Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMPecás sztorikkal jön az új indexes könyv
Újabb munkatársunk jelentkezett könyvvel az idén: ezúttal Bodolai László, a Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke, valamint az Indexet tulajdonló alapítvány kurátora, gyűjtötte kötetbe horgásztörténeteit és -legendáit.
A Van Gölü Monster című könyvben több mint 300 oldalon keresztül sorakoznak Bodolai szórakoztató pecás novellái, amelyeket a jelenleg a 444-nél dolgozó, de korábban szintén indexes Szily László rajzai dobnak fel.
Bodolai László ügyvédkedik, médiacéget irányít, újságot ír, haditudósít, rádiózik, repül, horgászik. Lehet, hogy más dolgokat is csinál még, amelyekről nem tudok. De ennyiből is látható, hogy Bodolai László az utolsó magyar polihisztor. Vagy az utolsók egyike. Hadd ne mondjam: egy reneszánsz ember. Némely tevékenységeinek színvonalát illetően nincsenek hitelt érdemlő ismereteim. Például fogalmam sincs, hogyan repül. Nem is biztos, hogy ki szeretném próbálni. Továbbá a horgászáshoz sem értek. Soha nem fogtam egy árva halat sem. Itt most annak kellene jönnie, hogy Bodolai László mesterien mókás és szórakoztató, izgalmasan emberi figurák népes seregét felvonultató horgásznovelláit olvasván megvilágosodtam, és rohanok máris a boltba bizonyos kellékekért. Nem éppen: a Van Gölü Monster máshogyan hat. Hiszen arról szól, hogy a világ egészen nagy és érdekes, és egyáltalán nem hülyeség szabadon élni benne
– írta a kötetről Gazda Albert, aki Szilyhez hasonlóan egykor szintén az Indexnél dolgozott, később az Origo és a Cink.hu főszerkesztője lett, majd a Magyar Nemzet főmunkatársa volt a lap áprilisi megszűnéséig.
A könyvet ezen a linken lehet megvásárolni, 3160 forintba kerül.