Adél
-1 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Az irodalom egy hotel hálószobájába is beköltözhet

DMARC20190328029
2019.03.29. 18:12

Szinte kibogozhatatlan mátrixba kerül az, aki az Irodalom Éjszakáján meg akarja tervezni a programját. Adott huszonhárom, jobbára különleges helyszín, ugyanennyi író és néhánnyal több műveket felolvasó színész. Nehéz eldönteni, hogy mi legyen a vezérfonal, mert szinte biztos, hogy nem a kedvenc színészünk fog felolvasni a minket leginkább érdeklő írótól a legrejtélyesebb helyen. Ha nem is jön össze a tökéletes párosítás, hiányérzet senkiben sem maradt, aki végigkalandozta a hatodik kerületet és a fél világ irodalmát.

Ma már mindennek van éjszakája, a színházaknak, a múzeumoknak, a tudományoknak és még folytathatnánk a sort. Az előbbieket könnyen tudjuk helyszínekhez kötni, de azon már gondolkodhatunk, hogy hol a helye az irodalomnak? A legegyszerűbb megközelítéssel nem nagyon lövünk mellé: hát ott, ahol kinyitnak egy könyvet. Az Irodalom Éjszakáján is így gondolkodnak, elsőre bizarrnak tűnő helyszínek válnak irodalmi és színházi térré, egy padlás, egy hotelszoba vagy rektori tanácsterem is felolvasóhely lehet.

Csütörtökön sorrendben a negyedik Irodalom Éjszakáját tartották. A recept Csehországból, Prágából érkezett, ahol már több mint egy évtizede megy ez a program. Magyarországra is cseh közvetítéssel jutott el, és azóta is a Cseh Centrum a budapesti és most már debreceni esemény motorja.

Felolvasásokat akár egy színházteremben is lehetne hallgatni napestig, de az Irodalom Éjszakája koncepciója ennél jóval több izgalmat kínál. Az esemény egyszerre tájékozódási verseny, városismereti séta, nemzetközi irodalmi gyorstalpaló és színházi élmény. A fesztiváljellegtől csak az különbözteti meg, hogy még egy pohár sörre sem nagyon van idő, ha nem akar lemaradni valamiről az ember.

Az Irodalom Éjszakája a világirodalomra fókuszál, a programba Magyarországon jelen lévő külföldi kulturális intézetek vagy követségek ajánlanak két-három kortárs szerzőjüktől műveket, amelyből aztán a kurátor –  ez idén Nagy Gabriella a Litera főszerkesztője volt – , választ ki egyet-egyet. Itthon alig ismert nevekről van szó, még ha a hazájukban a kortárs irodalom főáramába tartozó szerzőkről is beszélünk. Nem tudom, hogy hányan forgatnak a kezükben például Zadie Smith-t vagy Joachim Meyerhoffot. Szóval horizonttágító is a rendezvény, amelyen magyarul még meg sem jelent művekből is felolvasnak.

A mobilitást a helyszínválasztás adja. Az első két évben az ötödik kerületet lehetett bebarangolni felolvasásokért, tavaly és idén a hatodik kerület volt a terep. Most a Nagykörút úton túli rész, jellemzően az Andrássy út tengelye volt a felfedezésre váró terület. A felfedezés szó helyén való, mert hangsúlyozottan olyan helyekre és terekbe kerülnek a felolvasások, amelyek vagy nem is nyitottak a nagyközönség előtt, vagy nem sok közük van az irodalomhoz. Az épületekre, a benne lévő tárgyakra éppúgy rá lehet csodálkozni, mint az elhangzó művekre. Én például most először hallottam arról, hogy létezik Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum, de az argentin nagykövetség rezidenciája vagy a Budapesti Református Skót Misszió sem tűnik elsőre olyan helynek ahová csak úgy simán belépnénk az utcáról. Az sem szokványos, hogy Postamúzeum egyik kiállított postakocsijában üldögélve hallgassunk irodalmat.

A felolvasásokat a Radnóti Színház színészei tartják – kétévente van színházcsere is, korábban a Katona József Színház volt a partner – , mindegyikük saját színpadot kap erre az estére. A műveket nem maguk választják, rendezői döntés, hogy ki mit kap. 

Én nagyjából találomra a Hopp Ferenc Múzeumban kezdek, aztán leginkább az határozza meg az itinert, hogy hová érek át. A felolvasások 19 órakor indultak el párhuzamosan minden helyszínen, nagyjából negyed óráig tartanak, utána 15 perc van átbaktatni egy másik helyre, amit a műsorfüzet térképével nem igazán nehéz megtalálni. Az ázsiai témákkal foglalkozó Hopp Ferenc Múzeum a kertjébe vitte a felolvasát, a Keletet megidéző építmények passzolnak is a kiválasztott japán szerzőhöz. 

Aztán az idei kiadás számomra meglepőbb helyszíne következik, a még Hajós Alfréd által tervezett Bauhaus stílusú szállodában, a Mamaison az egyik lakosztályában van a felolvasás. Körülbelül húsz ember tud bepréselődni a szobába. Szávai Viktória egy franciaágyon ülve olvas. „Ugye nem gond, hogy tegezlek benneteket? Elvégre egy hálószobában vagyunk" – mondja, és ezzel oldódik is a szinte zavarba ejtő a közelség. Az idei IÉ a családot helyezte a központjába, de szinte minden idillinek induló történet is átfordul, és húsbavágóvá, zsigerivé válik. A Szávai által olvasott Bige Güven Kizilay-mű egy török gyereklány férjhez adásáról szól. A lány naiv várakozása hirtelen riadalommá válik, amint szembesül vele, hogy egy idegen test mellé, egy negyvenéven felüli férfi mellett kell majd feküdnie. A regény még nem jelent meg magyarul, de Szávai elmondta, beszélt a fordítóval, és kiderült, hogy happy end lesz. 

Vilmányi Benett a többihez képest szinte profán helyszínen, egy iskola aszfaltos udvarán olvas fel, az előbb a panelház kutyáival és a környékbeli háziállatok felfalásával kezdő, majd a kannibalizmuson is elgondolkodó, éhínségtől szenvedő családról. A sapkájával és mozgásával hiphopénekest megidéző Vilmányi korábban kezdett, de a később érkezőknek tart pár mondatos összefoglalókat kilépve a szövegből. Nála talán csak Szikszai Rémusz közvetlenebb, az Ellátótérben, ami egy nagy nappalihoz hasonlít leginkább, hogy a korábbi helyszínek élményeit is átbeszéli a látogatókkal. 

A közönségért talán Schneider Zoltán dolgozik meg leginkább, ő mindent belead,  az állást kereső, otthonról menekülő, szájszaga miatt parázó férfi figurájába, bőven túlmegy egy sima felolvasáson, ráadásul a Képzőművészeti Egyetemi rektori tanácstermében eleve hendikeppel indul, a körterem közepén állva a folyamatosan körbeforog.

Ahogy Pál András lemeze is. Ő a Deep House lemezboltban a potméterek tekergetése után olvas fel. Sajnálom is, hogy ez az utolsó állomásom, ha már elektronikus zene, akkor az Irodalom Éjszakájának is lehetne egy jó hosszú afterpartyja, mert a négyórás program alatt tökéletes tervezéssel is csak a helyszínek harmadát, nyolc állomást lehet becserkészni. 

(Borítókép: László Zsolt és Koroknai Sándor a Budapesti Református Skót Misszió Vörösmarty utcai imatermében. Fotó: Mónus Márton / MTI.)