Menyhért, Mirjam
17 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

A szexuális zaklatást nem lehet csak úgy betiltani

449
2017.11.15. 19:13

A színház nagyon rá fog fázni erre a történetre. Ha jövőre kevesebben jelentkeznek a Színművészeti Egyetemre, ha kevesebb bérletet adnak el az országban, ne legyünk meglepve

– mondta Keszég László, a Magyar Színházi Társaság elnöke a szexuális zaklatásokról. „Pedig meg vagyok győződve róla, hogy nagyon nagy százalékban normális emberek dolgoznak a színházakban.”

Miután előbb Marton Lászlóról, később Kerényi Miklós Gáborról derült ki, hogy szexuálisan zaklatták a nekik és a hatalmuknak kiszolgáltatott fiatal nőket és férfiakat, a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) Minekmentoda címen beszélgetést szervezett, nem a kibeszélés miatt, hanem konkrét céllal: hogy a színházak kidolgozzanak és elfogadjanak egy etikai kódexet, amely megelőzésre is jó lehetne, de az áldozatokat is segítené. „Közleményt már mindenki kiadott, mi azt gondoltuk, nem ilyenből kéne még egy, inkább érdemben kéne tennünk valamit, együtt.” Dr. Rihay-Kovács Zita, a FESZ társelnöke ezzel indokolta, miért hívtak meg minden szakmabelit és érdeklődőt kedden este a Gödörbe. 

Évtizedek óta hallgatnak

Ahol aztán részben azon ment a vita, akkor most a színház egy ilyen bűnös közeg-e, és bűnös-e benne minden férfi és nő, vagy ez hülyeség, de attól még muszáj szembenézni azzal, hogy problémák igenis vannak. Ráadásul Zubek Adrienn, a FESZ korábbi elnöke szerint a helyzet kialakulása igenis összefügg a struktúrával. „El kell kerülni, hogy fertőnek kiáltsuk ki a szakmát, de azt is, hogy emiatt a veszély miatt ne vállaljuk a saját felelősségünket.

A színház Magyarországon az egyik leghierarchikusabb szakma, amelyben több mint 90 százalékban férfiak a vezetők, és amelyben több mint 90 százalékban férfiak rendeznek, és érvényesül is ennek minden következménye.

Itt kevésbé mérhető objektíven a tehetség: ennek megítélése a többségében férfi nagy színházi bölényeken múlik.”

Emellett ráadásul többen azzal védekeznek, hogy a színház olyan intim közeg, amelyben egész máshogy kell stimulálni a művészeket, mint más munkahelyeken, más eszközei vannak a tehetség előcsalogatásának, így létezik az a sztereotípia, hogy rendezni nem is lehet durvaság, megalázás, a határok áthágása nélkül – vetette fel a beszélgetést moderáló Papp Réka Kinga újságíró. Ami a Színházi Társaság elnöke szerint tényleg nem több sztereotípiánál: „Egy színházi embernek semmivel nincs több joga, mint bárki másnak. Hülyeség ezzel védekezni.”

Persze az tény, hogy speciális helyzetről van szó, a színész tényleg a testével-lelkével dolgozik.

Nagyon vigyázni kell, hogy a túlszabályozás ne vezessen oda, hogy végül ne lehessen bemutatni egy Lúzerhez hasonló előadást

– utalt Keszég Schilling Árpád egyik rendezésére Sárosdi Lilla főszereplésével, amely – utólag, a mostani események felől visszanézve – talán pont Sárosdi Marton László által elszenvedett zaklatásáról is akart beszélni, sok meztelenséggel, a szex kendőzetlenebb ábrázolásával beszélve éppen arról, mennyire kiszolgáltatott egy színésznő a magyar színházi struktúrában.

Mindenesetre most hiába létezik szabályozás – hiszen a hatalmi helyzettel való visszaélést, a kiszolgáltatott ember kihasználását, a szexuális bűncselekményeket büntetik a törvények –, az elmúlt hetekben újra egyértelművé vált: az áldozatok akár évtizedek óta hallgatnak, sokakat a környezetük is lebeszélte arról, hogy bárkinek is szóljanak, és aki mégis beszámol a traumájáról, az is a nyilvánosságot érzi az egyetlen lehetőségének.

Detre Annamária, a Színházi Dolgozók Szakszervezete elnökségi tagja például azt mondja, hozzá tizenhét éves szakszervezeti pályája alatt egyetlen ilyen panasz sem érkezett, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne létezne a probléma. Sőt: mint most, sokkoló indításként elmondta, évtizedekkel ezelőtt őt magát is egy szexuális zaklatás traumája térítette el a színészi pályától, és neki sem jutott eszébe senkitől segítséget kérni, így előbb magában kereste a hibát, később beiratkozott a pszichológia szakra, hogy feldolgozhassa a történteket. (Detre nem nevezett meg elkövetőt, mondván: „Halottról vagy jót, vagy semmit.”)

A pszichiátriai ágyak szélén

Most viszont „A szellem kiszabadult a palackból, és remélem, hogy nem is lehet már visszaszuszakolni” – mondja dr. Wirth Judit, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) jogásza. Úgyhogy most kell elkezdeni azon dolgozni, hogy az áldozatoknak legyen hova fordulniuk, és az ügyüket érdemben, minden fél számára megfelelően és méltányosan vizsgálják ki. És Wirth ezt minden felet külön kihangsúlyozza: „A legjobb szándék is okozhat hátrányt valakinek:

a protokollokat úgy kell kialakítani, hogy ne csak a sérelmet szenvedett fél számára legyenek biztonságosak, de azok számára is, akikről azt állítják, vétkesek.

Hogy ne történhessen boszorkányüldözés, amitől most többen félnek, ne süthessék rá azonnal a bélyeget akár egy ártatlan emberre is.

De hogy mit kellene tenni, arról a konferencián megoszlottak a vélemények. Ami biztos: a FESZ most elkezd kidolgozni egy etikai kódexet, és ehhez várják minden szakmabeli és szakértő aktív segítségét, már mostantól, hogy január végére elkészülhessen az a szövegtervezet, amelyet aztán remélhetőleg minden egyes magyar színház elfogad és kötelezőnek tart majd magára nézve. „Mert annak erős üzenete lesz, ha valaki erre nem lesz hajlandó” – véli Rihay-Kovács Zita.

Detre Annamária, a színházi szakszervezet tréningeket szeretne biztosítani a tagjainak, például az erőszakmentes kommunikációról, „már ha támogatnak minket”. Bár Wirth Judit felhívja a figyelmet: a tréningeknek az a hátránya, hogy pont a hatalmi visszaélésre hajlamos, magas beosztású munkatársak nemigen hajlamosak részt venni rajtuk. A konferencián felszólalt az Előadóművészi Jogvédő Iroda munkatársa is, hogy itt is bejelentse:a szervezet minden előadóművésznek segít egyrészt szakembert – orvost, jogászt, pszichológust – találni, másrészt ennek anyagi vonzatait fedezni, akit zaklatás ért a munkájával összefüggésben.

Tasnádi Csaba is beszámol egy már kész akciótervről, amelyben a Színházi Társaság is együttműködik: a nyíregyházi színház korábbi igazgatóját régi barátság fűzi a nagykállói pszichiátria vezetőjéhez, így vele együtt dolgoztak ki egy online programot arra, hogy a színházi dolgozók a lehető leghamarabb konzultálni tudjanak egy szakemberrel, ha úgy érzik, segítségre van szükségük, ha kell, anonim módon, akár eltorzított hangon is, ezzel megspórolva azt az időt és akaraterőt, ami ahhoz kell, hogy valaki rászánja magát, és elmenjen egy szakrendelésre, aztán ott időpontot is kapjon. Tasnádi egyébként mindezen még a mostani ügyek nyilvánosságra kerülése előtt elkezdett dolgozni, mert mint mondja,

Sokszor ültem a pszichiátrián a színészeink ágyának szélén, sokszor konzultáltam pszichiáterrel, van-e olyan állapotban ez vagy az a színész, hogy rábízhatjuk-e a szerepet, megtarthatjuk-e így a premiert.

Igaz, mivel a NANE régóta üzemeltet segélyvonalat, Wirth Judit elmondja: telefonos tanácsadáshoz még egy szakirányú végzettséggel rendező prszichológusnak is plusz egy évnyi tréningre van szüksége, mivel az ilyen segítségnyújtásnak egészen más a módszertana.

Wirth egyébként is úgy véli: „Egy etikai kódex nem old meg mindent, ennél egy lépéssel tovább kell menni. Ki kell dolgozni a teljes eljárásrendet: legyen kimondva, hogy ha sérelem ér, hogyan, kinek, milyen irodában lehet panaszt tenni, ott kinek kell ülnie, hogyan lehet elérni, hogy ne kelljen a bepanaszolt előtt vallomást tenni, és legyen egyértelmű, hogy aki azt gondolja, elfogultak vele szemben, az kérheti külső ember bevonását az eljárásba.” A külső ember fontosságáról Varga Anna Gizella, a Magyar Képzőművészeti Egyetem végzett hallgatója is beszél. Ő volt az, aki diplomamunkájával – amelyről az Index is részletesen beszámolt – felhívta a figyelmet az intézményen belüli szexuális zaklatásokra, pár év alatt gyűjtött ötven konkrét esettel. És mint mondja, hogy az erről induló tárgyalások, intézkedések végül „nem túl nagy sikerrel” zárultak, nagyrészt az volt az oka, hogy az ilyen esetekben azonnal megjelenik a kollegialitás, az intézmény dolgozói sokszor rögtön összezárnak.

Komáromi György, a Radnóti Színház gazdasági vezetője szerint azonban még ez sem elég: a fentiekhez hasonló, formális intézkedéseknél talán még fontosabbak az informális változások. (Bár az esemény mindenki számára nyitott volt, Magyarország összes kőszínházának képviselői közül Komáromi volt az egyetlen felszólaló.) „Fontos egyrészt, hogy a kollégák egymás között meg tudják beszélni az ilyen kérdéseket.

Ha valaki kijön az egyetemről, és az első szerepében azonnal pofon kell vágnia a partnerének, vagy meztelenkednie kell, az akár méltatlan is lehet a számára, de ezt nem lehet szabályozással befolyásolni, csak megbeszélni egy tapasztaltabb kollégával, hogy mi fér bele és mi nem.

Másrészt ki kell építeni a bizalmat intézményen belül, hogy ha mondjuk egy vendégrendező méltatlan helyzetbe hoz egy alkalmazottat, az jusson a vezetők tudomására, ők pedig tudják is kezelni a helyzetet. És csak a harmadik része a megoldásnak, hogy lehetőséget biztosítsunk arra, valaki más szervezethez forduljon a panaszával.”

A színház csak ne féljen

Márpedig a bizalmat nem lehet etikai kódexszel kiépíteni, de egyes felszólalók ebben épp annak tulajdonítottak fontos szerepet, amit mások problémaként emlegettek: a sajtónak. Többek szerint ugyanis gond, hogy a szexuális zaklatások ügyét szenzációként tálalja még a bulvársajtó is; Detre szerint nagy baj, hogy „nem tartottuk belül” a problémát. Papp Dóra, a Krétakör ügyvezetője szerint viszont ennek az oka, hogy a színháznak „belül” nem sikerült megoldania a problémát, és, mint mondja, a média hatalmas segítség, „anélkül eddig a konferenciáig sem jutottunk volna el”. Abban a FESZ társelnöke is egyetért, hogy a nyilvánosság visszatartó erőt jelenthet:

Tudja meg mindenki, milyen következményei lehetnek egy ilyen ügynek a karrierje, az egzisztenciája szempontjából.

Wirth Judit szerint az is káros az ügy szempontjából, ha homályosítunk, és hatalommal való visszaélésről beszélünk szexuális zaklatás helyett. „Hogy hierarchizált helyzetről van szó, az az okok megértéséhez fontos, nem a megoldáshoz. Sőt, nem is érdemes erről beszélni: van, aki azt mondja, nem is történik szexuális zaklatás, ha nincs főnök–beosztotti viszony, pedig hogyne lehetne egy kollégát is zaklatni.” Hiszen, mint kifejti, a hierarchia eleve megvan a társadalomban: „Alapvetően több hatalma van a férfiaknak, több erőszak van nekik megengedve, ezért tudják elkövetni a zaklatást.

Megfigyelhető, hogy bár nőket ér zaklatás velük azonos hierarchikus szinten álló férfiaktól, míg férfiakat jellemzően csak felettük álló nők zaklatnak.

Mindenesetre ami egyelőre biztos, az az etikai kódex kidolgozásának megkezdése. Komáromi György szerint épp ez az, ami miatt nem lehet azt mondani, hogy a színházi szakma bűnös, és kész: „Épp akkor lehetne ránk sütni ezt a káros bélyeget, ha most nem indult volna meg a beszélgetés.”

Feuer Yvette, a Bohócok a Láthatáron nevű, sokszor a hátrányos helyzetűekről előadásokat készítő társulat vezetője viszont kijelenti: „A színházi szakma csak ne féltse magát. Inkább álljon a változás elindításának élére: ne azzal törődjünk, mit gondolnak rólunk. Élen járhatunk abban, hogy elinduljon egy össztársadalmi változás, hiszen ez a probléma minden szegmensben jelen van. A színház, mint mindenben, ebben is tükröt tarthat a társadalom elé.”

Ne maradjon le semmiről!

 Borítókép: Varga Anna Gizella, Wirth Judit, Papp Réka Kinga, Rihay-Kovács Zita, Detre Annamária, Keszég László Fotó: Kovács Bálint / Index