Sziget, Sziget, minek is nőttünk meg?

Izrael fölött állok, a Negev-sivatagot keresem. Aztán a legnagyobb kikötővárost, utóbbi könnyű, Tel-Aviv-Jaffa, gyerekkoromban azért hívták a narancsüdítőt jaffának, mert onnan hajózták be a narancsot, magyarázta egyszer tatám. Bejárom az egész országot, mármint a zsidót, a Vörös-tengertől az északi sípályákig. A legnagyobb kikötőváros már Asdód, tudom meg, régen tényleg Tel-Aviv volt, de régen mindenki fiatal volt, én meg már öreg vagyok. Ha nem jöttem volna rá amúgy abból is, hogy a Szigeten a Civil Szigeten mászkálok a kocsmasor és a színpadok első sorai helyett.

A Jana víz 430 forint. Borravaló nélkül, de minek egy vízért borravaló? Persze rányomom az alapból beállított 10 százalékot, mire végiggondolom.

A szállópor intenzitásától egy ligetvédő már Baán László-kollázsokat vésne a kivágott fák törzsébe. De itt nincsenek ligetvédők, és most jöhetne valami liget-sziget átkötés, de az agyamat összezsugorítja a látvány, ahogy vikingek derék leszármazottai Mária Antoinette szettjében üvegből isszák a Kalinka vodkát.

Egy flittertetkós lány. Arca a Stark Treket idéző díszítéstől és a koktéllal kevert negyven fok közeli melegtől fénylik. Gorillaz-pólós barátnőjének a Bonobóról magyaráz, az közönyös arccal bólogat, úgy rátapadt a koktélvödörrel, mintha nem lenne holnap szívószál. Mondjuk nincs is, ma se, a szívószálellenes hangulat úgy sodorta el a Szigetet, mint Gerendait egykor a pozitív nullszaldós értékelés.

A flittertetkós lány már ott tart, hogy Bencével vége, és hogy az apjáék végre. Valamelyik színpad felől ebben a pillanatban olyan hangrobbanás éri el az ezerforintos pizzaszeletre váró sorunkat, hogy nem tudom meg, az apjáék végre mit.

Tizenhét-tizennyolc éves lehet, a barátnője is. Öreg vagyok, Garaczi könyve jut eszembe, minek is nőttem meg. Az apjáék lehetnék, ha huszonévesen kicsit felelőtlenebb csajom lett volna. Ha lett volna csajom. Hátul nyitott blúza a mellét, nadrágja a fenekét mutatja inkább, mint elrejti, ezeken kívül veríték, lábszárra tekert pántos szandál, lábán az ipari mennyiségű por a viselete.

Az Izrael-teszt után jöjjön az EU, az előbbin tízből kilences teljesítményt hoztam, az itteni totón csak 10-est, de legalább bevésődött, hogy májusban új Európai Parlamentünk lesz, az Örömódát kezdi játszani lelkemben a taslit és kokikat kapott Brüsszel. Majdnem annyi idős vagyok, mint az európai vámunió.

Nem sokkal később a Petőfi–Volt sátor, koncertek az én úgynevezett kultúrkörömben. Ismét előadom a furcsa, dimenziókapukon átnyúló mozgásomat, amit én táncnak nevezek, kislányom apja lúzerségének. Régen pogóztam itt, ma már a könnyed mozgás is elég ahhoz, hogy szó bennszakad, hang fennakad, térdem reccsenik, talán a medialis meniscusom testének középső harmadában lévő radial irányú szakadás, talán a három és fél centis ciszta jelzi, hogy megöregedtem. Minek is.

Az asztalnál négy különböző nemzetiség képviselői, hangos franciák spanyol churrost cuppogtatnak, folyóssá részegedett skandináv lányok szemeznek velük, mellük szinte kibucskándozik abból a valamiből, amit ruhaként hordanak. És egy magyar pár. Veszekedésük díszlete a lány elfolyt szemfestéke és a srác indulattól megfeszült arca, eszembe jut a Pocok presszó előtt pár éve elcsípett párbeszédfoszlány, pontosabban egy – szintén kisírt szemű – tinilány magyarázkodása, hogy „nem akartam lefeküdni vele, csak szétcsúszott a lábam”, itt is hasonló súlyú lehet a dráma. A legény végül földhöz vágja dobozos sörét, és elindul rogyadozó lábakkal, de csak két lépésig állja diadalmasan a gravitáció ostromait.

ME&EU – tudtam? Nem. Mégis, mit adott nekünk Brüsszel? Vízvezetéket, csatornázást, Mészáros Lőrincéket, gyógyászatot, oktatást. És a bor, az nagyon hiányozna. A bolgárok voltak vagy lettek uniós elnökök? Egy bolgár zászlós néger srác egy ukrán zászlós lánnyal csókolózik, ahogy a blúz alá csúszik a kéz, biztosra vehető a keleti nyitás.

Menekülőre fogjuk, az Aldi előtti sor olyan, mint amikor 1984-ben a nagyváradi Galileo Galilei lakótelepre húsáru érkezett, csak itt benn a polcokon más is van, mint zöldbabkonzerv és Ceaușescu-könyvsorozat. Egyszer csak a Ticketswap Music Boxhoz jutunk, akkora térben zenélnek páran, mint a nagyszínpad kivetítője, a programból visszakutatva úgy tűnik, a dél-afrikai Sean Kochék, olyan, mintha Al Bano és Romina Power kicsit countrysabbá venné a hangot.

Hot dogot vegyünk 1050-ért, pizzaszeletet 990-ért vagy valami tésztát 1990-ért? Mindegy, egyik se jó, egyikkel se lehet jóllakni. Az autóscsárdás logikája itt is működik, ahhoz a kajáshoz, akinél senki nem áll, nem érdemes beállni. De mondjuk ahhoz se, ahol meg tömegek vannak.

Az utazó vidámparkban hatgondolás mini óriáskerék, lehet, hogy egy jól fejlett traktornak vagy locsológépnek valahol Mezőtúr környékén, nagyobbak a kerekei. Nekem való méret, legalábbis határeset, egy hete anyám padlásáról is alig mertem lemászni az összecsukható alumíniumlétrán. Spicces lányok sikongatnak, nevető arcon csillan a flittertetkó. Ez az idei sziget hóbortja a por és a lehetőleg-nem-adunk-szívószálat mellett. Célbadobunk, horgászunk, kalapot a fejekre, csak valami békebeli cseh filmzene hiányzik. Vagyis valószínűleg csak nekem. Minek is nőttem meg.

Ugrás 8 méterről, 1200 forint. A Hungarocontroll tavaly még ingyen csinálta, imádták, most melléküzemág épült rá. Két ugrás már csak 2000 forint. Meglökhetjük a kecskét egy ezresért, lökjük, mint a veszekedős fiú, ő sem küzd sokáig a gravitációval.

Before I die fal. Világbéke, világutazás, világegyetemisták. Szívek, nevek, fantáziátlan szövegek. Pecsét a szitizen útlevélbe.

A csapolt sörhöz re:pohár jár 450-ért. Repedt kijelzős iPhone a porban, a talált tárgy leadása után egy leszünk a sziget tízezer puzzle darabjából. A telefon lemerült, mi is.

Az A38 sátor zsúfolásig megtelt, az oldalai felhajtva, valami egykaptafára szóló zene megy. Egy sátorral odébb a Bëlga, épp a Nemzeti hip-hop szól – egy humorát vesztett államtitkár simán betolná az óvodai népnemzetnevelési programba –, ugrálnak rá a csillámtetkós lányok. Ez egy 16 éves szám, én meg már öt évvel korábban elmaradt Prodigy-koncertre mehettem volna szigetezni olyan napijegyáron, amiből most egy sör jön ki. Hányan vannak itt, akik akkor még nem? Minek is nőttem meg?

A HÉV-en egy lány átadná az ülőhelyét. Minek is?

(Borítókép: Szilágyi Anna / Index)