Államtitkár a kultúrharcról: akiknek félnivalójuk volt, azok egy picit megijedtek

2019.02.01. 16:13

Többek között a kultúrharcról, Andy Vajnáról, és a Hunyadi-filmről is beszélt a "Pódiumbeszélgetések a Wesselényi szalonban" nevű esten Fekete Péter,  az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára. A rendezvényt múlt héten tartották, de most jelent meg róla az Atv.hu-n egy leirat.

Fekete a magyar filmgyártásról azt mondta, hogy boldogság számukra, hogy "egyik oldalról" hihetetlen sikereink vannak, de szeretnék, ha a filmgyártás rögzítene és bemutatna olyan máshol már elkészült produkciókat (azaz színházi előadásokat) is, amelyek a történelmi múltunkat erősítik.

"A médiánk, a televíziónk használja ezeket a filmeket, juttassa el azokhoz az emberekhez, akik még nem is tudják, hogy ilyen filmeket szeretnének nézni" - szólította fel a médiát az államtitkár, aki Vajnáról beszélve azt is elmondta, hogy vannak lyukak, amiket a filmbiztos által hagyott űrben nekik kell majd befoltozni.

Próbáljuk megőrizni azt az egyensúlyt, amit ő létrehozott!

 - mondta.

Fekete kitért a sokat támadott Hunyadi-filmre, Az utolsó bástyára is. Az államtitkár szerint sokféle történelmi filmre van szükség Magyarországon, és bízik benne, hogy a tervben lévő Hunyadi-film mellett el tud majd készülni egy olyan Hunyadi-sorozat, "amelyik talán másfajta szempontból másfajta olvasatban is bemutatja a Hunyadiak világát, hiszen nagyon nagy szükség van arra, hogy ezt a fajta példaképet a gyerekeink elé tárjuk."

Az államtitkár ezzel megerősítette, hogy Szász János Hunyadi-filmje annak ellenére elkészülhet, hogy a propagandamédia egy komplett Filmalap-ellenes kampányt indított annak érdekében, hogy ezt megakadályozza. A Hunyadi-sorozat most bejelentett terve viszont ahhoz a decemberben - vagyis még Andy Vajna életében - megszavazott döntéshez kapcsolódhat, hogy a Magyar Nemzeti Filmalaptól függetlenül létrejött egy olyan elkülönített Televíziós Film Mecenatúra, amelynek feladata elsősorban a magyar történelmi múltat és kultúrát bemutató tévéfilmek készíttetése lesz.

"Jól belevágunk a lecsóba!" - indított nagy sóhajtással a kulturális államtitkár akkor, amikor a nyár óta folyó kultúrharcról kérdezték, és kifejtette, hogy szerinte Magyarországon ez a fogalom az egyensúly helyreállításáról szól. Az államtitkár úgy látja, hogy "akiknek félnivalójuk volt, azok egy picit megijedtek, hiszen valljuk be, van egy csomó olyan alkotó ember, alkotó közösség, akik valamilyen évtizedekkel korábban végrehajtott, akár még sikereken is alapuló előjogokat védtek meg maguknak. És őnekik van egy pici félnivalójuk, hogy ezeket az előjogokat nem tudják az idők végezetéig megtartani maguknak". Az államtitkár szerint esélyt kell adni azoknak, akik eddig nem kaptak elég lehetőséget, nem jutottak hozzá az alkotási forrásokhoz, nem kaptak elég megjelenési felületet:  "Tehát egy picit itt az ő idejük. A kultúrharc szerintem erről szól", jelentette ki, egy az egyben átvéve Szakács Árpád újságíró Magyar Időkben megjelent cikksorozatának (Kinek a kulturális diktatúrája?) narratíváját.

Fekete ugyanakkor azoknak is üzent, akik a kormánypárti oldalon a leghangosabban szorgalmazzák a kulturális térfoglalást: "Csak olyat dobjunk ki az ablakon, ami kidobni való. Ezt nem könnyű beállítani." Saját szerepét úgy jellemezte, mint aki egy kakashinta közepén áll, és próbál az egyik oldalon olyan embereket felsegíteni rá, akiknek egy kicsit alá kell nyúlni, a másikon viszont "nagyon kell vigyázni, hogy kit lökünk le erről a kakashintáról". Arra is utalt, hogy sokan a hintát kicsinek érzik, de szerinte a hinta nagysága megnövelhető, és akkor majd többen elférnek rajta.

Az estet vezető Bajkai István fideszes képviselő mindehhez azt tette hozzá, hogy "Eljött az ideje annak, hogy a valódi értékeket ismerjük el!"

Az esemény teljes videófelvétele megtalálható a Youtube-on:

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Kovács Krisztián: Egyoldalú társalgások

Kovács Krisztián: Egyoldalú társalgások

Nem kérdezett rólam, és ha én kérdeztem róla, úgy tett, mintha meg sem hallaná.

január 2., 13:02

  • Kultúr
Táncoló csontvázak és Hemingway az év új közkincsei között

Táncoló csontvázak és Hemingway az év új közkincsei között

Publikus a Búcsú a fegyverektől, a Kék rapszódia, Boléro, Hitchcock, Tintin és Popeye.

január 2., 10:22

  • Kultúr
Körvonalazódik egy botrány a legnagyobb európai fesztivál körül

Körvonalazódik egy botrány a legnagyobb európai fesztivál körül

Az egyik sztárfellépő már visszalépett a koncerttől.

január 2., 08:01

  • Címlapon
Ugyanazt követeli Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc, de milyen megfontolásból?

Ugyanazt követeli Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc, de milyen megfontolásból?

Kommunikációs játszmák és valódi szándékok.

56 perce

  • Címlapon
Nagy játszmába kezdhet a magyar kormány, miután az oroszok és az ukránok egymásra borították az asztalt

Nagy játszmába kezdhet a magyar kormány, miután az oroszok és az ukránok egymásra borították az asztalt

Néhány állam óriásit bukott az orosz földgázszállítás ukrajnai leállításán.

5 órája

  • Kultúr
Minden titkot elárult Vlagyimir Putyin legfőbb riválisa

Minden titkot elárult Vlagyimir Putyin legfőbb riválisa

Alekszej Navalnij mindenbe beavatja olvasóját.

5 órája

  • Kultúr
Cserhalmi György elárulta, miről SMS-eztek Vidnyánszky Attilával

Cserhalmi György elárulta, miről SMS-eztek Vidnyánszky Attilával

Vitájuk szerinte szappanopera-szerűvé kezd válni.

január 3., 07:06

  • Kultúr
Ezrek özönlöttek az ingyenes Robbie Williams-koncertre

Ezrek özönlöttek az ingyenes Robbie Williams-koncertre

A popsztár szerda este harangozta be a bulit.

január 2., 13:05

  • Kultúr
Ekkora állatságot rég láttunk filmben

Ekkora állatságot rég láttunk filmben

Robbie Williams életrajzi drámája marha nagy mozis majomkodás.

január 3., 06:46

  • Címlapon
Szijjártó Péter szerint Ukrajna ismét nehezebb helyzetbe hozta az európai gazdaságot

Szijjártó Péter szerint Ukrajna ismét nehezebb helyzetbe hozta az európai gazdaságot

Szerinte különösen Közép-Európa van nagy bajban.

1 órája

  • Kultúr
Újranyit a Hangdóm, a Zene Háza 360 fokos vetítőterme

Újranyit a Hangdóm, a Zene Háza 360 fokos vetítőterme

Audiovizuális programokkal várják az érdeklődőket.

január 3., 12:35

  • Kultúr
F. Tóth Benedek: Bukott diktátorok falva

F. Tóth Benedek: Bukott diktátorok falva

Az élet dolgai olykor titokzatosak.

január 1., 13:01

  • Kultúr
Itt van 2025 nagy visszatérése: Vágási Feriék újra beköltözhetnek a nappalinkba

Itt van 2025 nagy visszatérése: Vágási Feriék újra beköltözhetnek a nappalinkba

A Gazdagréti lakótelep egykori lakói és leszármazottaik készen állnak a folytatásra.

2024. december 31., 06:58

  • Kultúr
Hegedűgálával kezdi meg az évet a Concerto Budapest

Hegedűgálával kezdi meg az évet a Concerto Budapest

Tisztelegnek a legendák előtt.

január 3., 11:35

  • Kultúr
250 millió dollárra perelte a legnagyobb hírportált a szexuális zaklatással vádolt színész

250 millió dollárra perelte a legnagyobb hírportált a szexuális zaklatással vádolt színész

Szerinte a lap Blake Lively „ellenőrizetlen és öncélú elbeszélésére támaszkodott”.

január 1., 12:49

  • Kultúr
Kern András visszatért a színpadra

Kern András visszatért a színpadra

Woody Allen nélküle el sem képzelhető.

január 1., 12:28

  • Kultúr
Meghalt Linda Lavin Tony-díjas színésznő

Meghalt Linda Lavin Tony-díjas színésznő

87 éves volt.

2024. december 31., 07:15

  • Kultúr
Tom Holland felhagy a filmezéssel, ha apa lesz

Tom Holland felhagy a filmezéssel, ha apa lesz

Csak a gyerekre akar koncentrálni.

január 3., 10:19

  • Kultúr
Így találkozott Orbán Viktor, Magyar Péter és Mészáros Lőrinc a Nyóckerben

Így találkozott Orbán Viktor, Magyar Péter és Mészáros Lőrinc a Nyóckerben

Különleges szilveszteri látványosság az ínyenceknek ez a kiállítás.

2024. december 31., 10:46

  • Címlapon
Meghalt a férfi, aki leugrott a ferihegyi reptér galériájáról

Meghalt a férfi, aki leugrott a ferihegyi reptér galériájáról

Nem tudták megmenteni az életét.

6 órája

  • Kultúr
Jason Momoa visszatér a szuperhősfilmekhez, ráadásul rosszfiúként

Jason Momoa visszatér a szuperhősfilmekhez, ráadásul rosszfiúként

Ennél testhezállóbb szerepet nem is kaphatott volna.

2024. december 31., 13:22

  • Címlapon
Megszólalt a Till Tamás megölésével gyanúsított F. János felesége

Megszólalt a Till Tamás megölésével gyanúsított F. János felesége

Úgy tudni, a nő nagyon rossz lelkiállapotban van.

5 órája

  • Kultúr
Ez a négy betegség pusztít el mindannyiunkat

Ez a négy betegség pusztít el mindannyiunkat

Lehetséges, hogy az évek előrehaladtával az állapotunk még javuljon is?

január 1., 08:05

  • Címlapon
Rusvai Miklós: Már Magyarországon is jelen van a Kínában terjedésnek indult vírus

Rusvai Miklós: Már Magyarországon is jelen van a Kínában terjedésnek indult vírus

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központban is kimutatták a HMPV-t.

2 órája

  • Kultúr
Nagyszerű magyarok, akik idén hagytak itt minket

Nagyszerű magyarok, akik idén hagytak itt minket

Őket gyászoltuk 2024-ben.

2024. december 31., 13:48

  • Kultúr
Három napra ingyenessé válik az egyik legnépszerűbb streamingplatform

Három napra ingyenessé válik az egyik legnépszerűbb streamingplatform

Több sikersorozathoz is hozzá lehet majd férni.

2024. december 31., 09:03

  • Kultúr
St. Andrea

St. Andrea

január 2., 14:24