Nem akartam Kispál-kópia lenni
További Kultúr cikkek
- Meghalt Vic Flick, a James Bond-filmek ikonikus zeneszerzője
- Így öltözködik egy női magyar diplomata a távoli Szingapúrban
- Rangos díjat kapott Azahriah Puskás-koncertsorozata
- Bemutatták Alec Baldwin westernfilmjét, amelynek forgatásán lelőtte az operatőrt
- Rácz-Gyuricza Dóra összegyűjtötte nyerő receptjeit
Idén ünnepli az Index a 20. születésnapját egy kétnapos bulival a Dürer Kertben, ahol többek között fellép az idén a szintén 20 éves Hiperkarma is. Ennek apropóján meghívtuk a zenei műsorunkba, a Stenk Podcastbe a zenekar frontemberét, Bérczesi Róbert, akivel röviden beszélgettünk többek között a kezdetekről, a zenei inspirációiról, az együttes és saját maga necces időszakáról, és persze a nemrég megjelent önéletrajzi könyvéről is.
Az interjúrészletet az olvashatóság kedvéért kicsit megszerkesztettük.
A Hiperkarma zenéjében mindig is érdekes volt, hogy az alternatív rockzenekarként nagy szerepet kapott a részedről a rappelés. Ez teljesen tudatos volt a részedről vagy inkább magától jött?
Teljesen tudatos volt. A Becknek volt a Loser c. száma, amiről azt nyilatkozta, hogy hát, ő megpróbált most rappelni. És akkor gondolkodtam azon, hogy én miért ne próbáljam meg. Akkoriban jelent meg az Everlastnek a Whitey Ford Sings the Blues c. lemeze, amin ő rappelve énekelt egy akusztikus gitárral. Az adta meg a végső löketet erre, hogy én is ilyet szeretnék csinálni. Egy elektronikus alapra rágitározni kis tábortüzes akkordokat és rappelni rá úgy, hogy nem fogok ilyen magas tartományban énekelni, mert könnyen lehet, hogy ezért tűnik "kispálosnak". Mert pont abban a magas tartományban éneklek, mint a Lovasi. Szóval van abban igazság, amit akkor mondtak rólunk.
Nem zavart, hogy a Lovasihoz hasonlítottak?
Nagyon fájt, hogy az egész zenekart (itt még a Hiperkarma előtti BlaBla nevű zenekaráról beszélgettünk - a szerk.) Kispál-kópiának könyvelik el.
Ebben az időszakban nem az volt, hogy a legtöbb alternatív zenekarra ráhúzták, hogy Kispál-kópia?
Igen, csak én szerettem volna valami eredetit alkotni. Valami olyat, amire esetleg nem is jön el egy akkora közönség, de legalább nem hasonlítható semmihez.
Emlékszel még arra, hogy mik hatottak rád legerősebben az első Hiperkarma-album megírásakor.
Van benne szerelem, vannak benne barátok, de igazából az volt a célom a Hiperkarmával, hogy nem olyan zenét szeretnék összerakni, ami a nagyközönségnek szól, hanem ami a legközelebbi barátaimnak. Hogy nekik tetsszen, mert a BlaBla nem tetszett nekik. Nem mondták ki konkrétan, de gondolták. Az egyértelmű volt, hogy annyira nem jött be nekik, mert akkor már mondták volna, hogy jó. A Hiperkarmánál meg már a demóra azt mondták a barátok, hogy a rajongód vagyok.
Mi volt az a pont, amikor érezted, hogy a Hiperkarmával többre viheted, mint a BlaBla-val?
A BlaBla esetében a legtöbb néző az 120 volt, a Hiperkarmának meg már az első koncertjén voltak 167-en a Bahnhof Klubban, ami már nincsen. Ezután jutottunk el arra a szintre, hogy ilyen 250-300 fős budapesti helyeket meg tudtunk tölteni. A 2000-es évek eleje az ilyen 300 fős klubokban zajlott, bár ezekben volt sokszor 50 fős vendéglista is. Egyébként vicces, hogy nemrég a Barba Negrában játszottunk, ami egy 1400 fős hely, és már két héttel a koncert előtt nem lehetett jegyeket kapni. Ennek ellenére nem volt a vendéglistámon senki. Ezek az emberek felnőttek, kiöregedtek, családosok lettek.