Vendel
7 °C
20 °C

Néha úgy érzed, mintha két valóság létezne?

Több infó

Támogasd a független újságírást, támogasd az Indexet!

Nincs másik olyan, nagy elérésű online közéleti médiatermék, mint az Index, amely független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra és a valóság minél sokoldalúbb bemutatására törekszik. Ha azt szeretnéd, hogy még sokáig veled legyünk, akkor támogass minket!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Erotikus, újbalos freskó, amin a NER kultúrharca találkozik a kommunistákéval

2018.08.03. 23:38
Nehéz bizarrabb eseményt elképzelni a NER-es kultúrharc közepette, mint ami a Ferenciek téri lakás cselédszobájában zajlott. A rendszerváltó értelmiség idős tagjai azért gyűltek össze a néhány négyzetméteres térben, hogy megünnepeljék az 1968-as eszmék szellemében született, közel ötvenéves szekkó restaurálását. (A szekkó ugyanaz, mint a freskó, csak száraz falra festik, nem nedvesre.)

A padlótól a plafonig kifestett szobában Lukács György, Mao és a partedlivel ábrázolt Marx képei keveredtek meztelen nőkkel, beszélő halakkal és a pop art villódzó mintáival. A szekkó helye is sokatmondó: az 1970-ben készült munka Kőszeg Ferenc szamizdatszerző, egykori SZDSZ-es politikus és Helsinki Bizottság-alapító magánlakásának egyik szobájában burjánzik.

Az amúgy családias esemény normális esetben nem lett volna több színes nosztalgiánál. A szekkóavatásnak váratlanul azonban aktualitást adott az Orbán Viktor által Tusványoson is emlegetett kulturkampf. A mű nem csak az ábrázolt balos ikonok miatt lett hirtelen nemkívánatos alkotás. Érdekes kapcsolatot teremtett a múlt és a jelen közt, hogy a megnyitó közönségéből többen ugyanúgy rajta voltak a kommunista rezsim feketelistáján, mint a NER közelmúltban közölt listáin. Bűnük mindkét korban ugyanaz volt: a központosított hatalommal szemben inkább a szabadgondolkodást és a szabadságjogokat támogatták.

Ezek után joggal gondolnánk, hogy a politikai és szexuális szabadságot hirdető szekkó 1970-ben valamilyen véresen komoly szervezkedés közepette készült. Tévedés. A szekkó közel ötvenéves történetéből inkább úgy tűnik, hogy a diktatúrák nem a kockafejektől tartanak igazán, hanem azoktól, akik mernek függetlenül élni és önfeledten bulizni. Ezek voltak a jellemzői a hatvanas évek végén Kőszeg Ferenc lakásában találkozgató társaságnak is.

Ebben az időben még semmi nem utalt arra, hogy Kőszeg később majd a Beszélő szerkesztőjeként, a demokratikus ellenzék tagjaként és az első szabad parlament képviselőjeként lesz ismert. Akkori tevékenysége inkább egy állandósult házibuli szervezőjének tűnhetett. Igaz, őt és társaságát nem a szimpla bohémia, hanem a kor terelte a dolce vita kényszerpályájára.

A társaság magja – Bence György és Kis János filozófus, Fodor Géza esztéta, Tímár Árpád művészettörténész, Ludassy Mária, Erdélyi Ágnes filozófusok, Pap Mária nyelvész – a kor reformlégkörében indított filozófiai szemináriumon találkoztak. Márkus György filozófus előadásai a kor fojtott levegőjű diktatúrájában forradalminak számítottak, mivel bírálták Marx munkáit, determinista világnézetét, és így a kommunista rendszer ideológiai alapjait kérdőjelezték meg. A szeminárium nem szimpla oktatás volt, hanem a kritikus értelmiség találkozóhelye is.

Az enyhülésnek végül a Magyar Néphadsereg 68-as, csehszlovákiai vendégszereplése vetett véget északi barátainknál és itthon egyaránt. A visszarendeződés ellehetetlenítette a szemináriumot is, a reformok elkötelezettjei pedig vagy fejet hajtottak a diktatúra előtt, vagy kivándoroltak, vagy saját köreikbe vonultak vissza. Ez utóbbihoz biztosított helyszínt Kőszeg Ferenc tágas lakása a Ferenciek terén (akkoriban Felszabadulás tér).

A külvilág szűkülő lehetőségeit a társaság a magánszférájában kompenzálta: a szellemi kapcsolatokat hamarosan baráti, szerelmi és szexuális viszonyok színezték. Létrejött egy olyan szubkultúra, amely a saját körein belül próbálta megvalósítani azt, amire odakinn nem volt lehetősége, azaz a szabad életet. A szabad élet pedig részben lakásszemináriumokból, részben házibulikból állt. Ezt fűszerezte Kenedi János ötlete: dekorálják ki dolgozószobáját, amelyet Bence Györggyel közösen béreltek Kőszeg lakásában.

A kor kilátástalanságát jelzi, hogy egy ilyen kósza ötletet is milyen komolyan vettek. Mivel a társaság elméleti szakemberekből állt, meghívták Kenedi egyik barátját, Kemény György grafikust, aki merész, bikinis nőket ábrázoló pop art plakátjai miatt akkoriban művészeti botrányhősnek számított.

A munkálatok 1970 őszén kezdődtek. A szombat esténként összegyűlők a kor tudatmódosító szerei, bor és zsíros kenyér fogyasztása mellett először megvitatták, aznap éjjel milyen ábra kerüljön a falra. A politikai vagy esztétikai eszmecserét követően Kemény György fekete festékkel megrajzolta a kiválasztott alak kontúrjait, kikeverte a szükséges színeket, majd valamelyik tudományos munkatárs kezébe nyomta az ecsetet. A feladata annyi  volt, hogy ne menjenek ki a vonalból.

Bár Kemény György az akkori nyugati kultúrában is forradalminak számító pop art stílust alkalmazta, a kivitelezés során hangsúlyt fektetett a szekkófestészet szabályainak betartására. Az ajtó két oldalára vázolta fel a donátorok, Kenedi és Bence arcképét. Vitára adott okot, hogy kik legyenek a fejük fölött megjelenítendő mesterek. Bence fölé végül Lukács került, Kenedi pedig ironikus gesztusként Trockijt választotta.

Kötelező elem volt még a szellemi vezető figurája, amely szerepre Marxot választották. Az alakot azonban idézőjelbe tette, hogy a filozófust öregen, partedlivel a nyakában ábrázolták az ajtóval szemközti főfalon. A rendszerkritikát azzal vitték a végletekig, hogy felfestették az akkoriban tiltott író, A Gulag szigetvilág című regénye miatt feketelistás Szolzsenyicin arcképét is.

A szoba leghangsúlyosabb pontjára, az ajtóval szemközti falra kezdetben a francia forradalom valamelyik alakját tervezték. De hogy ne csak férfiak kerüljenek be az eszmék szűk cselédszobájába, inkább egy kortárs, polgárjogi harcosnőt, Angela Davist szavaztak be. A mikrofonfrizurás fekete nő azzal vívta ki a nyugati és keleti értelmiség szimpátiáját, hogy Amerikában fekete terroristák állítólagos támogatásának vádjával próbálták elhallgattatni. Igaz, nem sokkal megfestése után gyorsan véget ért a szerelem, amikor Angela Davis személyesen Brezsnyevtől vett át egy kitüntetést.

Kemény György bravúrja volt, hogy a szekkó a politikusok és filozófusok arcképei ellenére sem vált ideológiai panoptikummá. A figurák körül ugyanis hullámzott a hippi lemezborítókról ismert pszichedélia, jin-jangokkal, óriásszájjal, csillagokkal és vibráló színekkel. De sokat dobott az összképen a tobzódó erotika is. A maszturbáló és a meztelen nő, a dugást ábrázoló vicces képregény, a Spermadent feliratú fogkrém a hetvenes években világszerte aktuális szexuális forradalom jelei voltak: pimasz felhívások a test felszabadítására, a nemiség felvállalására; az idejétmúlt eszmékkel való leszámolásra.

Közel félévnyi festés és házibuli után, amikor már bélyegnyi üres felület sem maradt, Kemény György körbenézett, majd azt mondta: „Már csak egy megcsavart, vízbe áztatott kifliszerűség hiányzik Marx mellől.” Mivel a művész vízióival senki nem szállt vitába, a társaság inkább azt próbálták kitalálni, hogy milyen apropóból fessenek vizes kiflit a falra. Végül a péksütemény helyett szeszélyesen görbülő, égő gyújtózsinór és bomba került a filozófus mellé.

A szekkót 1971 áprilisában adták át. A meghívottak, több mint kétszáz ember, kötélkordon mentén keringve tekinthette meg a szekkókat, akárcsak a Sixtus-kápolnában. A falakon látható volt mindaz, ami az akkori reformer értelmiséget foglalkoztatta. Mindaz, amiből valójában éppen kiábrándulni készültek.

Az esemény Kemény György performanszával zárult. A grafikus lefeküdt egy nejlonlepedő alá, és barátai a padlóval egyező színűre mázolták. Az alkotó szimbolikusan eltűnt, és csak a mű maradt a szobában. Így történt azonban a valóságban is. A grafikus többet nem látta a szobát, a szombati összejövetelek ritkultak, és abbamaradtak a lakásszemináriumok is. Elkezdődött a szamizdatos időszak, a lakást már a Beszélő szerkesztői látogatták, és az első szabad választás után szinte maga Kőszeg Ferenc is elfelejtette a raktárnak használt szobában porosodó szekkót.

A mű enyészetébe jelen sorok írója hozott akaratlanul változást, amikor a kétezres évek elején egy – már nem Kőszeg Ferenc által szervezett – házibuli hajnalán a kabátját keresve benyitott a szobába. A teljesen kor- és helyidegen, elképesztő aprólékossággal elkészített freskó annyira magával ragadott, hogy nappal is visszatértem.

Lefotóztam a szobát, majd interjúkat készítettem Kőszeggel és Keménnyel. Sietségemet az indokolta, hogy a szekkó akkor már látványosan rossz állapotban volt. Úgy tűnt, hamarosan csak ezek a dokumentumok emlékeztetnek majd az egyedi alkotásra.

Az interjúk azonban felidézték Kőszegben a régi emlékeket. A lakástulajdonos felismerve az eredetileg magáncélra készült mű értékeit, először elérte, hogy védetté nyilvánítsák azt, majd 15 évig próbálkozott, hogy restaurátort találjon a pergő vakolattal egyre szürkébbé váló alkotáshoz. 2016-ban végül a Képzőművészeti Egyetem restaurátor szakos hallgatói munkához láttak, és diplomamunka gyanánt másfél év alatt felújították a szobát. Kőszeg a megnyitón bejelentette, hogy az érdeklődők hamarosan heti egy alkalommal megtekinthetik a művet.

(A műről szeptember 21-én délután hatkor konferenciát tartanak a Fuga Galériában.)