Eufrozina, Kende
5 °C
15 °C

A pártpolitika csak bemocskolná a munkáimat

0 BSZ 2249
2018.07.02. 17:33

Ha a nevét nem is ismerjük, a munkásságát igen. Ha azt hisszük, hogy nem ismerjük a munkásságát sem, akkor csak annyit mondok: a Red Hot Chili Peppers tagjai vödröket húznak a fejükre és filctollakat dugdosnak az orrlyukaikba. Ezek voltak ugyanis a Can't Stop videoklipjében az osztrák Erwin Wurm úgynevezett egyperces szobrai, amik tényleg a fogalom egészen absztrakt megközelítésében számíthatóak azoknak.

Wurm talán legismertebb munkái abból állnak, hogy egyszerű használati tárgyakat rakott egy piedesztálra, amikhez utasításokat írt: a vödrökbe bele kell állni, a mosószeres flakonokat két embernek kell megtámasztania, és így tovább. Az eredmény mindig bizarr és mindig vicces lett, nem kevésbé azért, mert a művész ezzel a teljes művészvilágból csinált hülyét. Egész pontosan azzal, hogy komoly műtárgyakként kellett minden kiállítótérnek prezentálnia egy diszperzites vödröt.

Wurm ugyan az egyperces szobrairól igazán híres, de a többi munkája is legalább annyira vicces, közérthető, és majdnem ugyanannyira van egy bőséges showbusiness-hangulata. Olvasztott már luxusautót, meghajlított platóskocsit, lábakat tett egy óriási vizespalackra, csinált figurákat kolbászformákból. A legújabb projektjében már tárgyak sincsenek, hanem csak egy füzetke, a műalkotás pedig annyiból áll, hogy egy néző felolvas egy mondatot a füzetből, és mások fejében megszületik a költői kép.

Erről, az egyperces szobrairól, a politikai felelősségről, az RHCP-klipről, és a magyar bárányairól beszélgettünk Wurmmal az osztrák birtokán.

Hogyan jött az ötlet, hogy embereket is belevigyen a szobrászatába?

Nagyon lassan. Először ezeket a pulóverekből készült szobrokon dolgoztam, ezek mindig ki voltak állítva addig, amíg tartott a kiállítás. Aztán a munkáimban egyre fontosabb lett az, hogy hogyan is jönnek ezek létre. Az Egyperces szobrok ötlete már nagyon régóta megvolt a fejemben. Amikor meghívtak Brémába egy kiállításra, akkor döntöttem úgy, hogy kipróbálom. Szó szerint, tíz nappal a megnyitó előtt végigpróbáltam mindet, és közben lefotóztam magam. Az Egyperces szobrok első sorozata igazából fotókból áll. Akkor azt gondoltam, hogy muszáj fotózni, mert amúgy ezeknek a létezése annyira múló dolog, hogy szinte azonnal megszűnnek. Az ötlet így is nagyon népszerű lett, vásárolt belőle a Tate Modern, meg a párizsi Pompidou is. Aztán kitaláltuk Hans Ulrich Obristtal, hogy akár meg is kérhetnénk az embereket arra, hogy játsszák el a szobrokat. Volt, hogy újsághirdetést adtunk fel egy városban, hogy önként jelentkezőket várunk művészeti alkotásokhoz. Rengetegen jelentkeztek. És akkor történt valami: én akartam tőlük valamit, de én is egy eszköz voltam az ő kezükben. Észrevettem, hogy ha mások hajtják végre az utasításaimat, akkor történik valami, ami nemcsak művészet, hanem pszichológia is. Egy egyénből művészeti alkotás lesz. Passzívból aktív lesz. Egy idő után leálltam a fotózással, mert úgy éreztem, hogy kopogtat az ajtón a kortárs fotóművészet, engem pedig jobban érdekelt a szobrászat.

És az nem baj, hogy az utasítások ellenére ezek a szobrok mindig mások, és sosem olyanok igazából, ahogy ön elképzelte őket?

Ez abszolút így van, hogy nem olyanok. De közben még arra is rájöttem… (Wurm itt elkezd nevetni, és a juhaira kezd el mutogatni) Nemrég nyírták meg őket. El kellett vinnünk a kost, mert folyamatosan csak kefélte a nőstényeket, és egyre nagyobb és nagyobb lett a nyáj. Egy csomót el kellett ajándékoznunk. Igazából Magyarországról jöttek! Sajnos a magyar nevüket nem tudom, csak a németet: Zackelshaf (racka juh - KD).

De mit is akartam mondani? Megvan. Amikor először hoztam létre ezeket a performatív szobrokat, akkor minden kiállítás után kidobtam a hozzá való használati tárgyakat. Ami egy hiba volt, mert akkor a műtárgy is megszűnt létezni. De most már megtartom őket, ami nagyon érdekes kérdéseket vet fel olyan fogalmakkal kapcsolatban, mint a hitelesség, eredetiség, meg a művész kézjegye. Én mindig utáltam ezeket a dolgokat, de rájöttem, hogy bizonyos célok érdekében fontos ezekkel foglalkozni.

0 BSZ 2431
Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

Egyáltalán nevezheti ön saját magát alkotónak, ha mások hozzák létre a szobrokat?

Abszolút, mert nagyon pontosak az instrukcióim. Persze, sok mindent lehet ezekkel a tárgyakkal művelni, de csak akkor lesznek az én szobraim, ha az én pontos előírásaim szerint adják elő őket.

De ezeket a pontos instrukciókat kommunikálja egyáltalán?

Nem, nem szoktam. De mindig is nagyon szigorú voltam ezzel a projekttel. Az első sikerek után meghívtak partikra, hogy ott állítsak ki. Mindig nemet mondtam. Utáltam, hogy eseményt akartam belőle csinálni, mert ezzel elveszett volna minden üzenete a szobroknak, legalábbis én így fogtam fel. A projekt elején mindig Polaroid-fényképezőgépekkel együtt állítottam ki az Egyperces szobrokat, pénz fejében képeket lehetett az elkészült munkákról készíteni. És akkor a múzeumlátogató kapott valami kézzelfoghatót. A megnyitókon ingyen írtam alá, a megnyitók után már 100 euróért. Annyira nem volt egyébként jó üzleti modell, ahogy elképzeltem.

Befolyásolja bárhogy a munkáit az, hogy most már bárki bárhogy bármikor lefotózhatja őket egy telefonnal?

Szerintem nagyon érdekes, hogy elment ebbe az irányba a világ. Értem, elfogadom, és tetszik. Már 21 éve kezdtem ezeket a szobrokat, de összesen csak 107 darabot hoztam létre. Az elején úgy éreztem, hogy hát én ebből több százat is meg tudok csinálni! De ez is tönkretette volna a munkákat, úgyhogy létre kellett hoznom egy stratégiát, hogy érdekesek tudjanak maradni.

Felmerült már, hogy modern tárgyakkal hozza létre ezeket a szobrokat?

Nem. De azt el kell mondanom, hogy például a két vödrös szobor valójában egy másolat. Az eredeti a Tate Modern tulajdonában van. Ami itt van a birtokon, és ami megy Magyarországra, az egy másolat, kiállításra.

Annyira fura gondolat, hogy a Tate megvásárolt öntől két műanyag vödröt.

És tudja mit? A Tate futárral küldte el őket Szöulba, egy ottani kiállításra, ötven fényképpel együtt. A vámosok egyáltalán nem értették, hogy mit keres ez náluk, ráadásul bebiztosítva.

Látta A négyzet című filmet?

Hallottam róla, de sajnos nem láttam.


Hogy történt a felkérés a Red Hot Chili Peppers-kliphez?

A semmiből. Mark Romanek, a klip rendezője felhívott, hogy szeretnék használni a műveimet. Mondtam, hogy rendben. Rögtön elkezdtem gondolkodni, hogy hogyan fognak kiszúrni velem, úgyhogy azt mondtam, hogy írják ki a nevemet. És a klip hónapokig ment az MTV-n, és ott volt az én nevem is.


Én is akkor találkoztam vele először.

Na látja. Akkoriban kezdtem azt is, hogy híres embereket fotóztam az Egyperces szobrokkal. Rengeteget másolták a munkáimat. Akkor rájöttem, hogy a nyilvános művészetnek nemcsak a házak, az utcák, és a közterek a helyszínei, hanem a tömegmédia is. Sokkal több hasonló lehetőségem is lehetett volna, de visszafogtam magam.

Az ön munkái politikamentesek, ez egy tudatos döntés volt?

Igen, mert mindig úgy éreztem, hogy ha belekeverem az ostoba, napi politikát, azzal bemocskolom őket. A munkáimban van politika, de általánosabb érvényű gondolatokról, és nem arról a pártpolitikáról, ami itt van az országban.

Közép-kelet-európaiként muszáj volt megkérdeznem.

Pontosan tudod, hogy miről beszélek. A kétezres évek környékén, George W. Bush elnöksége alatt készítettem egy olyan sorozatot, aminek az volt a címe, hogy Instructions On How To Be Politically Incorrect (Utasítások ahhoz, hogy lehetsz politikailag inkorrekt), de azt kell, hogy mondjam, hogy nem volt jó. Túl direkt volt. Szeretek témákkal egy másfajta szinten foglalkozni. És ez egy nagyon alapszintű munka volt. Ma már nem tetszik.

A legújabb munkájában már nincsenek is tárgyak, csak egy füzet, amiből mondatokat kell felolvasni.

Imádom! A galériák mondjuk utálják.

Lehet már ennél absztraktabb a művészete?

Nem, azt hiszem, hogy itt a vége.

Július 5-én nyílik az Erwin Wurm: A szobrászat mint program című kiállítás a budapesti Ludwig Múzeumban, akiknek ez úton is köszönjük a lehetőséget az interjúra.

0 BSZ 2300
Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index