1909-2018: dél-pesti transzformátor állomásból elhagyatott raktár, később bank tulajdonában álló, majdnem lebontott épület, amit aztán befoglalt egy francia művészkollektíva. A ház végül a Fővároshoz került, majd megnyitott a Trafó. Az épület sokat változott, és szerintünk még fog is.
Az első fejezetet a Trafó épületének és környékének szántuk. Megismerhetitek a több száz éves történetet és elmondjuk azt is, mi az a transzformátorház. Bemutatunk számotokra ismeretlen tereket, megmutatjuk, hogyan kerültek fel a betűk a homlokzatra és elmondjuk, hogy a ’90-es évek elején miért épp ezt a helyet találta meg a Trafó alapító igazgatója, Szabó Gyuri.
A művészeti projekteknek helyet adó Trafó története a francia Rézonances csoporttal indult. Az anarchista kollektíva 1991-ben a Francia Intézet segítségével jött Budapestre nyári fesztivált csinálni. A ‘80-as években innovatív, kompromisszumot nem ismerő művészcsoportok előszeretettel kutattak fel elhagyatott ipari épületeket, Nyugat-Európában ez ismert gyakorlat volt. A Rézonances tudomást szerzett az akkor a Hitelbank tulajdonában álló elhanyagolt, üres ferencvárosi épületről. Innen nem kellett sok, hogy berobbantsa a környéket. A hír, hogy művészek elfoglaltak egy liliom utcai házat, hamar bejárta az alternatív és az underground budapesti köreit. Így hallott először az ingatlanról az akkoriban magyar alkotóknak próbahelyszínt kereső Szabó Gyuri is.
„Tárva-nyitva állt, terei szabadon bejárhatók voltak. Lemértem az egész épületet. Még ma is emlékszem, a levegőben egy kiszuperált autóbusz lógott egy daru kampóján”
A Trafó környéke nem volt mindig annyira beépítve, mint akkoriban. A 18. században még korábbi majorságokból átalakuló zöldövezetes területek nyúltak el egészen a Ráday és a Lónyai utcák magasságáig. A virágok miatt kapta a nevét a mi utcánk, a Liliom, és ezért van a környéken Bokréta és Viola utca is. Ez az anno a városkapun kívül eső terület Pest, Buda és Óbuda egyesítésekor, 1879-ben kapta meg IX-es budapesti sorszámát, nevét pedig még I. Ferenc 1792-es trónra lépésének köszönheti.
A Soroksári út és a Vágóhíd utca közötti nagyobb részen, ahol a Trafó is van, mezőgazdasággal kapcsolatos ipari épületeket húztak fel, például malmokat vagy lovardát is. 1893-ban aztán megindult az áramszolgáltatás. A feladatot vállaló magáncég, a Budapesti Általános Villamossági Rt. (BÁV) a váltóáram egyenárammá alakításához összesen öt trafóházat építetett. Az akkor még külvárosinak számító dél-pesti állomás, ami később a Trafó lett, papíron eredeti funkciója szerint 1960-ig, valójában 1945-ig működött.
Mi a trafó?
A transzformátor olyan gép, amely átalakítja a váltakozó áramú villamos teljesítmény feszültségét és áramerősségét. A találmányt Déri Miksa, Zipernowsky Károly és Bláthy Ottó Titusz szabadalmaztatta 1885-ben. „A (...) transzformátor szó megőrzése kézenfekvőnek tűnt, mert tömören fejezi ki törekvésünket Budapest kulturális életének modernizációjára. Transzformálni, hatni, és az átalakítás szándékával jöttünk létre” – írta Szabó Gyuri egy 2008-as visszaemlékezésben. A „trafó” szlenges hangzása szintén jól jött, és még a külföldiek is majdnem ki tudják mondani. A „Kortárs Művészetek Háza” bővítés később érkezett, hogy rögzítse a ház profilját.
1992-ben, sok tulajdonosváltás és tárgyalás után a Főváros vette meg végül a házat. A Fiatal Művészek Klubja (FMK) jogutódjaként elkezdődhetett a Trafó kialakítása és az épület átalakítása. Az épületben lassan beindult az élet, először az eredeti elképzelések szerint főleg próbák mentek benne. Az első alkalom, mikor nagy tömeg előtt mutatkozott be sokféle művészeti esemény, a Budapesti Búcsú programsorozathoz kapcsolódott Máté Péter és Szalai-Szabó István szervezésében.
A Trafó kívülről eredetileg vakolt homlokzatú, két sorban ablakos mezőkkel. A ma jól ismert téglás, ipari szecessziós stílus csak a Bauhaus terjedésével érkezett. A kezdőcsapat igyekezte megőrizni az épületnek ezt az eredeti, ipari jellegét. A „Trafó” felirat először az előtetőn volt, csak 2009-ben került fel függőlegesen, az „a” betű például majdnem fordítva. Belül a Trafó máig is kitartó fekete és szürke színezése egyszerre segíti a befogadó összpontosítását és az alkotó önkifejezését.
Az épület szerkezete sem változott az eredeti trafóház kialakításához képest, az a kezdetektől kettős. A egyik rész a gépteremből alakult át, ez ma a színpadot és nézőteret is magába foglaló Nagyterem (alatta a valaha súlyos trafókat tartó vaskos oszlopokkal tagolt Klubbal). A másik részt az akkumulátorok tárolására tervezték, ezért épült meg a kisebb terekből álló, többszintes házrész. Ez most az a lépcsőzős oldal, amiben az öltözőket, a mosdókat és a Stúdiót találjátok.
Most viszont mutatunk olyat is, amit még nem láttatok: a Trafó Nagytermét a technikusok szemszögéből, a próbákra is használt Stúdiót, a backstage öltözőjét, az iroda feletti tetőteraszt és a Galéria liftjét.
