Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMárcius elején ingyen lehet menni minden olasz múzeumba
Március 5. és 10. között sem az olasz, sem a külföldi látogatóknak nem kell fizetniük a belépésért az olaszországi állami múzeumokba, írja az MTI.
Ez az első alkalom, hogy Olaszországban ilyen kezdeményezés indul. Alberto Bonisoli olasz kulturális miniszter bejelentése szerint mostantól minden évben tartanak egy ingyenes múzeumi hetet.
Ezen kívül március és október között minden hónap első vasárnapján is ingyenes lesz a látogatás az állami múzeumokba, az egyes múzeumok pedig tetszés szerint további nyolc hasonló napot jelölhetnek meg az év során. További kedvezmény, hogy a 18-25 év közötti fiataloknak a belépőjegy csak 2 euróba fog kerülni.
Korábban Olaszországban a múzeumok ingyenes látogathatósága minden hónap első vasárnapjára esett. Az új rendszerrel ritkították az ingyenes vasárnapokat, amit az egyhetes ingyenes belépéssel kompenzálnak.
A legutolsó, 2017-es adatok szerint az olaszországi állami múzeumokat (amelyek között a leglátogatottabb római Colosseum, a firenzei Uffizi-képtár és Pompeii) több mint 55 millió látogató kereste fel, mintegy 200 millió eurós bevételt biztosítva.
A Vatikáni Múzeum nem számít olasz állami múzeumnak, itt továbbra is minden hónap utolsó vasárnapján ingyenes a belépés.