Zoltán
-5 °C
9 °C

Ceremónia nélkül hamvasztják el Karl Lagerfeldet

2019.02.20. 16:07

Karl Lagerfeldet kívánsága szerint el fogják hamvasztani, mindenféle ceremónia nélkül, mondta az AFP hírügynökségnek a Lagerfeld-márka szóvivője szerdán.

Az 1983 óta a Chanel divatház kreatív igazgatójaként dolgozó Lagerfeld kedden halt meg, 85 éves korában. A halál oka még nem derült ki, de meg nem erősített információk szerint hasnyálmirigyrákja volt.

Lagerfeld gyakran beszélt arról, hogy a temetést borzasztó  szokásnak tartja, egyszer például azt mondta, szeretne eltűnni valami láthatatlan helyen, mint az erdei állatok: "Rémes dolog másokat terhelni a földi maradványaiddal" - tette hozzá. 2018-ban arról is nyilatkozott, hogy mit csináljanak a holttestével, a Numéro magazinnak adott interjújában a temetésére vonatkozó kérdésre kijelentette:

Milyen Visszataszító! Nem lesz semmilyen temetés, Inkább meghalok.

Az interjúban azt is elmondta, hogy az a kívánsága, hogy a hamvait az édesanyja földi maradványaival és a Choupette névre hallgató macskájának hamvaival együtt szórják szét, feltéve, hogy az állat korábban hal meg.  Choupette azonban túlélte a divattervezőt, és jelenlegi állás szerint vagyona jelentős részének örököse, sokszoros dollármilliomos lehet.

Máskor viszont úgy nyilatkozott, hogy egykori szerelme, az 1989-ben AIDS-ben meghalt Jacques de Bascher hamvaival szeretné, ha összekevernék a porát. Bascher hamvainak felét Lagerfeld őrizte, és a férfi életrajzírójának azt mondta, titkos helyen tartja az urnát, hogy egyszer ő is odakerülhessen.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport