Béla
8 °C
15 °C

Egy mese, amiben pár óra alatt 45 ezer forintot költenek

DSC 7874
2019.04.03. 20:33

A Brúnó Budapesten című 2017-es képeskönyvet a nagyobbik lányom az ovis barátnőjétől kapta szülinapjára, és nagy becsben tartja: hiába rühelljük mi a feleségemmel, bekerült az esti körforgásba. Volt már rá példa, hogy finnyás értelmiségi szülőkként egy-egy (szerintünk) túl bugyuta mesekönyvet elsüllyesztettünk és a feledés homályába kényszerítettünk, de itt most erre esélyünk se volt.

Bartos Erika – az emberábrázolásokat leszámítva jól illusztrált, elég igényes megjelenésű – könyve egy Brúnó nevű kisfiúról szól, aki a könyv elején a fővárosba költözik a szüleivel. Valójában azonban Budapest a főszereplő: ahogy Brúnó ismerkedik a várossal, a hatkötetes sorozat sorra veszi a fontosabb környékeket. Nekünk az első kötet (Buda tornyai) van meg, és ez a mi nagy pechünk:

pontosan ott, a Vár közelében lakunk, ahol Brúnó elkezdi az ismerkedést a várossal.

A lányaink boldogok, hogy az események az életük legszűkebb, a rajzokról tökéletesen beazonosítható helyszínein zajlanak, ezért folyamatosan követelik, hogy újra- és újra elolvassuk (a többi rész, leszámítva egy siket kislány felbukkanását, nem is igazán izgatja őket).

Miért utálom annyira ezt a könyvet?

A Brúnó Budapesten felnőtteknek elég gyötrelmes olvasmány. Nem mintha századik olvasásra szülőként ne lenne bármelyik mese az, de ebben az esetben nem könnyíti meg a dolgot, hogy a szereplőknek nincs értelmezhető karaktere, így aztán fejlődni sem tudnak és valójában cselekmény sincs.

Brúnóék, mint a robotok, különböző felállásokban mechanikusan végigmasíroznak Buda turisztikai szempontból érdekes pontjain,

ahol egy felnőtt rendre eldarálja, miért érdekes az adott hely. A gyerekekről viszont nem derül ki semmi: csodálkoznak, néha szaladgálnak, játszanak a játszótereken. Olykor esznek valamit. És persze alákérdeznek a kísérő felnőttnek, hogy ő mindig felmondhassa a Fontos Tudnivalókat.

A Brúnó Budapesten – legalábbis az első kötet, a többi nincs meg – így aztán nem is igazi mese, inkább valami hibrid útikönyv vagy programajánló gyerekes családoknak. És valóban, nem csak a lányaink, de mi is tanultunk új helytörténeti érdekességeket a könyvből, nekik meg kezd derengeni, mennyire különleges helyen lakunk.

De ha utálom, miért írok róla?

Ha az ember útikönyvet ír, nem árt, ha tekintettel van a megcélzott közönség teljesítőképességére. Soha eszembe nem jutott volna cikket írni "A Brúnóról", ahogy a lányaim hívják, ha úgy a huszadik olvasásnál nem tűnik fel valami.  Az hagyján, hogy Brúnót a Pestre költözés másnapján a szülei több napra lepasszolják "keresztapáékhoz", hogy addig ők a lakást csinosítsák – szerintem egy normális gyerek, akit épp örökre kirángattak a megszokott környezetéből, nemigen hagyná ezt szó nélkül. Nem így a kis Brúnó, aki az összes szereplőre ráaggatott egyenmosollyal eltávozik keresztapával és annak három fiával, hogy három napig egyáltalán ne is lássa a szüleit.

De még csak nem is azért akartam írni, mert kicsit életszerűtlennek tűnik, mennyire jól bírják a gyerekek a kiképzést. A második napon a fiait (4, 6, 7) és Brúnót (5) a Várban mindenféle régi épületek és szobrok megtekintése mellett keresztapa pár óra alatt három múzeumba (Hadtörténeti, Zenetörténeti, Telefónia) is elrángatja, és a gyerekek egy szóval se említik, hogy tele már kicsit a hócipőcskéjük a művelődéssel. Keresztapáék amúgy a Clark Ádám téren, a Vár tövében laknak, tehát bár Brúnó feltehetően először látja a Várnegyed látnivalóit, ugyanez keresztapa családjára már valószínűleg nem áll.

Mintha nem lenne holnap

Valójában az szúrt szemet, hogy a vári turistáskodás során keresztapa, aki leginkább egy, a politika helyett 20 éve a szobatudóskodást választó, legatyásodott Kövér Lászlóra hasonlít,

milyen irgalmatlan mennyiségű pénzt csesz el.

Kicsit csábít, hogy kiszámoljam, mennyire rúgott Brúnóék teljes, háromnapos vári dorbézolása, vagy hogy a Gellértheggyel, Óbudával, Kelenfölddel és a Svábheggyel kiegészített nyári hetek – az első kötetben megénekelt – kalandozása összesen mennyibe fájt (a hat kötetről nem is beszélve). De Budapest egy drága város, a gyerekes városnézés meg költséges műfaj: ne legyünk túl demagógok, elégedjünk meg Brúnó legelső budapesti napjának összesített kiadásaival.

Brúnóék első útja a Halászbástyához vezetett, ahol dicséretes önmegtartóztatással nem mentek fel a felső szintre, és ezzel kapásból megspóroltak 1500 forintot.

Nem tudom, ekkor pattant-e el valami keresztapában, de hirtelen olyan konzumtéboly tört rá, hogy estig le se állt.

Rögtön leereszkedett a gyerekekkel a Halászbástya Szent Mihály-kápolnájába, hogy megnézzék a 3D-s történelmi vetítést. A belépő 1500 Ft, gyerekjegy nincs: keresztapa a négy gyerekkel egyből elköltött 7500 forintot. ("Mindannyiuknak nagyon tetszett.")

Fagyi, rétes, képecske

A Hiltonnál befagyiztak ("a fiúk sok-sok gombóc fagyit megettek"): a képen Brúnó tölcsérében három gombóc van, és ha a többi gyerek se kapott kevesebbet, 3600 forintot hagytak ott (tavaly a Dominikánus udvar melletti kioszkban, amennyire emlékszem, 300 volt egy gombóc, a feleségem szerint 400).

Miután játszótereztek egyet, "pihenésképpen" átsétáltak a Mátyás-templomhoz, ahová nemcsak bementek ("a fiúk mind elnémultak"), de a templom tornyába is felmásztak. Ez összesen 6000 forintba kerül. Keresztapa egy utcai rajzolótól vásárolt egy képet a Mária-kapuról keresztmamának: mivel még nincsenek kint a rajzolók, az árakat nem tudom csekkolni, de nem hiszem, hogy ötezer alatt megúszta.

Meghallgatták a Mária Magdolna-torony harangjátékát, aztán visszasétáltak a Balta köz rétesezőjéhez: "Nemcsak rétest, de egy nagy adag pogácsát is elmajszoltak". A kislányaim ovijából-bölcsijéből a lakásunkat a Balta közön keresztül is meg lehet közelíteni, és mivel ezt ők is jól tudják, az árakat sajnos közelből ismerjük: egy rétes 400 forint.

A "nagy adag" pogácsával bajban vagyok, de ha csak a gyerekek kaptak, akkor is kizártnak tartom, hogy az ne lenne legalább egy ezres. Ez így együtt minimum 2600 forint.

Labirintus, kalács, sikló

Ha már arra jártak, benéztek a Budavári Labirintusba, ami ötüknek 7000 forintba fájt. Ha esetleg keresztapa élelmes volt, kisírhatta, hogy az amúgy 2 felnőtt + 2 gyerekre vonatkozó családi jeggyel mehessenek be: úgy mindössze hatezerből kijött a dolog. ("A fúknak nagyon tetszett a sötét alagútrendszer, csak Tibi érezte kicsit félelmetesnek.")

Brúnóék hazafelé indultak. Megnézték még az őrségváltást a Sándor-palotánál, és amikor keresztapa már azt hihette, hogy nem apad tovább a tárcája, Tibi a Budavári Palota mellett felkiáltott:

Kürtőskalácsillat!

Négy kürtőskaláccsal távoztak (10000), és mivel a nap nem lett volna teljes még egy kis pénzköltés nélkül, a siklóval ereszkedtek le a Clarkra (4000).

Így bulikázott el keresztapa egy szép nyári nap alsó hangon 44 700 forintot, hogy a kis Brúnónak kellemesek legyenek az első benyomásai Budapestről (és keresztanya se maradjon vásárfia nélkül). Ő maga egy falatot sem evett, a gyerekek viszont rengeteg fontos ismerettel gazdagodtak, és a szénhidrát-igényük se maradt kielégítetlen.

(Borítókép: Bődey János / Index)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!