A kormánysajtó egy hete azt harsogja, hogy a Magyarországot a sajtószabadság csorbulása miatt is bíráló Judith Sargentini, zöldpárti EP-képviselő kidobatta az Echo TV stábját egy amszterdami rendezvényről.
Az EP megszavazta a Sargentini-jelentést, és elindította az EU szerződés hetes cikkében szereplő eljárást Magyarország ellen.
Hétfőn azonban a Klubrádiónak nyilatkozott Cseres Katalin, az Amszterdami Egyetem európai jogi tanszékének docense, az előadás egyik szervezője. A 24.hu-n idézett nyilatkozat szerint azt mondta, egyáltalán nem igaz, hogy Sargentini kidobatta volna a vendégeket. Mint mondta: az előadást az ő kutatóintézete szervezte, Sargentini nem is lépett ott fel szervezőként.
Cseres szerint azért kellett távozniuk a tévéseknek, mert bár regisztrációjuk valóban volt az előadásra, az egyetem kommunikációs és sajtóirodájától nem kértek engedélyt, ennek hiányában pedig más újságírók sem forgathatnak az intézményben. Szerinte Sargentini azt mondta, neki teljesen mindegy, hogy maradnak-e a tévések.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!