Hadrianus palotáját rekonstruálni nem kell félnetek jó lesz

2019.07.12. 10:16

Kr. u. 106 után, az akkori helytartó, Hadrianus utasítására épített együttes ismert főépülete százhúszszor százötven méteres négyszöget formál. Az épületben a korábbi feltárások adatai szerint száznál több helyiség volt. A palota – amely a helytartó székhelyeként Pannonia Inferior provincia közigazgatási központja volt – a köré épült hivatalokkal valóságos hivatalnokváros lehetett, amelynek nyugalmát egyre bővülő létszámú (végül már ezer főt számláló) őrség vigyázta. (National Geographic)

Hadrianus-palota rekonstrukciós képe
Hadrianus-palota rekonstrukciós képe
Fotó: Wikipedia

Csaknem harminc új helyszínnel bővült az UNESCO világörökségeinek listája, miután az erről döntő bizottság Bakuban ülésezett, de a listán a korábbi várakozások ellenére nem szerepelt új magyar helyszínként az egykori Római Birodalom védelmét szolgáló dunai limes maradványa, mert az utolsó pillanatban a magyar kormány a Hajógyári-szigetet váratlanul kivette a világörökségi várományos helyszínek nevezési dokumentációjából. A határozathoz nem tartozott indoklás, és a szakmai előkészítő munkán 18 éve dolgozó történészekkel sem egyeztettek a döntésről.

A limes több szakasza szerepel már az UNESCO világörökségi listáján, a dunai szakaszt Németországgal, Ausztriával és Szlovákiával együtt jelöltük. A jelölési dokumentációt 2018 elején nyújtotta be együtt a négy állam. A döntésről írt cikkünkben feltételeztük, hogy az oka az lehet, hogy

a kormány szeretné "korhűen" helyreállítani a szigeten lévő helytartói palotát, és ezt a világörökségi cím akadályozná, mivel a cím elnyerése után csak az UNESCO Világörökség Központjával és az ICOMOS-szal egyetértésben lehet átalakítani az adott területet.

És ha azt hinnénk, hogy ez egy újkeletű történet, hát nem az. Magát a palotát - legalábbis egy részét - az 1950-es években tárták fel és temették vissza, de a "lesz-e Hadrianus-palota a szigeten?" kérdés sokszor előkerült. 2014-ben például Lázár János a nála érdeklődő Kiss László óbudai MSZP-s országgyűlési képviselő kérdésére írta azt, hogy a Hajógyári-sziget déli részét nem üzleti szempontok, hanem kulturális szempontok szerint fogja hasznosítani a kormány. Arra a kérdésre, hogy Lázárék mit terveznek a római kori emlékekkel, az a válasz született, hogy

a kormány döntése szerint a Hajógyári szigeten néppark kialakítása indokolt a Hadrianus-palota felépítésével.

A Magyar Nemzet a mostani kormányzati döntés miatt kérdéseket intézett a Miniszterelnökséghez:

  • Miért a már benyújtott pályázatból vonták ki a palotát?
  • Mit terveznek tenni a rommal, illetve az egykori hajógyári területtel?

A válasz azzal kezdődött, hogy "az épített örökségeink gondos megőrzése, megerősítése, fenntartható fejlesztése a magyar kormány számára kiemelt jelentőségű", de később kézzelfoghatóbb(?) válaszokat is kapott a kormánylap: a jövőben újraküldik a módosításokat, és a bizottság ismét tárgyalni fogja a világörökségi jelölést. Ami, ebben a formában azt jelentené, hogy a romokat hagyják úgy ahogy vannak. Ami az esetleges rekonstrukciót illeti, a Miniszterelnökség szerint

eleve maga a rekonstrukció tág fogalom, hiszen a romkonzerválástól és bizonyos mértékű helyreállítástól kezdve akár a teljes palota visszaépítését is jelentheti. 

Azt a Miniszterelnökség is elismerte, hogy egy ilyen visszaépítést az UNESCO nem támogatna, ezért is vették ki a helyszínt az utolsó pillanatban a jelölési dokumentációból. 

Havas Zoltán, az Aquincumi Múzeum főmuzeo­lógusa szerint lehetséges forgatókönyv a palota rekonstrukciója, viszont azt már nehezebb eldönteni, hogy a palota melyik korszakát, melyik állapotát állítsák helyre, hiszen a római korban is többször változott a megjelenése, ráadásul a tudományos kutathatóságát is biztosítani kell.

Azaz a Miniszterelnökség egyik kérdésre sem adott egyértelmű választ.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film

Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film

Igazi mélyrepülés a Szép új világ.

45 perce

  • Kultúr
Nyáry Krisztián még Sztahanovot is büszkévé tenné mostani sikerével

Nyáry Krisztián még Sztahanovot is büszkévé tenné mostani sikerével

Néhány százezer volt a cél, de már az egymilliót is túllépte a végösszeg.

február 10., 10:54

  • Kultúr
Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek

Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek

A páratlan kincsek mögötti igazság még bennünket is letaglózott.

február 9., 18:39

  • Kultúr
Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek

Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek

A zenei élet lejtőre került, és nem tudni, mi lesz a jövőben.

február 10., 09:56

  • Kultúr
Az ország legjobbjai gyűltek össze Debrecenben

Az ország legjobbjai gyűltek össze Debrecenben

Kuriózum a MODEM-ben.

február 9., 15:02

  • Kultúr
A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat

A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat

Átadták a 44. Magyar Filmszemle elismeréseit.

február 10., 07:09

  • Kultúr
Pórul járt a sertésoldalas Budapest szívében

Pórul járt a sertésoldalas Budapest szívében

Milyen a hűtőhideg kenyér?

február 10., 06:29

  • Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.

tegnap, 18:53

  • Kultúr
A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv

A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv

A regény az első 500 megjelent, valamint a közkönyvtáraknak kiosztott 300 példányszám között volt.

február 10., 06:52

  • Kultúr
A helyi rendőrség megszakította Ed Sheeran utcai koncertjét Indiában

A helyi rendőrség megszakította Ed Sheeran utcai koncertjét Indiában

Túlzsúfolt volt az utca, Ed Sheeran az Instagramon reagált.

február 10., 12:00

  • Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.

44 perce

  • Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.

február 8., 09:32

  • Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.

február 8., 07:33

  • Kultúr
A nők pelenka-, a férfiak BMW-reklámot csinálnak

A nők pelenka-, a férfiak BMW-reklámot csinálnak

Minél több pénzről van szó, annál kevésbé bízzák nőre?

február 9., 10:50

  • Kultúr
Ókovács Szilveszter szerint nem kéne pályázatot kiírni az intézmények felsővezetői pozícióira

Ókovács Szilveszter szerint nem kéne pályázatot kiírni az intézmények felsővezetői pozícióira

Az operaház főigazgatója szerint a bíró a miniszter, a bizottság tagjai pedig csupán labdaszedők.

február 10., 11:44

  • Kultúr
Kiderült, mi okozta David Lynch halálát

Kiderült, mi okozta David Lynch halálát

A legendás rendezőnél még 2020-ban diagnosztizáltak tüdőtágulatot.

február 8., 16:00

  • Kultúr
Meghalt Tony Roberts, az Annie Hall színésze

Meghalt Tony Roberts, az Annie Hall színésze

A Broadway-sztár 85 éves volt.

február 8., 13:51

  • Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.

február 8., 09:40

  • Kultúr
Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Itt van három küldetés az olvasó-kalandoroknak, hogy leszámoljanak a gonosz erőkkel.

február 8., 14:05

  • Kultúr
A súlyos motorbaleset majdnem a legenda életébe került

A súlyos motorbaleset majdnem a legenda életébe került

Jó időre kivonta őt a forgalomból, de felépülése alatt lett ideje „jobban megvizsgálni a dolgokat”.

február 9., 06:18

  • Kultúr
Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Borbély Alexandra élete alakítását nyújtja.

február 8., 15:06

  • Kultúr
Akkora port kavart A brutalista, hogy az Oscar-díj szabályzatát is módosíthatják

Akkora port kavart A brutalista, hogy az Oscar-díj szabályzatát is módosíthatják

Kötelezővé tennék az MI-használat feltüntetését az Oscar-jelölt filmeknél.

február 8., 19:39

  • Kultúr
Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt

Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt

A város önkormányzata megszólalt az ügyben.

február 8., 10:44

  • Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.

tegnap, 17:45

  • Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.

tegnap, 20:31