Ezek voltak a legjobb magyar épületek idén

1. Budai Városháza

Az intézményes műemlékvédelem gyakorlatilag megszűnt az országban, de jó projektek azért még vannak. A listánkon két helyreállítás is található, sőt a Szentháromság téri Budai Városháza mindjárt az első helyre került, de a margitszigeti Palatinus Strandfürdő vagy a budajenői műemlék magtár rekonstrukciója is csak hely hiányában maradt ki.

A régi városháza a török kiűzése után az első barokk középület volt a visszafoglalt Budán, és a vári házak többségéhez hasonlóan vaskos monográfiát lehetne írni az építéstörténetéről. Valóságos épület-palimpszeszt, amelyben a különböző korok rétegződnek bonyolultan  egymásra, néhány igazán karakteres részlettel, mint Pallasz Athéné szobra a sarkon, az oroszlángyámos zárterkélyek vagy az egykori kápolna kis harangtornya a tetőn.

Az elmúlt évtizedekben megszürkült palotát a Magyar Tudományos Akadémia használta, majd a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítványa állította helyre. Az emeleten az alapítvány irodái és oktatási helyiségei kaptak helyet, a földszint és a pince viszont most először be- és átjárható lett a nagyközönség számára. A Bölcs Várnak elkeresztelt kulturális központban van könyvesbolt, kávézó, étterem, galéria és érmekiállítás is.

A felújítást tervező Hetedik Műterem a műemlékhez példamutató érzékenységgel és mértéktartással nyúlt hozzá. Ahol kellett, rekonstruáltak, például újranyitották a korábban befalazott Úri utcai kocsibejárót. Ahol kellett, felszínre hozták az eltakart részleteket, például a falakban rejtőző vaskos, középkori pilléreket, vagy az egykori tanácsterem sérült freskóit. Ahol kellett, kortárs eszközökkel mutatták meg a múltat, például a Szentháromság utcára nyíló egykori sikátor ívének körvonalait a vakolatban. És ahol muszáj volt, ott beletettek valami újat, például a két belső udvar lefedésénél, ami az új funkciókhoz feltétlenül szükséges volt.

A kihelyezett magyarázótáblák és a megmutatott részletek "összeolvasásával" az épület egész története rekonstruálható, de mindez mégsem válik didaktikussá, nem érezzük úgy, mintha valaki egy egész tankönyvet akarna letuszkolni a torkunkon. A Budai Városháza épületét alaposan "átforgatták", történetisége azonban megerősödött, és többet mutat meg magából, mint valaha. A felújítást a rangos Mies van der Rohe-díjra is jelölték. (Az épületet az Urbanista részletesen bemutatta egy közös bejárás keretében Szabó Levente tervezővel.)

tervező:   Tolnai Zsolt, Terbe Rita, Biri Balázs, Szabó Levente, Alkér Katalin, Bartha András – Hetedik Műterem Kft.

2. Konténerház

Hihetetlenül szelíd és kedves épület Csupor Anna lakberendező saját családjának tervezett lakóháza; olyan szelíd és kedves, amilyennek minden természetben elhelyezett, zöldövezeti háznak lennie kellene. De e felszín alatt, akárcsak a felületet borító hőszigetelt thermowood burkolat alatt, ott rejtőzik az acél keménysége, és egy merészen, radikálisan újszerű szemlélet az építés értelméről, a fenntarthatóságról, a technológiai civilizációról, az eldobhatóság egész életünket meghatározó, romboló kultuszáról. Nagyon okos ház ez, de egyáltalán nem kérkedik vele.

Öt hajózási konténerből áll, amelyek közül az egyik önálló vendégházat alkot, a másik négy összenyitva lett családi otthon; a két egységet egy átjáró kapcsolja össze, és az emeletet körbeölelő terasz egészíti ki. A hőszigetelt nyersfa burkolatnak köszönhetően a házon kívülről egyáltalán nem látszik, hogy konténerekből áll, a tervező nem akarta egy trendi, de rideg ipari esztétika oltárán feláldozni az otthonosságot. Eltakar, mert tudja, hogy az "őszinteségnél" fontosabb az élhetőség.

A konténeres építkezés lényege úgysem a látható acélfal, hanem az egyszerűség, az olcsóság és a modularitás, valamint az a tény, hogy ezek a kiszolgált tárolók újrahasznosíthatók, és egy új funkcióban a bennük rejtőző anyag és energia még évtizedekig jól szolgálhatja az emberiséget (hogy ilyen nagy szavakkal éljünk). A konténerház a budai hegyek zöldövezetében épült fel, egy meredeken lejtő, fákkal sűrűn benőtt telken. A telepítése a lejtő peremén a lehető legkevesebb helyet veszi el a zöldtől, a legjobb benapozottságot biztosítja és a legkevésbé változtatja meg a természetes terepviszonyokat. Ezt akkor tudjuk értékelni igazán, ha belegondolunk, hogyan szokás manapság villát építeni az ilyen típusú telkeken: hatalmas földmunkával, mesterséges rézsűket és teraszokat létrehozva, alig egy-két fát mutatóba meghagyva. A Konténerház szelíd belesimulása a természetbe példamutató gesztus - és ez a telepítési gyakorlat messze nemcsak konténerekből épült villáknál lenne alkalmazható. Nem véletlen, hogy a Média Építészeti Díján idén ez az alkotás kapta meg az Index különdíját.

tervező: Csupor Anna

3. Tours-i Szent Márton-plébániatemplom

Amikor az építészek a közelmúlt alkotásaihoz nyúlnak, elég gyakran alkalmazzák a „talált tárgy megtisztítása” módszert: leszednek mindent a házról, ami zavarja az áttekinthetőségét, új burkolatokkal és nyílászárókkal látják el, és általában azt feltételezik, hogy létezik egy olyan lényegi tervezői gondolat, amelynek érvényesülését gátolják a túlzottan korhoz kötött, elavuló részletek. Ez történt a Hungária körúti Groupama székház, a Széll Kálmán téri metrókijárat, vagy most legutóbb Szabó István vizafogói temploma esetében. Kétségtelen, hogy ezek a megtisztított épületek sokkal jobban néznek ki, mint eredetileg.

Szabó István tervezett legalább néhány szerethető házat egy olyan korszakban, amikor a szocialista Magyarországon tényleg nem sok minden épült, ami utólag vállalható lenne. (Aki többet akar róla tudni, annak ezt a cikket ajánljuk.) Idős korában főleg templomokkal foglalkozott – az egyházi építészetben szabadabban lehetett kísérletezni, mint a nagy állami tervezőcégeknél –, legutolsó műve a Váci út és a Fáy utca sarkán álló Tours-i Szent Márton-plébániatemplom, ami 1986-ra készült el. És mostanra annyira elavult mind funkcionálisan, mind épületgépészetileg, és részben esztétikailag is, hogy eljött az emlegetett letisztogatás ideje. Noha az eredeti épület tömege jórészt változatlan maradt, az eredmény mégis inkább tekinthető új, önálló építészeti alkotásnak.

A templom téri helyzete meglehetősen szerencsétlen: egy forgalmas sarkon áll a zajos, hektikus Váci úton, egy irodaház ölelésében. Korábban elő- és hátsókertek övezték, és sajátos módon liturgikus terét egy magas lépcsőn lehetett megközelíteni az oldalsó-hátsó sarok felől, mivel a földszintet a plébániahivatal foglalja el. A legnagyobb változás ennek a lépcsőnek az elbontása volt, amit az akadálymentesítés igénye is megkövetelt. Helyette belül készült új lift és lépcső, ami maga után vonta mind a földszint, mind a templomtér teljes átfogalmazását. A Váci út felől az eredeti tömeghez tapadó bővítés készült, ami a harangházat is magába foglalja.

Az irodaházak között korábban elvesző templom így megvastagodott, monolitikus tömege a lépcső és az oldalkert takaró növényzete nélkül jobban érvényesül. Ezt a hatást a vakító fehér travertinburkolat is fokozza: mintha egyenesen egy római külvárosból repült volna ide a Váci út sarkára. Az átépítés elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége által odaítélt Év Háza-díjat középület kategóriában.

tervező:  Berecz Tamás, Batári Attila – B+B Műterem Kft.

4. Szépművészeti Múzeum

Az olyan meghatározó, emblematikus épületekről, mint a Szépművészeti Múzeum, azt gondoljuk, hogy ismerjük őket. Ez azonban többnyire csak illúzió. A Szépművészeti Múzeum látszólag egészen szerencsésen vészelte át az építése óta eltelt, viharos évszázadot, legalábbis nem dőlt teljesen romba, nem modernizálták radikálisan, nem bontották le és építették újjá. Reprezentatív terei többé-kevésbé megvoltak - és ami nem volt meg, annak létezéséről a mostani felújításig a látogatók többsége nem is tudott.

Éppen ezért volt lélegzetelállító élmény sokak számára, amikor idén először beléphettek az 1945-ös háborús károkat hatvan évig őrző, mindeddig raktárként használt Román Csarnokba. Ez Budapest millenniumi építészetének egyik leglátványosabb alkotása, igazi Gesamtkunstwerk freskókkal, szobrászati díszítéssel, festett rabic-stukkó mennyezettel. Nem sok mindenre lehet használni partikon és fogadásokon túl, nem éppen funkcionális múzeumi tér - de látogatói élménynek páratlan.

A múzeum rekonstrukciója azonban messze több volt egy mégoly látványos csarnok újjászületésénél. Méltatlanul hasznosított terek kapták vissza az eredeti szépségüket (Michelangelo terem, Schickedanz terem, második emeleti kabinetkoszorú), az épület nagyobb része megújult műszakilag (épületgépészet, klimatizáció, tetők), új kiállítóterek jöttek létre, és egy kortárs földalatti bővítés is megvalósult, ahol végre van tágas ruhatár, vannak rendes mosdók és az ilyen múzeumoknál ma már alapelvárásnak számító kávézó és étterem. A megnyitása után pár nappal a ház már olyan benyomást keltett, mintha mindig is ilyennek ismertük volna - egy felújításnál ez egyértelműen a siker jele.

tervező: Mányi István

5. Dörgicsei vendégház

Ha azt mondjuk, hogy idén az Év Háza-díjat egy zsúptetős Balaton-felvidéki vendégház nyerte el, a legtöbben valószínűleg valamilyen édeskés, régieskedő épületre gondolnak, afféle felnagyított, szteroidos parasztházra, ami a tájegység egyébként valóban nagyszerű népi építészeti hagyományait próbálja jól-rosszul utánozni.

A kisdörgicsei Portus Home Vendégház nem ilyen épület, pedig nádtetős is, oromfalas is, fehérre meszelt is, szóval hordozza azokat a legfontosabb formai jegyeket, amelyek a magyar népi építészeti hagyomány lényegét jelentik. És jó, hogy hordozza, mert ennek köszönhető, hogy ez a ház annyira otthon van a tájban, ahogy többnyire csak a történeti épületek tudnak otthon lenni. Ha bárkinek megmutatjuk a fotóját, egyből magabiztosan rávághatja: ez valahol Magyarországon van. Kovács D. Barnabás vendégháza ugyanakkor világosan kortárs alkotás, amiről a látni engedett szerkezetek, a tágas, átjárható, világos belső terek, a fapallós oldaljáró és a talajtól való enyhe elemeltség egyaránt tanúskodik.

A szerény méretű,egyáltalán nem hivalkodó, de nagyon átgondolt épület azokat az alapkérdéseket teszi fel, amikről a kortárs lakóházépítészetnek szólnia kellene: mit jelent a hagyomány? Hogyan lehet - és hogyan nem lehet - folytatni? Mit jelent az illeszkedés? Mi tesz egy házat otthonossá? Hogyan teremthető harmónia a múlt utánzása nélkül?

A vendégház két egységből áll, magából a lakóépületből, amely nyugat felé - ahol a parasztházaknál a tornác szokott lenni - megnyílik a kertre, és homlokzatát 1,4 méteres távolságra szabályos ritmusban elhelyezett fa tartópillérek között elhelyezett, hátrahúzott üvegtáblák alkotják, és a ház mögött egy fedett teraszból, amely pont ugyanilyen szerkezetű, csak a kitöltő üvegfal hiányzik. Ez az átmeneti fedett-nyitott tér jó időben a lakás részévé válik, és erősíti a belső tér kapcsolatát a kerttel.

"A tulajdonossal közös koncepciót építettünk fel, amelynek első szakaszában olyan fogalmak meghatározásával indult a tervezés, mint a természetközeliség, az elvonulás-feltöltődés, egyedi látvány és életérzés", írja saját házáról a tervező. A következő fázisban a Balaton-felvidékre jellemző építészeti archetípusok tanulmányozása következett, amelyekben Kovács D. Barnabás az első modern építészetfilozófus, Marc-Antoine Laugier őskunyhójának alapformáit ismerte fel. Minden építészet ezzel a primitív kunyhóval kezdődik - és a jó építészet sokszor ehhez igyekszik visszatalálni.

tervező: Kovács D. Barnabás

6. Budafok kocsiszín

Valami nagyon sárga jön szembe az emberrel, ahogy bámul ki a szürke és végtelen Fehérvári útra, amelynek ezen a külső szakaszán mutatóba se nagyon találni semmit, ami látványra kellemes lenne. Ezek a nagyon sárga vitorlák pont úgy sárgák, mint ahogy a pesti (bocsánat, budapesti) villamos sárga, és messziről hirdetik, hogy ez a csarnok villamosok tárolására, szerelésére, takarítására épült. Remíz tehát, és ebben az a különleges, hogy Budapesten legalább száz éve, az első világháború óta nem épült igazi villamos kocsiszín, tehát egy halott, pontosabban tetszhalott épülettípust kellett feltámasztani, és kortárs módon újrafogalmazni.

A Budafok kocsiszín teljes átépítését az tette szükségessé, hogy néhány évvel ezelőtt a főváros új villamosokat vett, spanyol CAF-kocsikat, amelyek szélesebbek és hosszabbak voltak az addig közlekedő típusoknál. Ezeket az új járműveket már sehogy se lehetett volna betuszkolni az itt állt 1899-es kocsiszín téglaépítésű csarnokaiba, ezért a telep nagy részét le kellett bontani. Kár egyébként, mert festői látványt nyújtott, de a tervezők mutatóba egy rövidke csarnokot megőriztek belőle a nosztalgiavillamosok tárolására. (A régi remíz nosztalgikus világát ebben a galériában örökítettük meg.)

Az új remíz lehetett volna egy nagy fémdoboz, és akkor most nem írnánk róla. A kerületi főépítész azonban visszadobta az első, sivár tervváltozatot, és azt mondta, ez a pont Újbuda déli kapuja, ahol elvárható valamiféle építészeti minőség. Második nekifutásra aztán megszületett ez a karakteres, praktikus, a szűkös telket teljes mértékben kitöltő, meglepően összetett építmény. Az új remíz látszólag egyáltalán nem akarja utánozni az elveszett, hagyományos régi kocsiszín megjelenését: külső burkolata tégla helyett fémlemez, és nem önálló csarnokokból áll, hanem egységes épületet alkot. Ha azonban alaposabban megnézzük a térszervezését, az egymás mellé sorolt csarnokok rendszerét, és az erre merőleges tetőhajó-rendszert, rájövünk, hogy ez majdnem ugyanaz, mint a régi ház, csak sokkal praktikusabban kitalálva. Az új Budafok kocsiszínben a legnagyobb truváj az, hogy a "budapesti remízség" lényegét viszi tovább, vadonatúj köntösben.

tervező: Takács Ákos - CÉH Zrt.

7. Bence-hegyi kilátó

A Velencei-tó fölé magasodó, csúcsos formájú Bence-hegy csak 210 méter magas, de fekvésének köszönhetően nagyszerű kilátás nyílik a tetejéről az egész környékre: a nádas szigetekkel tarkított tóra, a partot kísérő üdülővárosokra, a Velencei-hegységre, a dombok között megbújó Nadapra, és kelet felé a szelíden hullámzó síkságra. A hegyre kilátó kívánkozik, de évtizedekig kellett várni a panorámához méltó építészeti alkotásra.

1965-ben egy kiszuperált olajfúrótornyot telepítettek a hegy tetejére, és ez évtizedekig ellátta a feladatát, de a 80-as évek végére életveszélyessé vált, és a Néphadsereg felrobbantotta. Azóta mindig is akartak a velenceiek egy újabb tornyot, voltak pályázatok és tervek, de megépíteni soha nem sikerült, a Bence-hegy 30 évre torony nélkül maradt.

Megérte várni, mert annyira karakteres alkotás született, ami a magyar kilátótörténetben - már ha van ilyen - a legjobbakkal egyenértékű, és mindenképpen a legeredetibb. A 20 méter magas, lőtt beton szerkezetű toronyépítmény nagyon sok mindenhez hasonlítható: kibomló virág, növénymagonc, fosszília - de mindenképpen valami természeti képződményt, ősformát idéz, mintha nem egészen emberi alkotás lenne, hanem a hegyből magából nőtt volna ki. Ez a formai kivételesség nem öncélú, egyrészt szükség volt rá ahhoz, hogy a torony messziről felhívja magára a tóparton napozó vagy az autópályán hasító utazók figyelmét, és legyen késztetésük felmenni a hegyre, másrészt valamiképpen megjeleníti a Velencei-hegység geológiai kuriozitását, ősrög voltát is.

tervező:  Kruppa Gábor, Merkel Tamás

8. Lombhotel Noszvaj

A noszvaji lombházak együttese olyan nyilvánvalóan jó és szerethető építészet, hogy azt magyarázni se nagyon kell. A tervezők feladata egy romantikus, négycsillagos színvonalú szálláshelyekből álló üdülőtelep kialakítása volt a Bükk alján, a Síkfőkúti tóra néző meredek, erdős hegyoldalon. A noszvaji Síkfőkúti tó afféle helyiérdekű üdülőtelep, nem országosan ismert, de elég kellemes. Az elmúlt években több vendégház és hotel is települt a kisméretű, szép természeti környezetben fekvő mesterséges tavak mellé.

A befektetőt a józan üzleti számítás vezette, amikor valami különlegeset rendelt, mert a négycsillagos ár önmagában, egy sima vendégház esetén talán akkor is túlzás lenne itt, ha egyébként megvan minden, ami szolgáltatásként ennél az árszintnél kötelező (jacuzzi, minikonyha, szauna ésatöbbi). Ha azonban mindezt lábakra állított, skandináv hatású faházakban kínálják az erdő közepén, ahol a tóra néző kilátás madárcsicsergéssel és bólogató zöld lombokkal párosul, és a szálláshelyek deklaráltan kétszemélyes kialakításúak - akkor az tényleg elég romantikus környezet ahhoz, hogy a párok mélyen a zsebükbe nyúljanak egy felejthetetlen este és reggel reményében. Egyszerűbben fogalmazva: igen, itt lesz szex.

A négy luxus-párosodókabint egy vízmosás két oldalára telepítették, és akárcsak a Konténerház esetében, itt is hangsúlyozni kell, hogy ez a telepítés mennyire tiszteletben tartja a telek adottságait, mennyire semmit nem változtat a természetes hegyoldal terepviszonyain és növényzetén. A négy épület emeleti lakórésze teljesen egyforma, egységesen 27 négyzetméteresek, ami éppen elég kicsi ahhoz, hogy ne jelenjenek meg túlzott tömegként a fák között. Az üdülőházak megjelenése azonban mégis különböző, a terep ugyanis mindegyik alatt másként lejt, ezért eltérő magasságú oszlopokra kellett őket állítani. A házak és a meghagyott, öreg fák között egy szelíden kanyargó, falépcsős út vezet fel a hegyoldalon. A vízparthoz legközelebb eső épület földszintjét beépítették, itt kapott helyett a kis üdülőtelep szaunája és recepciója. A lakóegységek három oldalról zártak, de a tó felé nagy ablaktáblákkal és terasszal fordulnak - így biztosított a kilátás és a narancslé a teraszon, viszont senki nem láthat rá kívülről a franciaágyra, ahol a lényeg történik. A Lombhotel valójában már 2017-ben elkészült, ezért a szerepeltetése a listában egy kissé csalás, de csak az idei év elején kezdte meg a szálláshely a működését, és a projektet is idén publikálták a szaksajtóban.

tervező: Fábián Gábor - Arkt Építész Stúdió

9. Győr-Gönyű Közforgalmú Kikötő

Idén a Média Építészeti Díját egy ipari épület nyerte: az új Győr-Gönyű Közforgalmi Kikötő. A listán ez a második ipari funkciójú épület a Budafok kocsiszín után, és már ez is jelzi, hogy az ipari építészet terén régóta tartó teljes igénytelenség és sivárság állapota kezd megváltozni, vagy legalábbis megjelentek az első fecskék. Jobb alkotások ezen a téren utoljára az 1970-es években jöttek létre, azóta jórészt semmi nem történt, csak az egyre lehangolóbb betonsilók és fémdobozok szaporodtak.

Egyáltalán nem törvényszerű, hogy ez így legyen. A Győr-Gönyű kikötő irányítóépülete és szervízállása az egyik kritikusnak Bán Ferenc legendás tokaji nyaralóját és a Lupa-sziget lábakon álló víkendházait juttatta eszébe, de a merészen víz fölé ugró, üvegablakos tömeg engem határozottan Zaha Hadid római MAXXI múzeumára emlékeztet. Nyilván lehetne még rengeteg előképet találni, a lényeg nem is ez - hanem, hogy egy kikötői irányítóépület kapcsán egyáltalán  lehetséges építészetről beszélni.

Az említett kiugró épülettestben egyébként a tárgyaló kapott helyet, amelynek belsejéből a nagy üvegablakokon át szép kilátás nyílik a folyami tájra, a Mosoni-Duna torkolatára. Ezzel együtt ez egy kemény épület, inkább az építészek szívét dobogtatja meg, mint a nagyközönségét és a szépsége is ipari szépség: látszóbeton, rozsdamentes acél, szürke és fehér színek, hegyes, szögletes formák. Látszik rajta, hogy ide nem a kilátásban gyönyörködni járnak az emberek, hanem sódert kirakodni uszályokból. A környezet ugyancsak markánsan indusztriális, tehervágányok, utak és tárolók veszik körül, egy ipari park kellős közepén található, két német tulajdonú, nemrég idetelepült acélgyár között, szóval ne ide tervezzék a következő nyaralásukat.

tervező:   Korompay Attila – Térhálózat, Hatvani Ádám, Dékány Tibor – sporaarchitects

10. Graphisoft Park fogadóépület

Az irodaház nem hálás építészeti műfaj, és legyünk őszinték: az irodaépületek 99%-a betonba öltött corporate culture, hideg, racionális, jellegtelen, civilizált építmény, amibe nem lehet belekötni, de olyan nagyon szeretni sincs mit rajta. Dolgozni kell benne, erre való, no meg persze a minél nagyobb profitok megtermelésére.

Amit a műfajból ki lehet hozni, annak az óbudai Graphisoft Park nyújtja a maximumát. A Graphisoftban sem elsősorban az épületeket szeretjük - azok csak korrektek és kellemesek -, hanem a parkot, a Duna-partot, a megmentett gázgyári műemlékeket és a hihetetlenül nyugatias légkört. A kezdetekhez képest itt is egyre nagyobb irodaházak épülnek minden egyes újabb ütemben, de valahogy még mindig marad elég szabad tér ahhoz, hogy ne váljon az egész nyomasztóvá.

Az új fogadóépületet deklaráltan azzal a céllal terveztette meg az irodaparkot fejlesztő cég, hogy a terület jelképe, kapuja, kifelé forduló "arca" legyen. Ezt üzeni a tetőn elhelyezett felirat, és ezt szolgálja az épület könnyed transzparenciája: a homlokzatokat kettős üvegfalak alkotják, ami a házat átláthatóvá teszi, betekintést enged a belsejébe, és nyitottságot sugall. A külső héj és a belső mag között több méter széles tér marad, ami nagyvonalú, bár némiképp öncélú megoldás. Ez a tisztán üvegből készült homlokzat teli van élettel és változatossággal: egyrészt különböző irányokba állított lamellák tagolják, másrészt a sima felületekre az S39 Hybrid Design tervezett az üvegtáblák két rétege közé geometrikus, vonalas mintázatot. A lamellák és a minták a visszatükröződésekkel és a napszakonként változó fénnyel mindig más hatást keltenek, ezért a ház olyan mint tenger: akárhányszor látjuk, mindig más arcát mutatja. Az épület a fővárosi önkormányzat és a Budapesti Építész Kamara által közösen kiosztott Budapest Építészeti Nívódíjának egyik idei nyertese lett (egy kőbányai ügyfélszolgálati központtal megosztva).

tervező:  Ilyés-Fekete Zsuzsa, Kun Tamás, Sugár Péter DLA – Radius B+S Kft.