Nem véletlenül nem került boltokba Leslie Mandoki könyve

2018.03.27. 16:56

"Nagyon örülök, hogy valami egészen fantasztikus dolgot sikerült közös erővel létrehoznunk és szeretném megköszönni az eddigi jó együttműködést és támogatásod" – hálálkodott Orbán Viktornak a Németországban élő Leslie Mandoki, aki 2013 óta összesen legalább 2 milliárd forint támogatást kapott a magyar államtól.

A kormány kedvenc zenésze a legnagyobb összegű támogatást egy 56-os könyvre és a hozzá készült dokumentumfilmre, valamint a kiadványhoz kapcsolódó három koncertre kapta még 2016-ban. Mivel a könyv sosem került kereskedelmi forgalomba, a magyar adófizetők többségének fogalma sem lehetett, mire ment el a pénze. Egészen mostanáig, a 444-nek ugyanis sikerült beszereznie egy példányt belőle.

A bruttó 1,8 milliárd forintos támogatásból készült az ajándékba osztogatott, tehát nem a nyilvánosság számára készült, Szabadságvágy című könyv, az ahhoz DVD-n mellékelt dokumentumfilm, Mandoki pedig a zenekarával három koncertet is adott, fellépett Berlinben, Párizsban és Londonban is. 

DE milyen a könyv?

A 444 szerint hatalmas, hiszen 60 centiméter széles, tehát minden épkézláb könyvespolcról lelóg, tartalmában csapongó, közhelyes információk keverednek benne a könyv szereplőinek méltatásával, akik többségének semmi köze 1956-hoz. "Nem csoda, hogy nem került boltokba, hiszen láthatóan azért készült, hogy a megszólalók fontosnak érezzék magukat attól, hogy szerepelnek benne" – írja a 444.

A portál szerint a kiadványt Mandoki befolyásos németországi barátai, valamint fideszes politikusok és kormányközeli vállalkozók kapták meg (innen az Orbánnak szánt üzenet a cikk elejéről), a könyvben pedig semmilyen utalás nincs arra vonatkozóan, hogy a magyar állam finanszírozta volna.

A cikkből kiderül, hogy az ötezer példányban létező könyv összes interjúját Mandoki készítette, a hozzá csatolt 40 perces filmen pedig ugyanezekből a beszélgetésekből láthatóak részletek – ezt egyébként egyszer leadták egy dokufilmes német csatornán.

A 444 megjegyzi, hogy nincsenek pontos információik arról, hogy a bruttó 1,8 milliárd forintos támogatásból mennyi ment el a könyvre, a filmre, illetve a koncertekre, arról azonban szereztek kimutatást, hogy a könyvben szereplő 33 fotóért a Getty ügynökségnek nem egészen 9000 eurót, azaz mintegy 2,8 millió forintot fizettek ki.

A portál szerint az interjúkhoz készült  portrék is kerülhettek legalább ennyibe, a fordítások nyelvenként 1000 euróba fájtak (angolul, németül és magyarul jelent meg a kiadvány), és valamit kellett kapnia a történeti részeket összeállító társszerzőnek is. A 444 nagyvonalúan 10 milliót számol a könyvre, további 10 milliót pedig a filmre.

A 444 szerint a magyar kormánynak azért lehetett szüksége a Szabadságvágyra, mert a menekülthelyzet idején megromlott a viszony Magyarország és Németország között, a könyv megjelenésének azonban nem volt visszhangja a német sajtóban. A teljes cikk itt olvasható, Mandoki pedig tavaly a Magyar Narancsnak mondta el, hogy az Orbán Viktorhoz fűződő barátságának nincs köze ahhoz, hogy ennyi pénzt kapott a magyar államtól.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?

március 23., 07:35

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

2 órája

  • Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

8 órája

  • Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla

Új dalokkal készül Vincze Lilla

Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.

március 23., 08:51

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.

március 23., 06:41

  • Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.

március 23., 11:10

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Címlapon
Megszólalt a külügy, nincs magyar érintettje a thaiföldi földrengésnek

Megszólalt a külügy, nincs magyar érintettje a thaiföldi földrengésnek

A bangkoki magyar nagykövetség továbbra is folyamatosan elérhető.

51 perce

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Kultúr
Meghalt Muskát László

Meghalt Muskát László

A színházi szakember 77 éves volt.

március 23., 16:54

  • Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe

Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe

A rendőrség nyomozást indított, a Magyar Honvédség már szervezi a visszaszállítást.

7 órája

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Kultúr
Meghalt Kadlott Karcsi

Meghalt Kadlott Karcsi

A mulatós énekes 80 éves volt.

március 23., 17:26

  • Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.

március 23., 16:06

  • Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.

5 órája

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.

március 21., 12:31

  • Címlapon
„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

Nézze meg ön is, milyen könnyen juthatna kábítószerhez Budapesten, ha akarna!

2 órája

  • Címlapon
Nyomozás indult a II. kerületi iskolában zsidózó tanár ellen

Nyomozás indult a II. kerületi iskolában zsidózó tanár ellen

Az ügy Vadai Ágnes feljelentése nyomán került a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodához.

3 órája

Neked ajánlott