Meghalt Koós János

koos
2019.03.03. 07:04 Módosítva: 2019.03.03. 11:22

Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes, parodista-színész – tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A temetés részleteiről később adnak tájékoztatást.

Koós János Kupsa János néven 1937. november 21-én (egy korábbi saját nyilatkozata szerint 20-án) született Bukarestben (az MTI eredetileg tévesen azt írta, hogy a romániai Gyergyószárhegyen; bár a családja valóban ott élt, a szobafestő édesapja éppen a román fővárosban dolgozott, amikor a várandós felesége meglátogatta, és ekkor indult el a szülés). A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után Zeneművészeti Főiskolán oboa szakon végzett. Az Országos Pénzügyőr Zenekar tagja volt 1957 és 1960 között, majd ezután indult táncdalénekesi karrierje.

Táncdalfesztiválokon nagy közönség- és szakmai sikert aratott – három fesztivált megnyert –, legemlékezetesebb dala a Kislány a zongoránál. Énekesi karrierjével párhuzamos volt színészi pályafutása is, 1966 és 1970 között három filmben is szerepelt: Az oroszlán ugrani készül (1966), Bűbájosak (1969), A gyilkos a házban van (1970).

A Mikroszkóp Színpad tagjaként színész és parodista volt 1982-től 1985-ig.

Pályája már a hetvenes években összekapcsolódott Hofi Gézáéval, akivel énekes-parodista duót alkotva számos sikeres színpadi és televíziós produkciót készített. Később a karmesterséggel is megpróbálkozott: szimfonikus zenekart vezényelt a Zeneakadémián is, 1999-től televíziós szórakoztató műsorokat vezetett. Néhány éve a Krétakör egyik produkciójában, a Korrupció című darabban is szerepelt, erről készült videónkat a cikk végén nézhetik meg.

Legnagyobb slágerei: Kislány a zongoránál, Micsoda nagyszerű dolog, Annyi ember él a földön, Én, aki nála jártam, Kapitány, Mondjátok meg Máriának, Nem vagyok teljesen őrült, Sír a telefon. Az Artisjustól zenei életműdíját, a Hungarotontól életműlemezt vehetett át, és 2008-ban ő kapta meg elsőként a tiszteletbeli pénzügyőr címet. 2014-ben Szenes Iván Életműdíjjal tüntették ki.

Felesége Dékány Sarolta énekesnő, lánya, Réka énekes színésznő, Gergő fia számítógépes játékfejlesztő.

(Borítókép: Mészáros János / MTI.)

Nem kislányról, korrupcióról énekel Koós

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport