Agyonverték az országot a hülye szobrok, de megmutatjuk, van remény

A politika szoborállítási láza idén sem csitult, derült ki a 2017-ben átadott szobrok listáját átnézve. Az elképesztő számú szobor láttán elhatalmasodott rajtunk az érzés, hogy ha így megy tovább, akkor hamarosan kardot lóbáló hadvezérek, szentek és bugyuta popikonok szobrait kerülgetve lehet majd közlekedni az utcákon. A szoborállítási láz egyébként érthető, hiszen így a politikus rögtön két legyet is üt:

1. A szoboravatás ürügyén tetszeleghet a választók előtt, és bekerülhet a hírekbe.
2. A területen „elhelyezésre kerül” a kurzus értékrendjét, jelenlétét hirdető objektum. A köztereket leuraló szobrok és emlékművek pont úgy működnek, mint a kutyák területjelző pisilése, csak annál valamivel drágábbak.

Csak érdekességként említjük, hogy a világ egyes boldogabb országaiban a köztéri szobroknak 60-70 éve már más funkciójuk van. Nem azért állít szobrot az állam, hogy közpénzen uralja le az alattvalók környezetét, hanem hogy az emberek és a köztér viszonyát erősítse, vagy a politikához nem feltétlen kötődő eseményekre hívja fel a figyelmet. Sőt, extrém gondolat, az emlékmű műalkotásként képviseljen esztétikai értéket. Őrület.

A magyar köztériszobor-állítási trend ugyanakkor fejlődésnek indult. Néhány éve egy csapásra kiléptünk a 19. századi viszonyok közül, amikor is a politika számára szimpatikus államférfiak, hadvezérek, művészek historizáló képmásait telepítette a fontos csomópontokba, a miheztartás végett. Bemutattuk a fordulatot,  amikor elözönlötték környezetünket az elsőre kedvesnek, szerethetőnek tűnő szobrok. A Bud Spencer, a Rikkancs vagy a cuki kislány azonban továbbra sem azért kerül ki a placcra, hogy szóljon az emberekhez.

A kedélyeskedő emlékművek értelme annyi, hogy a politikus valamilyen vattacukor könnyedségű és senkit nem zavaró dolog mellett tűnjön fel. Ez a köztéri szobortípus a politikai marketing abba a szeletébe tartozik, ami már nem érvekkel és tényekkel, hanem sugalmazásokkal és hangulatokkal dolgozik.

A köztérkép.hu  adatai alapján 2017-es szobordömpinget még mindig a komor tekintetű államférfiak és komoly művészek uralták.

Ezeknél sokkal frissebb jelentéssel bír az idei második legnagyobb szoborcsoport: az 1956-os szobrok. Igen, arról az eseményről van szó, amelynek tavaly volt a 60. évfordulója, de rengeteg település persze nem lett kész az emlékművével, így egy évvel később adták át. A trend jelentőségét mutatja, hogy 2016-ban 45 darab forradalmi emlékművet számoltunk össze, idén pedig alig kevesebbet, nagyjából 35-öt adtak át.

Kedvencünk a Szabadság vihara Ongáról, amely nem akarta megkavarni a nézőt bonyolult szimbólumokkal, így egy viharos tengeren hánykolódó csónakot ábrázol, amelyen 56-os zászló lobog. Megfejtésünk: a tenger a történelem viharát szimbolizálja, a csónak pedig az azon bukdácsoló szabadságharc. (Lásd még „fölűl a gálya, S alúl a víznek árja.”)

Az unalomig ismert hadvezér- és államférfiszobrokat cikkünkben nem tekintjük át, de bemutatjuk 2017 minden egyéb jellemző szobortípusát, a bugyuta szobroktól a politikailag terhelt alkotásokig, hogy lássuk: milyen szobrok mellett szeret pózolni a magyar politikus.

Híres Művész a flaszteron

Ha egyetlen alkotásban kellene összegezni a bugyuta és közhelyes szobrászati műfajt, akkor az Bud Spencer szobra lenne a példa. Itt már annyi apropója sincs az emlékműnek, mint Colombónál, ahol Peter Falk szobrát az amúgy vele semmilyen kapcsolatot nem ápoló Falk Miksa utca végébe állították.

A magyar kedélyeskedő közhelyszobrászat egyértelműen a Híres Művész szobortípusában csúcsosodik ki. Az egyik leggyakoribb formájához egy pad is tartozik. A Híres Művész éppen életnagyságú alakja, és a hétköznapi beállítás azt sugallja, hogy ő is csak ugyanolyan halandó, mint a tisztelt Utca Embere. Aki helyet foglalhat az odaszobrászkodott padon, hogy szelfit készítsen magáról, mint Madam Tussaud panoptikumában Madonnával. Idén Szabó Magda és Juhász Ferenc került fel az öröklét padjára, az egész országot ellepő Padon Ülő Híres Emberek közé.

Elszabadult Miska huszár

Az állampolgárok igen is taníthatóak, jelzi Közép-Európa statisztikailag is legdebilebb szobra. Ha elég sokáig masszírozza az emberek agyát az állami propaganda, akkor egy idő után saját maguk, saját pénzből állítanak olyan agyzsibbasztóan felszínes és giccses szobrokat, mint a Miska huszár. A katona 12,5 méteres alakja első helyezést ért el a Világ Legnagyobb Értelmetlen Giccse kategóriában.

Az alkotás olyan nem létező, mézesmázosan hamis múltat idéz meg, amelynek kifejtésétől eltekintünk, mert a szobor 100 tonnás tömegével egyező súlyú letargiával sújtaná az olvasót.

Sportszobrok

Nem magyaráznánk túl, hogy miért egyre több a megrendelés a magyar sportoló, ezen belül is a híres magyar focista szobrára. Miután a szemfüles Óbuda néhány éve lecsapott Puskás Öcsire, a fociért rajongó magyar politikusoknak gyorsan kellett lépniük. Az Aranycsapat két tagjának Csepel állított gyorsan szobrot. Czibor Zoltán és Tóth II. József szobra igyekszik fotóhűséggel ábrázolni a két focistát, úgyhogy az alkotás lehetne akár viaszból is, nem pedig drága bronzból. A két klottgatyás sportoló hetyke tartása azt sugallja, hogy ők lelkük mélyén a világhír ellenére is grundon focizó vagányok maradtak.

Újpest a Dózsa egyik játékosának emelt szobrot. Szusza Ferenc bronzszobra nem csak azt jelzi, hogy az alak híres focista volt (labda), de figurájából a nemzeti elkötelezettség is sugárzik (szívre tett kéz).

A szoros versenyben kockázatos, de okos húzás volt kilépni a foci bűvköréből, hogy a kerületi politikus más híres sportolók révén kerüljön be a helyi lapba. Papp László választásába nem lehet belekötni, habár elgondolkoztatja a nézőt, hogy mire utal, hogy az ökölvívót ilyen nőiesen gömbölyded formákkal ábrázolták.

A FINA apropóján emelt emlékmű minden szempontból elüt az aprólékos élethűségbe bonyolódó kerületi szobroktól. Az állami megrendelő azt gondolhatta, hogy a nemzetközi közönség jobban szereti a krómot és a nonfiguralitást, mert ezek olyan nagyvilágiak.

De még ez sem magyarázza meg, hogy miért nem szóltak a szobrásznak: nem twerkvilágbajnokság, hanem úszó-vb kapcsán kell terveznie. A kerekseggű, de csípőtől felfelé teljesen kidolgozatlan női alak nyilván elvarázsolja a dancehall- és trapklipek rajongóit, akiknek azonban annyi közük van a vízi sportokhoz, mint az uszoda látványtervének vagy induló költségvetésének a későbbi valósághoz. Persze lehet, hogy pont erre akart utalni a művész.

Népi romantika

A sosem létezett paraszti idill, a romlatlan múlt dicsőítése minden autoriter rendszer kedvelt toposza. A műfaj azért érdekes, mert a sémára minden kor rávetíti a saját világképét. A budapesti lakosok számára készített ivó paraszt megjelenésén például korunk gyúrós esztétikája hagyott nyomot. A kidolgozott hasizmok, szálkásított bicepszek azok számára is megteremtik a földműves világának örök szépségét, akiknek a fizikai munka a fekve nyomó gépet jelenti.

A szentendrei skanzenben felállított olvasó öregasszony szintén a városi funkcionáriusok által kívánatosnak tartott, ideális vidéki embert mutatja be a városiaknak. A tradicionális viseletben olvasó öregasszony egyetlen gesztusban teremti meg a lesajnáló városi megközelítést, miszerint lám, még a vidéki néni is próbál művelődni, hogy megértsen valamit a világból. A korok ideológiája közt búvópatakként megjelenő kapcsolatot jelzi, hogy a szobor tervét az ötvenes években, 1959-ben készítették.

A tuzséri révész kétdimenziós emlékműve egy régi foglalkozásra emlékeztet úgy, hogy a révész mesterségről, vagy annak a faluhoz való kapcsolatáról nem árul el sokat. Viszont szobortól szokatlan módon legalább egy kétdimenziós kifestőkönyvre emlékeztet.

Mórahalom őszinte apropót talált a szoborállításra: a település határában épült egy körforgalom, amit kietlennek talált a polgármester, úgyhogy egész sor szobrot rendelt ide. Az egyik kedélyes alkotáson három, szecessziós hangulatú nőalak látható, amint borostyánágakat lengetve üdvözli a faluba érkező teherautósofőröket. A másik oldalon három lány könnyed körtáncot jár, azt sugallva, hogy a környékbeliek valójában bukolikus szertartásokhoz építenek körforgalmakat, nem pedig a közlekedés végett.

Politikai sasszé

A rendszer aktuálpolitikai nézeteit semmi nem foglalja össze jobban, mint 2017 két orosz vonatkozású alkotása. A Béke Angyala szoborról nem megformálása árulja el a legtöbbet: a szecessziós nőalak állhatna egy fürdő vagy arborétum előtt is. A felirat is félrevezető, mert az alapján az alkotás az első világháborúban elesett orosz katonákra emlékezik. Jelentéséhez érdemes tudni, hogy közvetlenül Putyin látogatása előtt állította fel a kormány.

A szoborállítás orosz jelentőségét jelzi, hogy az avatáson maga az orosz nagykövet mondott beszédet, megemlítve Putyin érkezését is. A szobrot ráadásul Oroszországból kaptuk, így a behódoló gesztusért nem nekünk kellett fizetni, vagy legalább is tövid távon nem.

A Málenkij robot-emlékmű is ugyanolyan holisztikus elemzéssel értelmezhető, mint az előző politikai darab. A megfejtéshez nem elég megnézni a monumentális és színpadias alkotást, amelyen göcsörtös ujjakkal markolászó szellemalakok, és domborműben szenvedő rabok tolonganak két igazi vasúti vagonban. Sokat segít, ha tudjuk, hogy az alkotó az a Párkányi Raab Péter, aki a magyar háborús bűnöket relativizáló Szabadság téri emlékművet is készítette.

Az értelmezési tartományt bővíti, hogy míg a kormány – figyelem: nagyon is jogosan – emléket állít a háborúban meghurcolt magyaroknak, azt rendre elmulasztja, hogy ugyanilyen léptékben szembenézzen azokkal a bűnökkel, amiket nemzetünk követett el.

Nem mindenki hülye

Persze nincs szó arról, hogy totális elhülyülés lett úrrá a magyar szobrászokon. Bemutatunk három munkát, amely jelzi, hogy a kór inkább a megbízókat sújtja. Erre jó példa az ungvári Mihail Kolodko, aki megrendelés nélkül készített apró gerillaszobraival tűnik fel Budapest különböző terein.

A Ruszkik haza feliratú kis tank mindent megtestesít, amit a debil köztéri szobrokról hiányoltunk. A Parlamenttel szemközt, a Batthyányi tér mellvédjén kókadozó minitank erősebben beszél nemzetünk szabadságvágyáról, és annak kényszeres elrejtéséről, a forradalom erejéről és játékosságáról, mint a 2016-ban és 2017-ben átadott 56-os emlékművek összesen. Szimbolikus, hogy a Ruszkik haza feliratot az első héten lekaparták a kis szoborról.

Ha a kerületi polgármester ragaszkodik, hogy a Híres Ember meg a Pad szobra mellett kerüljön be a hírekbe, akkor érdemes olyasmit csinálni, mint Lázár Ervin szobra. Az alak nem élethű mása az írónak, sokkal inkább megjeleníti azt, amit Mikka Makka és Dömdödöm teremtője jelent az olvasóknak. A nagy, piskótaszerű kő is sokkal szerethetőbb és természetesebb, mint egy bronzból formált pad. Mérete pedig akkora, hogy az író mellett elfér két Ló Szerafin, vagy egy egész óvodás csoport.

Az Eltévedt űrhajós szobra is az a fajta köztéri szobor, amit nézve nem azt érzi a járókelő, hogy az illetékes politikus egy bronzeszközzel szeretné intellektuálisan megerőszakolni. Az aktatáskás űrhajós szerethető és esendő figurája tökéletesen visszaadja azt az egzisztenciális elveszettséget, amit az átlag magyar érez, amikor kimerészkedik a hatalom furcsa megnyilvánulásai által agyonnyomott közterekre. A szobrot látva megértjük, hogy nem vagyunk egyedül ezzel az érzéssel, amitől máris jobban érezzük magunkat. Mi mást kívánhatnánk még egy jó szobortól?