Német precizitás? Ilyen is csak Magyarországon van? Na persze!

2019.05.03. 08:41
Úgy volt, hogy idén már kész kéne lennie, ezzel szemben akár 2025-ig is eltarthat Németország egyik legnépszerűbb kulturális intézménye, a berlini Pergamon Múzeum (Pergamonmuseum) felújítása.

Az ókori világ nyolcadik csodájának is nevezett Pergamon-oltárnak otthont adó múzeum rekonstrukciója ugyan az eltervezett menetrend szerint halad, de meglehet, hogy adódik egy legfeljebb 19 hónapos csúszás, így a munkát 2023 nyara helyett csak 2025-ben fejezik be, de a 477 millió eurós (155 milliárd forint) költségvetést nem lépik túl – írja az MTI.

A munka befejezését eredetileg 2019-re tervezték, és az első költségvetés 385 millió euróról szólt. A terveket 2016-ban kellett módosítani. Az akkor kitűzött 2023-as céldátum elsősorban a feladat rendkívüli összetettsége miatt kerülhet veszélybe. 

A felújítást azért kell igen körültekintően kell végezni, mert az időszámítás előtti második században Kis-Ázsiában, a mai Törökország területén alkotott Pergamon-oltár és a múzeum gyűjteményének számos további pótolhatatlan kincse az építési terület része, az egyik épületszárny pedig továbbra is nyitva tart, folyamatosan fogadja a látogatókat. Ráadásul a részt vevő vállalkozások az építőipar fellendülése miatt a végletekig leterheltek.

A múzeum két nagy épületszárnyból és a kettőt összekötő csarnokból áll. Az üvegborítású tetővel fedett csarnokban áll a hellenisztikus művészet remekei közé tartozó Pergamon-oltár, amely a felújítás miatt már 2014 óta nem látogatható. 

A nagyjából 37 méter széles és 34 méter magas ókori műemlék körüli építményt kívül-belül felújítják, a világítástól a klímaberendezésen át a biztonsági rendszerig mindent modernizálnak benne. A legnagyobb feladat az elöregedett acélszerkezeten nyugvó üvegtető újjáépítése. A munkálatokat lassító külön nehézség, hogy maga a csarnok is műemlék, ezért szigorú építési szabályok vonatkoznak rá. 

Az építkezés az öt múzeumból álló Múzeumsziget rekonstrukciójának egyik üteme. A berlini belvárosban fekvő épületegyüttest nemcsak felújítják, hanem elvezetik hozzá a metrót és építenek egy közös fogadócsarnokot, amelyből föld alatti sétányokon lehet majd eljutni a múzeumokhoz. A több mint egymilliárd eurós beruházás 2026-ra készülhet el.