Norris feleségével együtt vesz részt a Baptista Szeretetszolgálat karácsonyi jótékonysági rendezvényén szombaton a Papp László Sportarénában. A színész maga is baptista, és szívesen vesz részt a gyűjtésben, aminek lényege, hogy a karitatív szervezet cipősdoboz méretű ajándékokat gyűjt a rászoruló gyermekeknek. A rendezvény teljes bevételét jótékony célra fordítják a szervezők. Nem ez az egyetlen jótékony cél, ami mögé/mellé Norris odateszi a pörgőrúgást, saját alapítványát rászoruló gyerekek megsegítésére hozta létre feleségével, Genával, és évente több más ügyet is felkarolnak.
Ez egyébként messze a legmenőbb dolog annak az embernek az életében, aki küzdősportos pályafutása során csak tízszer kapott ki (183 győzelem és 2 döntetlen mellett), és aki van annyira tökös, hogy ha már a filmjeiben gépfegyverrel rohangál, akkor a magánéletben nem vizet prédikál, és más akcióhősökkel ellentétben nem határolódott el a fegyvertartástól, csak annak ésszerű korlátok közé szorítását propagálja. Aki élőben szeretné látni Norrist, ahogy az Arénában jótékonykodik, vehet jegyet elővételben is, de nagyon rohannia nem kell, mert a holnapi eseményre még bőven van hely, ezer forintos és 19 900-as is.
Hálás vagyok, hogy végre eljuthatok Budapestre, és nagyon várom már a találkozást a rajongóimmal. Bízom abban, hogy sokukkal együtt imádkozhatok majd a gálán.
Norris egyébként a Story magazinnak adott exkluzív interjút, amiben elmondta, hogy
- A budapesti előadás arról szól, hogyan tért meg, mi volt az életében a fordulópont.
- Tud arról, hogy iszonyú mennyiségű vicc született róla, röhög is rajtuk. Kiemelte azt, miszerint ő már elszámolt a végtelenig. (Kétszer.)
- Hallotta, hogy hidat akartunk róla elnevezni, és hogy sokáig vezette is a szavazást, de az utolsó pillanatban a politikusok keresztbe tettek neki. (Ez nem pont így volt, de én ugyan nem fogok vele vitatkozni, a szerk.)
Azt hiszem, ha most ott leszek, elmegyek arra a hídra, és átnevezem magamra!
Az út mellé extra speciális biztonsági intézkedések dukálnak, lezárt szállodai folyosók, surranópályás ki- és bejutás az álnéven foglalt szobába, folyamatos orvosi felügyelet, a kajánál még extraspeciálisvipebb óvintézkedések, mert a felesége másfél éve allergiás rohamot kapott, és, ahogy azt a Nők Lapja Cafe irja, a gyógykezelés 4 hónapja kétmillió dollárba fájt - Norris azóta NAGYON megnézi, mit ad enni az asszonynak.
Ahol még ESETLEG el lehet csípni egy homályos kép erejéig az az adventi vásár lehet, a Cipősdoboz-várnál, illetve az újpesti Jégpalotában hétvégén sorra kerülő kyokushin Európa-bajnokság, ahová a szervezők NAGYON SZERETNÉK, ha elmenne, de erre semmi garancia.
A Baptista Szeretetszolgálat 2004-ben indította útjára karácsonyi Cipősdoboz akcióját, amelynek célja a rászoruló, árva, nagycsaládos, vagy beteg gyerekek karácsonyi megajándékozása. A 15. Cipősdoboz akció során országszerte csaknem 300 gyűjtőponton várják a gyerekeknek szánt, ajándékokkal megtöltött dobozokat az adventi időszakban. A kezdeményezésnek köszönhetően az elmúlt években négy országban hatszázezer rászoruló kisgyermek ünnepét tudta a szeretetszolgálat szebbé tenni, idén pedig még nagyobb sikerek elérése a cél.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!