Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMVidnyánszky Attila marad a Nemzeti Színház vezetője
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán közölte az MTI-vel, hogy Vidnyánszky Attilát 2018. július elsejei hatállyal újabb öt évre bízták meg a Nemzeti Színház vezetésével. A kinevezést Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere közölte az igazgatóval. Az állásra december 12-től lehetett pályázni, egyedül a jelenlegi vezető, Vidnyánszky Attila indult a posztért, így annyira nem meglepő, hogy ő lett a befutó.
A pályázatot Tardy Anna, az Emmi politikai tanácsadója; Császár Angela színművész; Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója; Horváth Lajos Ottó színművész; Novák János, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház ügyvezető igazgatója; Mádi Zoltán, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének főosztályvezetője; Kiss János Antal, a Győri Balett igazgatója; Hegedűs D. Géza színművész, rendező és Éliás János szakszervezeti képviselő bírálta el.
Vidnyánszky Attila címet is adott mintegy 100 oldalas pályázatának: A nemzet színházát. Bemutatja benne az elmúlt öt év művészeti, gazdasági és nemzetközi munkáját, hangsúlyosan megjelenítve a MITEM létrehozásának okát, célját és a fesztivál sikereit. A pályázat részletesen taglalja Vidnyánszky Attila művészeti, gazdasági és stratégiai fejlesztési elképzeléseit és az ezek megvalósításához szükséges feltételeket.