Eltemették Tandori Dezsőt

D  AS20190305020
2019.03.05. 17:52 Módosítva: 2019.03.05. 21:52

Kedden végső búcsút vettek a februárban elhunyt Tandori Dezsőtől a budapesti Fiumei Úti Sírkertben. A temetésen több mint százan vettek részt, írja az MTI.

Tandori Dezső hamvait a művészparcellában helyezték nyugalomra, közel Karinthy Frigyes, Karinthy Ferenc és Faludy György sírhelyéhez. A sírnál Tandori Szpéró gesztenyefája című versét Hegedűs D. Géza szavalta.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a búcsúbeszédében kiemelte: Tandori Dezső korunk egyik legjelentősebb, legsokoldalúbb, legfelkészültebb és legérdekesebb magyar költője volt, akinek művei elfoglalják méltó helyüket a nemzeti emlékezetben.

Tandori Dezső élete egy volt a művével, és a műve egy volt az életével. Mindkettőt az átgondoltság és formai tisztaság, valamint a dolgok, jelentések és eszközök helyükön kezelése jellemezte

– mondta Fekete.

A gyászszertartáson a családtagokon, barátokon és ismerősökön kívül olyan pályatársak, illetve szakmabeliek vettek részt, mint Térey János, Kukorelly Endre, Horkay-Hörcher Ferenc, Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, Szőcs Géza, a Magyar PEN Club elnöke és Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.

Tandori Dezső életművében szabadon engedte a nyelvet, megvalósította annak társszerzőségét. Műveiben a nyelvet „tandorizmusok” tagolták hagyományos és nem hagyományos, felismerhető és alig felismerhető versformává – mondta Fried István irodalomtörténész a 80 éves korában elhunyt Tandoriról.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport