Kilátóvá építették át a hírhedt vallatószobát

Ez a Normafánál álló, századfordulós nyaraló eredetileg egy akadémikusé, Förster Aurél klasszika-filológus professzoré volt. Amikor ház 1905-10 körül felépült, a környéken szinte egyáltalán nem volt más épület, csupán két másik ház állt a báró Eötvös út felső végén. Kissé megtévesztő módon Rajk-villaként is emlegetik, mert az 1940-es évek végén az ÁVO (későbbi nevén az ÁVH) kezelésébe került, és 1949 júniusában itt tartották fogva többek közt Rajk László volt belügyminisztert is, mielőtt kivégezték. A bekötött szemmel idehurcolt foglyok később a kanyargós utak, a hangok, na és mindenek előtt, a nyolcszögletű vallatószoba alapján tudták beazonosítani a helyet. 

A visszaemlékezésekből írta Nádas Péter a Helyszínelés című művét, melyet sokáig többen is fikciónak tartottak. Aztán előkerült az a felvétel, ami 1956-ban, az ÁVH elkergetése után készült. Mikó József dokumentumfilmes a forradalom napjaiban felment a hegyre, hogy meggyőződjön arról, valóban itt működött-e a titkos börtön. (Valójában ketten indultak két helyszínre, a másik úti cél Rákosi villája volt. Mindketten azt akarták volna lefilmezni, végül fej vagy írással döntöttek, így Mikónak maradt az ÁVH-villa. Társa, Csák János lefilmezte ugyan a diktátor rezidenciáját, de az a felvétel sajnos mára elveszett.) 

Mikó előbb végigvette minden oldalról az épületet, majd a tűzifával (és alighanem brikettel)  teli garázson keresztül lejutott az ijesztő méretű cellákhoz, amelyek alig voltak nagyobbak egy priccsnél. Ekkor már csak a gondnok volt ott, aki ijedten mutogatta az igazolványát: ő nem tett semmi rosszat.

Elég hátborzongató felvétel - még döbbenetesebbé teszi, hogy nincs rajta hang -, de nézzük csak meg, milyen volt akkoriban a ház. Ott a már emlegetett garázs - az egyik képen látszik, mennyire sután falazták utólag neki egy ajtónak. A torony tetején az egykori kilátóterasz ekkor már zárt, csak pár ablak van rajta, amiket a vallatások idejére elfüggönyöztek.

A később tanácsi tulajdonba került villában lakásokat alakítottak ki, és további toldásokkal bővítették: például beépítették az egyik teraszát. Ebben az állapotában járhattuk be tavaly a munkálatok megkezdése előtt. A XII. kerületi önkormányzat ugyanis az erősen leromlott állapotú épületet teljesen felújította, és új funkciót is talált neki: a Normafa egyik fogadóépülete lesz, a kertjében pedig egy sokkal nagyobb, új épületet is felhúznak. Mostanra a régi ház elkészült, és ismét végigmentünk rajta.

Kívülről a jelentősebb változások: eltűnt a garázs, a teraszra épített toldás, a régi oldalsó terasz, amelyre lépcső vezetett, átalakult a hátsó homlokzat, valamint a vakolatdíszítéseket is leegyszerűsítették. Na és persze a legszembetűnőbb: kibontották a torony felső szintjét, ahol ismét oszlopok tartják a tetőt. Ha jobban megnézzük, ott voltak azok eddig is, de egyáltalán nem tűntek fel. A ház nagyon visszafogott színt kapott, amihez képest aztán jól mellbe vág benn a falépcső vad bordója. Izgalmas kontraszt.

A házba a Normafa Park irodái kerülnek. Az alsó szinten valószínűleg kiállítás és kávézó lesz, a kilátószintre is bárki felsétálhat - a szellős teraszon ma már nehéz elképzelni, milyen volt itt egykor a vallatószoba. A kilátás főleg lombhullás után lesz majd látványos, szerencsére nem vágtak, vagy csonkították meg miatta az azóta felnőtt fákat. A pincékben megtekinthetők lesznek a kis cellák, illetve ezen a szinten a csupasz téglafal is megmarad mementónak.

Az mindenképpen jó, hogy az épület megmaradt, új funkciót kapott és megőrizték a kultúrtörténeti értéket jelentő pincéket is. Ugyanakkor az átalakítás módjával nem mindenki ért egyet, leginkább a jelentősen leegyszerűsített homlokzatok miatt, amelyeket az egyik oldalon új üvegfallal is megnyitottak.

Ezekkel valóban megváltozott a ház hangulata, sokkal inkább egy kortárs, letisztultabb formájú épületre emlékeztet. Szerintem ez - egy nem műemléki védelem alatt álló háznál - belefér. Ahogy a belsőépítészetnél is gyakran nyúlunk az ilyen megoldásokhoz, ennél sem érzem vérlázítónak, hogy nagy ablakot és több fényt kap az épület, mely majd a - sajnos feleslegesen nagyra épülő - új fogadóépülettel alkothat így egységet.

Ugyanakkor Zsuppán András kollégám szerint a felújítás tervezői nem tartották tiszteletben a villa eredeti stílusát, és az átalakított ház elvesztette történetiségét. Szerinte utoljára az 50-es években nyúltak ilyen módon a historizáló házakhoz, hogy a felújítás során megfosztották őket a vakolat- és egyéb díszeiktől. Itt sem a takarékosság, sem az esztétika nem indokolta ezt az egyszerűsítést, az új épülethez igazítás pedig nem indokolhat egy ilyen mértékű beavatkozást.

Bármilyen is a felújítás, a végeredmény akkor lesz majd igazán mutatós, ha a körülötte levő kertet is rendbe teszik. Ez már szintén zajlik, néhány hónap múlva a közvetlen környezete is kész lesz. Az egykori villát majd a már említett, túlméretes fogadóépülettel együtt veszik majd használatba. 

Addig is érdemes bekukucskálni a kertbe azoknak, akik előtte mennek el. A torony ma már nem az ÁVH-börtönére, hanem újra az egykori akadémikus villájára emlékezteti az arra járókat.