Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKulka János fellép a Szegedi Szabadtéri Játékokon
Nyáron az Újszegedi Szabadtéri Színpad Molière-komédiájában, a Don Juanban játszik Kulka János. A megújult játszóhely első produkcióját 2019 júliusában mutatják be. Néhány hete jelentették be, hogy több mint két és fél év kihagyás után Kulka a Dollár Papa Gyermekei nevű független alkotói csoport január végi bemutatójában tér vissza a Trafóban, ahol Móricz Zsigmond Árvácska című regényének Ördög Tamás által rendezett adaptációjában játszik majd. Most az is kiderült, hogy nem egyszeri alkalomról van szó, a színész más előadásokban is látható lesz majd.
Szegeden Don Juant Jakab Tamás, az elcsábított apácát, Donna Elvirát, aki inkább választotta Don Juant férjnek, mint a zárdaéletet, Csákányi Eszter játssza. Kulka a meggyilkolt Kormányzót és kőszobrát alakítja majd. Az előadásban szerepel Bodrogi Gyula is.
Kulka János két és fél évvel ezelőtt kapott stroke-ot, ami többek közt a beszédét is érintette, az agyvérzés következtében ugyanis a beszédközpontja is sérült. A színész azóta logopédusa segítségével mindent újratanult, ennek nehézségeiről több interjúban beszélt korábban.
Augusztusban, a stroke után adott első interjújában még arról beszélt, soha többet nem szeretne színpadra állni. Azóta láttuk egy szöveg nélküli filmszerepben, Ujj Mészáros Károly X – A rendszerből törölve című filmjében. Most úgy tűnik, hogy jövőre a színpadra is visszatér.