Egy ujj érintése is kárt tehet az inkák milliárdos kincsében

Végre itt egy aranytrón! Ezért jöttünk!

Az Inkák Aranya (sajnos így, nagy kezdőbetűkkel írják a szervezők) kiállítás megnyitójának egyik látogatója elhamarkodottan örült. Egy nagy, aranynak látszó trónszék ugyan valóban van a kiállításon, de ez nem eredeti tárgy. Valószínűleg azért állították ki, hogy lássuk, ilyen óriási holmik is készültek aranyból az Inka Birodalomban, még ha ezek nem is maradtak fenn, mert a spanyol hódítók beolvasztották őket.

Az Inkák Aranya tárlatot úgy hirdetik, hogy tárgyai összértéke meghaladja a hárommilliárd forintot, és a több mint száz kiállított darab között nem egy akad, ami önmagában több mint 100 milliós érték. Ezért, na meg persze a hírverés miatt a tárgyak rendőri felvezetéssel, biztonsági konvojban tették meg az utat Ferihegyről a belvárosba, a Király utcai Komplexbe.

Ezután két napig akklimatizálódtak, miközben a szakemberek folyamatosan ellenőrizék a hőmérsékletet és a páratartalmat. Utóbbinak állítólag mindig 50 százalék körül kell lennie, hogy az aranykincsek ne sérüljenek. A tárgyakhoz amúgy is csak speciális kesztyűben érhetnek a tárlat munkatársai, mert a legapróbb nyomás, a csupasz ujjak érintése is kárt tehet bennük. Mivel a kiállítás nemcsak az inka civilizációt, hanem annak elődeit is bemutatja, egyes leletek több mint 2600 évesek.

Ha valaki a kiállítás 2500 négyzetméteres alapterületéről és a több mint száz kiállított darabról hallva azt gondolja, hogy tobzódni fog az aranyban, az csalódni fog. A valóság az, hogy Az Inkák Aranya kiállításon mindössze egy – igaz, elég nagy – teremben van arany. A többi részen kerámiákat, textileket láthatunk, inka ruhába öltöztetett bábokat és inka építmények, rituális helyszínek modelljeit. Az arany- és ezüsttárgyak a Mujica Gallo Alapítvány által működtetett perui Aranymúzeumból érkeztek, míg a többit leginkább a nagykanizsai Thúry György Múzeum és a Szegedi Tudományegyetem kölcsönözte. Ezekre nyilván azért volt szükség, mert a Peruból érkezett aranytárgyak önmagukban nem lettek volna elegendők egy kiállításhoz. Mondjuk, kicsit furcsán hat, hogy egy Az Inkák Aranya címet viselő tárlaton a kiállított tárgyak legalább fele kerámia.

Persze a perui Aranymúzeumot nem lehet egy az egyben átköltöztetni Európába. Nem véletlen, hogy a témába vágó legutóbbi nagyobb szabású magyarországi kiállításon, a Szépművészeti Múzeum „...és akkor megérkeztek az inkák” című 2007-es tárlatán a tárgyak nagyjából 95 százaléka volt kerámia. Egyrészt ebből rengeteg készült, másrészt ezeket a spanyolok nem rabolták el, és nem olvasztották be, hogy aztán pénzt verjenek belőle.

Más kérdés, hogy ettől még Az Inkák Aranya lehetne sokkal informatívabb. Nem is annyira az inkákról tudunk meg keveset, mint inkább a kiállított tárgyakról. Az inkák történetét, mindennapjait, emberáldozatokkal is járó vallási szertartásait, az aranyhoz fűződő hiedelmeiket, majd a spanyol hódítás főbb eseményeit tulajdonképpen tisztességesen bemutatják a falakra kihelyezett szövegek. Még úgy is, hogy vannak közöttük egészen vicces bénaságok is, mint amilyen az inkák kokalevél fogyasztásától a mai kokainig eljutó szösszenet, ami „híres kokainfogyasztók” felsorolásával zárul. Hogy miért éppen Sherlock Holmes (aki ugyebár kitalált személy), Jim Morrison, Stephen King, Maradona, Marilyn Manson, Tyson Fury, David Bowie és Freddie Mercury került itt említésre, teljes rejtély.

Arra a kisfilmre pedig, ami az inkák történetét hivatott bemutatni tíz percben, nincs bocsánat. Miközben nézzük az egyébként botrányosan rosszul szerkesztett filmet, kétpercenként elhangzik benne, hogy „Arany. Az arany csillog. Az arany vonz”. Mintha valami szefós Gollam narrálna egy dokumentumfilmet a NatGeón.

Furcsa, és némiképp kételyeket is ébreszt a hitelességet illetően, hogy a fő attrakciónak számító aranytárgyakról mennyire keveset tudunk meg. Minden kincs alá ki van írva, hogy mikorra tehető a készítése és hány gramm a súlya, illetve van egy részletes leírás arról, hogy milyen díszítések vannak rajta. De az már nem szerepel a szövegben, hogy milyen körülmények között találták, milyen szerepet játszottak az inkák életében. Az aranypoharakról például jó lett volna tudni, hogy kik ihattak belőle, csak a vezető réteg, vagy a közemberek is, csak vallási ünnepekkor vagy a hétköznapokban is, és így tovább. A szőrtelenítő aranytárgyak kapcsán meg tök érdekes lett volna, ha az is kiderül, hogy mégis hogy szőrtelenítettek ezekkel, és minek. Csak a nők? Csak a férfiak? Vallási vagy higiéniai okból? Ugyanilyen rejtélyes marad például a szertartási kés is. Azt viszont el kell ismerni, hogy a kiállított arany ékszerek, maszkok, kesztyűk, lándzsák, fejdíszek valóban gyönyörűek, bár arról sem tudunk meg semmit, hogy mitől lehetünk teljesen biztosak abban, hogy valódiak.

Nem túlzás ezt elvárni akkor sem, ha a tárlatot az a JVS Group Magyarország szervezi, amely korábban a kínai hullákat bemutató, erkölcsileg erősen kérdőjeles Bodiest vagy a Titanic-kiállítást is. Ezek vállaltan populáris, szórakoztató kiállítások, nyilván ezért volt Az Inkák Aranya megnyitója is egy celebekkel és aranyba öltöztetett hoszteszekkel súlyosbított parti valódi tárlatvezetés helyett. A különbség csak az, hogy ezúttal egy valódi témáról és - legalábbis remélhetőleg - valódi műalkotásokról van szó – amit érdemes lenne kevésbé szenzációhajhász és informatívabb módon tálalni.

(Az Inkák Aranya március 13-tól látogatható a budapesti Komplexben.)

(Borítókép: Szekeres Máté / Index)