon szerették az egészet, Freddie is, a többiek is. Mindenki csak pozitívan nyilatkozott. Sok interjút adtak, nagyon sok segítséget nyújtottak a film promóciójához, főleg Brian, de Roger Taylor is. Lelkesek voltak.

Brian Maytől kaptuk a legszívmelengetőbb nyilvános elismerést. A Stúdió 86 című televíziós műsornak nyilatkozott a filmről, legtöbb szava a vágókat dicsérte:

Brian May: Fred remek, nagyon erős érzelmeket és erőt sugároz, büszke vagyok rá. Maga a film egy nyugati jelenséget kelet-európai szemmel láttat, ettől külön érdekes. Ha Angliában készül, nem ilyen lett volna, illetve, ami ott készült velünk, nem is ilyen lett. A különbség például az, hogy sokkal emberibb az egész. A filmesek, ahogy mi megszoktuk, arra törekszenek, hogy a fényhatásokat, a zene erejét megragadják. Ez a film viszont tele van ritka szép pillanatokkal. Például Fred a reflektorfényben áll, aztán a reflektort másra irányítják, de a kamera rajta marad, és ő elmosolyodik. Szóval látjuk a nagy jelenetet, aztán egyszerre csak... (Freddiet utánozza, aki egy fintorral elfordul) és ez nagyon emberi. A másik meg az, hogy a kameramozgatás nagyon szenzációs, ez nagyon feldobja a filmet, a zoomok, a plánok. És a vágás...(puszit küld) csodálatos, igazán remek.

Losonci Teri: Számomra az a legfontosabb elismerés a filmmel kapcsolatban, hogy amikor az unokáimmal megnézzük a filmet Londonban, nagyon boldogok, és büszkék rám, hogy ennek a filmnek részese voltam.

Tuba Mariann: Nagy lépés volt-e a karrieremben? Bizonyára. Megadta a lökést. Ettől még nem jegyzett senki a szakmában – szerintem. Csak a sors meglökött, és jó, hogy nem fel. Elindult tőle valami, ami akkor fontosnak és lényegesnek tűnt. Akkor még gondolhattam, hogy talán egyszer egy Oscar-díjas filmben is részt vehetek, mint a Csákány Zsuzsi.

Miklós Mari: A vágó a film kapcsán soha nincsen előtérben, ez rendjén is van. Az jólesik, ha a rendező vagy az operatőr, egy cikk írója megemlíti, hogy a háttérben mi is a filmet szolgáljuk, és az ízlésünk, a ritmusunk, az életünk benne van a filmben. Ha valamiben, akkor a Queen filmben nagyon benne volt. Fontos tudni, hogy ebben a filmben a vágóknak volt olyan erős szerepe, mint az operatőröknek és a rendezőnek. A rendező az előkészítésben és nagyon sok mindenben előttünk járt, de ami a végterméket illeti, amilyen lett a film, abban mi benne vagyunk. Az, hogy ilyen lett a film, nem kis mértékben nekünk is köszönhető, és ezzel isten ments, hogy csorbítsuk akár Zsombolyai János vagy akár a remeknél remekebb operatőrök teljesítményét.

Filmet nem lehet szenvedély nélkül csinálni, jobban mondva lehet, csak nem érdemes. Ebbe a filmbe legtöbbünk beletette mindenét, amije volt. Azt a szenvedélyt, amivel mi 1986-ban kezünkbe vettük ennek a filmnek a sorsát, nem könnyű visszaadni. Most megörökítettem belőle valamit azoknak is, akik száz év múlva fogják megcsodálni a Queent- Budapesten.

Jó alkalom ez arra is, hogy megköszönjem, megköszönjük Szabó Gabinak, amit a vágókért és a filmért tett, Hegedűs Lászlónak, és Jim Beachnek, hogy felismerve az idők szavát, elhozták nekünk a zenekart. Mindenekelőtt köszönjük a Queennek a csodálatos zenét, és hogy megélhettük ezt a fantasztikus időszakot. Zsombi, szeretünk és nem felejtünk.